„Úgy tűnik, hogy a tél távozóban van, ezért jöttünk vissza a térre. Isten hozott mindnyájatokat” – ezzel a bejelentéssel és köszöntéssel kezdte Ferenc pápa a szerdai általános kihallgatást, amelyet a hétvégi viharos szél és hideghullám után hirtelen jóra fordult idő miatt idén először a Szent Péter téren tartottak meg. A pápa immár nyolcadik alkalommal foglalkozott a Miatyánk imádsággal, ezúttal annak első konkrét kérésével: „Szenteltessék meg a te neved”.
A Miatyánk imádság újrafelfedezése útján ma a hét fohász közül az elsővel foglalkozunk: „Szenteltessék meg a te neved!”. Hét kérése van a Miatyánk imádságnak, amelyek könnyen két csoportra oszthatók. Az első három középpontjában az Atyaistenhez intézett „Te” megszólítás áll, míg a maradék négy kérés közepe „mi” vagyunk, emberi szükségleteinkkel. Az ima első részében Jézus bevisz minket az Atyja felé irányuló vágyaiba: szenteltessék meg a te neved, jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod; míg a második részben ő lép be az életünkbe és lesz szószólója a mi szükségleteinknek, mint a mindennapi kenyér, a bűnök megbocsátása, a segítség a kísértésben és a gonosztól való szabadítás – tanította Ferenc pápa a katekézis elején a Vatican News beszámolója szerint.
Az Isten jobban ismer bennünket saját magunknál
Minden keresztény, sőt emberi imádság szerkezete egyfelől az Isten szemlélése – folytatta a pápa –, másfelől pedig a mi őszinte és bátor kérésünk, amely az életünket szolgálja, hogy jól éljünk. Így a Miatyánk imádság a maga egyszerűségében és lényegi mivoltában arra nevel bennünket, hogy ne szaporítsuk a szót, ahogy Jézus maga kéri, mert mennyei Atyánk már a kérésünk előtt tudja, mire is van szükségünk (Mt 6,8). Hiszen, amikor Istennel beszélgetünk, akkor azt nem azért tesszük, hogy felfedjük számára, mi is van a szívünkben: Ő jobban ismer bennünket saját magunknál. Ha Isten titok is számunkra, mi azonban soha nem vagyunk a szemében titokzatosak. A pápa egy jó anyához hasonlította Istent, aki egyetlen pillantásból megérti a gyermekeit.
Az imádság első lépéseként adjuk át magunkat az Istennek, a gondviselésének: „Uram, Te ismersz mindent, semmi szükség arra, hogy elmeséljem neked a fájdalmamat, egyedül csak azt kérem, hogy állj mellettem, mert te vagy az én reményem”. Ferenc pápa érdekességként megjegyezte, hogy Jézus a Miatyánk imádság tanítása után arról szól, hogy ne aggódjunk megélhetésünk gondjai miatt. A két kérés látszólag ellentétben áll egymással, ám valójában a keresztény hívő kérései az Atya iránti bizalmat jelentik, amelynek erejében azt merjük kérni, amire szükségünk van.
Isten szentségének a tetteinkben kell tükröződnie!
A kérések között első helyen szerepel: „Szenteltessék meg a te neved”. Benne ott érezzük Jézus csodálatát az Atya szépsége és nagysága iránt, azt az érzést, amit mindnyájan ismerünk és szeretünk. A fohász azt akarja, hogy Isten neve bennünk szentelődjön meg, családjainkban, közösségeinkben, az egész világon. Isten az, aki megszentel, aki átalakít minket szeretetével, de egyidejűleg mi vagyunk, akik tanúságtételünkkel felfedjük Isten szentségét a világban neve jelenvalóvá tételével. Isten szentségének a tetteinkben, az életünkben kell tükröződnie! – sürgetett a pápa.
Isten szentsége növekedésben lévő erő, és mi azért imádkozunk, hogy törje szét ennek akadályait a világban. Amikor Jézus tanítani kezd, annak következményét elsőként az embert, a világot sújtó gonosz fizeti meg. Példaként Ferenc pápa a Jézus által kiűzött gonosz lélek panaszkodását említette: „Mi közünk egymáshoz, názáreti Jézus! A vesztünkre jöttél? Tudom, ki vagy: az Isten Szentje.” (Mk 1,24). Soha nem láttak még ilyen szentséget, mely nem önmagával törődik, hanem kifelé fordul. Jézus szentsége koncentrikus körökben terjed, mint ahogy a vízbe dobott kavics kelt hullámokat annak felszínén.
Egy dolog biztos: a gonosznak van félnivalója!
A gonosz napjai meg vannak számlálva, mert nem örök életű, a gonosz nem árthat nekünk, mert megjött az erős ember, aki birtokba veszi a házat – utalt ismét a pápa Márk evangéliumára (Mk 3,23-27). Ez az erős ember Jézus Krisztus, aki erőt ad nekünk, hogy birtokba vegyük házunk belsejét. Az ima elűz minden félelmet. Az Atya szeret minket, a Fiú felemeli a karját mellettünk, a Lélek titokban dolgozik a világ megváltásán. És mi? – kérdezte végül a pápa. Mi nem ingadozunk a bizonytalanságban, mert bizonyosságunk, hogy az Isten szeret, Jézus életét adta értünk. A Lélek bennem van. Ez a nagy bizonyosság. És a gonosz? A gonosz fél. És ez jó. Egy dolog biztos: a gonosznak van félnivalója! – zárta katekézisét Ferenc pápa.
P. Vértesaljai László
