Február 20-án szerdán tíz órakor a VI. Pál teremben tartotta meg Ferenc pápa a szokásos katekézist az általános kihallgatás során, folytatva a Miatyánk imádságról megkezdett sorozatát. Ezúttal az Isten atyaságáról elmélkedett, hangsúlyozva, hogy a szülői szeretet a maga korlátai között, törékenyen lehet ugyan az isteni szeretet földi képe, de az ember szeretetigénye megbízható, stabil ősforrásra áhítozik, amit Jézus minden ember számára az ő mennyei Atyjában jelölt meg.
Minden imádság első lépése a belépés egy titokba, Isten atyaságának a titkába. Nem lehet úgy imádkozni, mint a papagájok. Vagy belépsz a titokba, annak a tudatában, hogy az Isten az Atyád, vagy nem imádkozol. Ha imádni akarom az Istent, az Atyámat, akkor a titokkal kezdem – nyitotta meg katekézisét a pápa a Vatican News beszámolója szerint. Isten atyai mivoltának a megértéséhez gondoljunk csak a szüleinkre, igaz ezt a képet mindig meg kell tisztítani – ajánlotta a pápa és a Katolikus Egyház katekizmusára utalt:
„Mielőtt magunkévá tennénk az Úr imádságának ezt az első impulzusát, nem haszontalan alázatosan megtisztítani a szívünket e világ néhány hamis képétől. Az alázatosság ismerteti el velünk: a szív megtisztítása a személyes életünkből és kultúránkból származó apa- és anyaképre vonatkozik, amelyek befolyásolják Istennel való kapcsolatunkat. Isten, a mi Atyánk fölülmúlja e teremtett világ kategóriáit. Ezen a téren róla vagy vele szemben a saját elképzeléseinket állítani azt jelentené, hogy imádandó vagy elvetendő bálványokat faragunk. Az Atyához imádkozni azt jelenti, hogy belépünk az Ő misztériumába úgy, ahogy Ő van és amilyennek a Fiú nekünk kinyilatkoztatta” (2779) .
Senki sem tökéletes köztünk
Senkinek sincsenek köztünk tökéletes szülei, miként mi sem lehetünk tökéletes szülők vagy tökéletes lelkipásztorok, mert mindnyájunknak vannak hibái, hiányosságai. Szeretetkapcsolatainkat korlátaink és önzéseink között éljük meg, melyek gyakran harag és ellenségesség formáit öltik. Akik tegnap még szerették egymást, azok mára halálosan gyűlölik egymást, ezt látjuk nap mint nap. Mindnyájan ilyen keserű gyökereket hordunk belülről. Amikor tehát Isten atyaságáról beszélünk, akkor szüleink képeire gondolunk, különösen, amikor szerettek bennünket, de egyébként mindig túl kell lépni azokon. Mert az Atyaisten szeretete, aki a mennyekben van, egy teljes szeretet, amit mi ebben az életben csak tökéletlen módon ízlelhetünk meg. Mindnyájan koldusok vagyunk, szükségünk van a szeretetre.
Az emberi szeretet fogyatékossága
Ferenc pápa katekézisében a szeretet istenségének görög mitológiai jelentését idézte fel. A szeretet görög istene a ravaszság, azaz Porosz és a szegénység, vagyis a Penía gyermeke és sorsában valamiként szüleinek ezeket a vonásait hozza magával. Ebből kiindulva gondolhatunk az emberi szeretet kétértelmű természetére. Egyik nap lángolva tud égni, de másik napra elhervad és elpusztul. Ozeás próféta az ember hűségéről mondja, hogy „az olyan, mint a reggeli felhő, és mint a harmat, hamar tovatűnik” (Oz 6,4). Hányszor is szerettünk mi emberek ilyen gyengén és megbízhatatlanul! Jót akarunk, de hamar találkozunk a korlátainkkal, erőnk gyengeségével. Végül Péter apostol is félni kezdett, majd el kellett menekülnie. Péter apostol nem maradt hűséges Jézus szeretetéhez. Mindig e miatt a gyengeség miatt bukunk el. Koldusok vagyunk és utunk azzal a kockázattal jár, hogy nem találjuk meg teljesen sohasem azt a kincset, amit életünk első napja óta keresünk, vagyis a szeretetet.
Mindazonáltal van egy másik szeretet, az Atyáé. Senki ne kételkedjék abban, hogy ő maga is ennek a szeretetnek a címzettje! Még ha a szüleink nem is szeretnének bennünket, van egy Isten a mennyekben, aki úgy szeret minket, mint senki más ezen a földön és az a szeretet soha véget nem ér. Isten szeretete állandó – szögezte le a pápa, Izajás prófétára hivatkozva: „De megfeledkezhet-e csecsemőjéről az asszony? És megtagadhatja-e szeretetét méhe szülöttétől? S még ha az megfeledkeznék is: én akkor sem feledkezem meg rólad. Nézd, a tenyeremre rajzoltalak; falaid szemem előtt vannak szüntelen” (Iz 49,15-16).
Isten a kezére tetovál bennünket
Ma divat a tetoválás – mondta pápa és Izajás próféta szövegét így értelmezte: „A kezemre tetováltalak”. Isten kezében vagyok és nem vonhatom ki onnan magam. Isten szeretete olyan, mint egy anya szeretete, de még ha egy anya meg is feledkezik a gyermekéről, az Úr meg nem feledkezik rólunk. Én soha nem feledkezem meg rólad – mondja az Úr. Ez az Isten tökéletes szeretete. Ha az összes emberi szeretet el is enyészne ezen a földön, az Isten izzó szeretete akkor is megmaradna. Szeretetéhségünkben, amit állandóan érzünk, valami olyasvalamit keresünk, ami nincs. De éppen ez a felhívás arra, hogy megismerjük az Istent, mint Atyát. Szent Ágoston megtérése is ezen a vízválasztón ment keresztül. A fiatal, tehetséges szónok a teremtmények között kereste azt, amit semmiféle teremtmény nem adhatott meg neki, mígnem egyszer vette a bátorságot és fölnézett. Ekkor megismerte az Istent, aki szeret.
Az ima „mennyekben” kifejezése nem messzeségre utal, hanem a szeretet gyökeres másságára, egy másik dimenzióra, egy fáradhatatlan szeretetre, mely mindörökké megmarad, sőt mindig kéznél van. Elég csak azt mondani: „Miatyánk, aki a mennyekben vagy” és máris jön az a szeretet. Ezért ne féljünk, nem vagyunk egyedül! Ha szüleid el is felejtenének, te akkor is az Isten nagyon szeretett gyermeke maradsz – fejezte be szerdai katekézisét Ferenc pápa.
P. Vértesaljai László
