A pápa Bosco Szent Jánosról elmélkedett szentbeszédében a neves olasz szerzetes ünnepén, január 31-én. A Szent Márta-ház kápolnájában bemutatott szentmiséjén arra buzdított, hogy a papok ne funkcionáriusok legyenek, hanem legyen bátorságuk, hogy az ember és Isten szemével forduljanak a hívek felé.
A papok az atya és a mester szívével tekintsenek a valóságra, ahogy Bosco Szent János tette. Ez a tekintet jelölte ki számára az utat: meglátta az utcán a szegény fiatalokat, elérzékenyült és kitalált módszereket, amelyekkel segíthette felnőtté válásukat. Együtt haladt és együtt sírt velük.
Ferenc pápa emlékeztetett, hogy Don Bosco felszentelésének napján édesanyja, aki egyszerű földműves volt, nem tanult teológiát, azt mondta fiának: „Ma megkezdődik a szenvedésed” – írja a Vatican News.
Felhívta a figyelmét a valóságra és arra, hogy ha a szenvedést nem veszi észre, akkor valami nincs rendben vele. Egy anya próféciája ez, akinek szíve eltelt a lélekkel. Egy pap számára a szenvedés tehát jel, hogy minden rendben van, nem azért, hogy fakír legyen, hanem azért, hogy azt tegye, amit Don Bosco, akinek volt bátorsága az ember és Isten szemével a valóságra tekinteni. A szabadkőművesség, az egyházellenesség, a bezárkózott arisztokrácia jellemezte a korszakban, amikor a szegények valóban szegények és kiselejtezettek voltak, Don Bosco ugyanis meglátta a fiatalokat az utcán és azt mondta: ez így nem mehet tovább!
Elkezdett gondolkodni azon, milyen módon nevelhetné a fiatalokat, hogyan tehetné őket felnőtté. Emberi utakat keresett és volt bátorsága észrevenni az igazságtalanságot és feltenni a kérdést, mit tegyek. Az atya szeretetével tekintve a valóságra – atya és mester, mondja a napi liturgia – és egy koldus szemével tekintve Istenre, világosságot kérve tőle, Don Bosco elindult előre. A pápa utalt egy másik torinói papra, Giuseppe Cafasso atyára, aki a XIX. században a börtönben vigasztalta a rabokat és gyakran a végsőkig elkísérte a halálra ítélteket. Bosco Szent János közeli barátja volt.
A pap Istennel együtt küzd
A pápa kiemelte, hogy a papok ne legyenek funkcionáriusok vagy hivatalnokok, akik délután 3 és fél 6 között tartanak fogadóórát. Ha az ember szívével tekintenek a hívekre, ráéreznek és bölcsen megértik, hogy milyenek a gyermekeik és a testvéreik. Így bátorságra lelnek, hogy küzdjenek értük: a pap Istennel együtt küzd – fogalmazott Ferenc pápa. Felmerül a kockázat, hogy túlságosan emberi módon és egyáltalán nem isteni szemmel tekintünk a valóságra vagy fordítva. Ha viszont nem kockáztatunk, nem jutunk semmire az életben. Egy apa kockázatot vállal gyermekéért, ahogy egy testvér is a testvérért, ha szeretik egymást. Ez természetesen szenvedéssel jár, megkezdődnek az üldözések, a pletykák. Megjegyzéseket tesznek rá, hogy „ez a pap az utcán tölti az időt a neveletlen gyerekekkel, akik a labdával betörik az ablaküveget”.
Ferenc pápa köszönetet mondott Istennek, hogy nekünk adta Bosco Szent Jánost, aki gyermekként már elkezdett dolgozni. Tudta, mit jelent, hogy megkeresse a betevő falatot és megértette, hogy mit jelent az irgalom és mi a valódi igazság. Ez az ember Istentől nagy atyai és mesteri szívet kapott. Mi az a jel a pap számára, hogy rendben mennek a dolgok, amikor az ember és az Isten szemével tekint a valóságra? – tette fel a kérdést a pápa. Az öröm. Amikor egy pap nem érez magában örömöt, azonnal tegye fel a kérdést magának, hogy miért nem. Don Bosco öröme ismert: a mester öröme volt az övé. Felvidított másokat és velük örült. Ő is szenvedett. Kérjük az Urat, hogy Don Bosco közbenjárásával adja meg a kegyelmet, hogy papjaink örömteliek legyenek, hogy az ember és az Isten szemével tekintsenek Isten népére és a lelkipásztori feladatokra – zárta csütörtöki homíliáját Ferenc pápa.
