Isten nem hagy magunkra

Évközi 3. vasárnap

0
1562
Fotó: pixabay.com

EVANGÉLIUM
Már sokan vállalkoztak arra, hogy a körünkben lejátszódott eseményeket leírják, úgy, ahogy ránk maradt azoktól, akik kezdettől fogva szemtanúi és szolgái voltak az isteni igének. Most jónak láttam én is, hogy elejétől kezdve mindennek pontosan utánajárjak, és sorban leírjak neked mindent, tiszteletreméltó Teofil, hogy meggyőződjél róla, mennyire megbízhatók azok a tanítások, amelyekre oktattak.
Abban az időben:
Jézus a Lélek erejével visszatért Galileába. Híre elterjedt az egész környéken. Tanított a zsinagógákban, és mindenki elismeréssel beszélt róla.
Eljutott Názáretbe is, ahol nevelkedett. Szokása szerint bement szombaton a zsinagógába, és olvasásra jelentkezett. Izajás próféta könyvét adták oda neki. Szétbontotta a tekercset, és éppen arra a helyre talált, ahol ez volt írva: „Az Úr Lelke van rajtam. Fölkent engem és elküldött, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, s hirdessem a foglyoknak a szabadulást, a vakoknak a látást, hogy szabaddá tegyem az elnyomottakat, és hirdessem: elérkezett az Úr esztendeje.”
Összetekerte az Írást, átadta a szolgának, és leült. A zsinagógában minden szem rászegeződött. Ő pedig elkezdte beszédét: „Ma beteljesedett az Írás, amelyet az imént hallottatok.”
(Lk 1,1-4;4,14-21)

Isten sohase hagyta magára az embert. Különféle módon – mindenekelőtt prófétái által – szólt hozzánk. Krisztusban viszont egyszülött Fia által üzent nekünk. Ezt a krisztusi üzenetet őrzi és adja tovább az egyház minden népnek a földkerekség végső határáig. Ezért kell mindig elfogadnunk az egyház útmutatásait.

Jézus, amikor Názáretben a zsinagógában, szombaton megjelent, Izajás próféta könyvét adták oda neki. Éppen azon a helyen akadt meg a szeme, ahol ez volt írva: „Az Úr lelke van rajtam. Fölkent engem és elküldött, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, s hirdessem a foglyoknak a szabadulást, a vakoknak a látást, s hogy szabaddá tegyem az elnyomottakat, és hirdessem: elérkezett az Úr esztendeje!” Ő pedig elkezdte beszédét: „Ma beteljesedett az Írás, amelyet az imént hallottatok.”

Ez a Krisztus alapította egyház feladata is. Ezt az örökséget vette át egyházunk is, mivel Isten, Szent Pál apostol szerint, az igehirdetés oktalansága által akarja üdvözíteni, megszentelni a világot. Tehát nem a hatalom eszközeivel, hanem a tanítással. Nem ok nélkül beszélünk napjainkban az Ige szentségéről, amely éppoly fontos kegyelemközvetítő, mint a szentségek. A keresztény hit tanításból, hallásból születik.

Vajon miért olyan értékes számunkra Jézus igehirdetése és a nyomában járó keresztény prédikáció?

Szent Péter apostol világosan megfogalmazta a helyes választ, amikor ezt mondta Jézusnak: „Uram, hová mennénk? Az Örök élet igéi Nálad vannak.” Olyan eszmék, erkölcsi elvek, amelyek megvalósítása mind az egyén, mind a közösség életét az üdvösség felé irányítja.

Krisztus tanítása az egyházon keresztül biztos út a földi élet olyan elrendezése felé, amely méltó az örök élet folytatására. Ha bárhol a világon csődöt mond a kereszténység, ez mindig az evangéliumhoz való hűtlenségből következik.

A Jézus által idézett izajási jövendölés röviden összefoglalja a Messiás feladatát. Igaz, ezt a szöveget lehet másként is értékelni. Az akkori hallgatók elsősorban azt várták a Messiástól, hogy megszabadítja népét a római elnyomástól és meghozza Jeruzsálem dicsőségét. Ha Jézus eleget tesz a nép és a vezetőség óhajának, talán több megértésre talál. Ő azonban nem hajlandó beszorítani Isten végtelen gondolatait az emberek szűk látókörébe. Nem politikai, társadalmi, gazdasági struktúra megváltoztatása a cél, hanem a szív forradalma. Meg kell szabadítani az embert a szabadságát tipró bűn szolgaságából. Segíteni kell a rosszra hajló természete feletti győzelmét. Létre kell hozni az Isten-közösségből fakadó békességet. Jézus nem akart evilági értelemben sikert arató próféta lenni. Jól tudta: a földön minden igaz embernek számolnia kell a kudarccal. Ez azonban nem szégyen.

Az igehirdető Jézus arra figyelmeztet minket, hogy ne vessük meg, hanem tiszteljük az igehirdető szolgálatot. Ez a szolgálat a papságra hárul, de a hívek sok mindenben kivehetik a részüket. Már az apostolok is ezzel indokolták a diakónusok választását, hogy ők az igehirdetésnek és az imádságnak élhessenek.

Urunk igéje által akarja összegyűjteni híveit, és általa gazdagítani hitüket és szeretetüket. Nemcsak az oltáriszentségben jön közénk, hanem igéjében is, hogy üdvösségünkön munkálkodjék.

Timár Sándor P. Asztrik OFM

Megjelent a Vasárnap január 27-i számában.