„A jó Isten tartsa meg azt a püspököt, aki adta nekünk a Caritast” – szól egy idős asszony jókívánsága. Oka van a hálára: a falugondnok és otthoni beteggondozó az, akire ő a hétköznapokban számíthat. Sorsok Tölgyesen, Recén és Hágótőn: ebből osztunk meg perceket.
Környezettanulmány készül minden új gondozott felvételekor, és rendszeresen megismétlik az adatfelvételt, hogy kiderüljön: a katolikus egyház segélyszervezete, a Gyulafehérvári Caritas otthoni beteggondozói miben lehetnek a rászorulók segítségére. A dokumentum rögzíti az életkort, a megélhetést biztosító anyagiak forrását, hogy van-e hozzátartozó, víz bevezetve a házba, szomszéd a környéken – olvasható a Caritas honlapján.
Szinte minden ajtón belül ott az egyedüllét
Kérdezőkörútra indult András Ildikó ápolási vezető, lehetőséget kínálva a hozzá csatlakozásra, így jutottunk Gyergyótölgyesre, ahonnan duplájára nőtt a csapatunk: Péter Mária falugondnok és Moldovan Angela otthoni beteggondozó lett társunk, felvilágosítónk, idegenvezetőnk. Ellátottak otthonában jártunk, s míg a kollégák megszokott munkájukat végezték, volt alkalmam megismerni egy, a fiatal, munkabíró emberek számára idegen világot. Tölgyes, Rece, Hágótő, Péntekpataka – az itt élő, segítségre szorulók ellátását közösen végzi falugondnok és beteggondozó. Spórolnak a benzinnel, csak egy autóval mennek ki Hágótőre, s mire visszatérnek, a gondozótárs, Hangan Maria Carmen már körbejárta a recei házakat. De a „párban járásnak” nem csak a spórlás a lényege: tartják egymásban a lelket, miközben naponta, szinte minden ajtón belül az egyedülléttel találkoznak.
El kell menni az öreg asszonyhoz, kinek udvarán kong a nagy ház, s ő kiszorult télre a nyári konyhába. Azt is alig tudja fűteni. Senki nincs, aki meglátogassa, fiatalon maradt özvegy, majd mikor a szénát hozta be a hegyről, ráborult a szekér, a kórházban „megkezelték”, azóta nehéz a járás. Ráadásul az egyik lábán fekély alakult ki, de orvosról hallani sem akar. A rátekert géz fehérjét védi, mikor műanyagtasakba csomagolja lábfejét. Nehéz leszerelni onnan a tasakot, mert fázni kezd a lassú vérkeringés miatt, és ekkor jön a leleményesség: régi pulóver hosszú ujjából vadonatúj zokni születik kicsi madzaggal, toldóként kacagással.
Mosolyog a néni is, miközben mondja, a mellénnyé lett pulóver darabjait tegyük vissza az aragázkályha sütőjébe a többi rongy közé. A hűtőszekrény is rég nem tölti be hivatását, abban a nyugdíjszelvényt találjuk meg. Csak a csempekályhában találjuk azt, ami oda jár: fát és tüzet, meleget. Talán ez – mert egyébre nem bukkantunk – tartja még a földön a lelket.
A gondozás egyszerre áldás és áldozat
Szomszédtalan környékre érkezünk. Látótávolságban van még ugyan egy ház, ég benne a villany is, de fölöslegesen kiáltanánk arra, válasz nem érkezne. Csak a szokás égeti a villanyt: a ház lakója meghalt, hat hétig hagynak még világosságot a hajlékban. A legközelebbi portán látszik, gondos volt itt a gazda, nagy ügyeléssel készült el a kút, a tornác, de még a melléképület is. Hiába, manapság nincs, aki szemügyre vegye. A fásszínbe a falugondnok jár, ő töri fel a kút jegét is, hogy vizet vihessen be, a házba. Oda, ahol egyik ágyban egy idős asszony fekszik félig megsiketülve és megvakulva, a másikban pedig a fia jajgat, leterítette a betegség. Csak az unoka fennjáró, de neki elméjével van probléma. Inkább aggódás, mint támasz az ágyban fekvőknek.
Egy ház, egy ember – nagyon sok helyen ez az arány. Van, ahol ugyan gondoskodott a gazda utódról, de az távol került az otthontól, nem tudja viszonozni. Van idős, aki úgy tudja, Amerikából ide nem jár egyáltalán posta, ezért nem is várja gyermeke jelentkezését, más pedig már belefáradt a hazahívásba. Van olyan otthon is, amelyben nem nélkülöznek. A televízióból ember-nagyságú alakok néznek vissza, ide vizet is vezettek be, van fürdőszoba és automata mosógép. Bent cicák társalkodónak, kint pedig hamis kutyák, hogy enyhítsék a gazda félelmét. Van, ahová beteget ápolni hazatért, vagy éppen válás után hazaszorult a gyermek. Csak ők, anyja és lánya tudja, mekkora áldás ez és mekkora áldozat.
Mégis van hála
Egyszer csak a fájdalom túlnövi az igényt, a mozgás nehézsége elveszi a kedvet a takarítástól, de még az étvágyat is. Az öreg csak fal valamit, vasárnap sincs asztalterítés. Közülük vannak, akik szomszédban, rokonok között találnak segítőkre. A kicsi nyugdíjukból lesz az alapanyag, a fennjáró jó szándékából pedig meleg étel. Van, aki az önkormányzat jóváhagyásával kapja a napi meleg eledelt, akinek kicsit nagyobb a jövedelme, az vendéglátóból is kérhet menüt. A falugondnok, beteggondozó szívesen szállítja a rendelést, akkor is, ha étel az, akkor is, ha cukorka két lejre. Olyannal is találkoztak viszont, aki az ételt italra váltotta: az egészségügyi ellátásból egy idő után csak az egészségügyi szeszt igényelte. Ki ítélkezhetne felette?
Percek alatt megsejthető sorsok egyedülléttel, romló egészséggel. Mégis volt gondozott, aki széles mosollyal várt, díszes kávéscsészéket tett az asztalra. Minden gondolatában volt hála: azért, hogy bár gyermeke nem született, de a rokonságban került egy aradi tanárnő, aki rendszeresen érdeklődik iránta. Hálás volt azért, hogy megőrizte szenvedélyét, és még mindig tiszta szívből, teljes hangerővel tud szurkolni, ha a tévében focimeccset közvetítenek. Hálás azért, hogy ő katolikus lehet minden nap, s minden percben, hogy az imát reggel és este el nem hagyja, és vasárnap, ha templomba nem is mehet, de imakönyvből épp egy órás misét végez. Hálás azért, hogy az a bizonyos püspök megadta a Caritast. Öregségében is gyönyörű asszony, aki csak áll a tornácon, mikor búcsúzunk, és reménnyel mondja: aki jó, az jő. Nem kérdés számára, hogy holnap is lesz piros kabátos, aki jő, aki az ajtaját megnyitja.
Hittel és humorérzékkel
Tudják, ahová mi jártunk, ott azt láthattuk, hogy egy idő után felértékelődik az ember, fontos lesz a társ. Félénk asszonyság ajtaján kopogunk, s szegénykének még a vérnyomásán is meglátszik, hogy meglepődött a csapatos érkezés láttán. A gondozó nem hagyja pánikban, nevetve mondja: nem csoda az izgalom egy frissen férjezett asszonynál. A nyugdíjas korú néni nevet szívből, s felejti félelmét, mi pedig megtudjuk: öt gyermeket hozott világra élettársként. Dolgozni nem járt, párja volt a kenyérkereső. Öregkorukra kiderült, nyugdíjban, betegbiztosításban sem reménykedhet házassági levél nélkül. A gyermekek esküvőt szerveztek, és fehér hajú szüleik nemrég tartották a mézes heteket.
Hit és humorérzék, erre van nagy szükség – összegzünk a négytagú csapatban. A falugondnok és beteggondozók rendszeresen módot keresnek rá, hogy a feszültséget mosolyra váltsák. Mert állítják, ez a munka szomorúan mindenkinek nehezebb. Nem mindegy, milyen lélekkel lépnek be egy ajtón, melyen belül nagy értéke van a jó szónak.
Balázs Katalin
