Az I. világháború végére emlékeztek ez év novemberében Berlinben azok a zenészek, akik a VoCE 2018 program résztvevőiként érkeztek a német fővárosba: kétszáz, 18 és 80 év közötti európai polgár hét országból (Belgium, Bosznia-Hercegovina, Franciaország, Németország, Magyarország, Lengyelország és Románia). A rendezvény kapcsán Molnár Botondot, a romániai résztvevő kórus, a Visszhang vezetőjét kérdezte Serbán Mária.
Miről is szólt tulajdonképpen ez a fesztivál?
A VoCE projekt az első világháború centenáriumának szeretett volna méltó emléket állítani. A fő célja az volt, hogy legyen egy énekléssorozat, egy fesztiválsorozat a békéért. Franciaországi kezdeményezésre 2014-ben indult, a fesztivál első helyszíne az I. világháború kitörésének helyszínén, Szarajevóban volt, a második eseménynek Belgium adott otthont, a harmadik Wroclav-ban, azaz Boroszlóban, Lengyelországban zajlott, a negyedik pedig Kolozsvárott. Az idén két fesztiválra is sor került, az első előkészítés volt Franciaországban a novemberi nagy záró mozzanatnak, ami Berlinben volt.
Tehát 2014 óta minden évben volt egy nagyobb közös éneklés, találkozás?
A fesztiválon hét ország kilenc kórusa vett részt. A négy év alatt bővült ez így, hiszen a Visszhang is csak 2016-ban csatlakozott. Annak idején 1916-ban lépett hadba Románia, és a szervezők azt szerették volna, hogy erre a 100 éves évfordulóra egy romániai kórus is csatlakozzék, így esett ránk a választás. Ez a folyamatos felkészülés mellett azt feltételezte, hogy minden nyáron volt egy egyhetes találkozás, ahol a kórusok a közös repertoárt összedolgozták, kisebb kulturális események is voltak, flashmobok, koncertek, ahol a kórusok egyénileg is be tudtak mutatkozni a közönségnek. A végén egy nagyszabású hangversennyel zárták a fesztivált.
Hogy került ebbe bele épp a Visszhang kórus – Romániát képviselve?
Annyit tudunk a franciaországi szervezőktől, hogy összesen 13 romániai kórussal vették fel a kapcsolatot, ezeket vizsgálták több szempontból, zeneileg és szervezésképességileg. Az volt a cél, hogy 2017-ben egy romániai város adhasson otthont az eseménynek. A Visszhangra esett a választás.
Nektek a lengyelországi volt az első fesztiválrészvétel. Milyen élmény maradt?
Egyedi élmény, azelőtt a kórusnak nem volt ilyen lehetősége. Egyszerre kb. 180 ember állt színpadon, egy közös művet énekeltünk mind – ez fenomenális! A fő cél az, hogy ezt a békéért tesszük, a béke fontosságára szeretnénk felhívni a figyelmet. Ennek kapcsán nagyon érdekes volt számomra, hogy minden egyes alkalommal, amikor létrejön egy ilyen találkozó, sikerül a zene szárnyain kilépni a hétköznapi világból, minden negatív dologból, ami körülvesz! Ott nem volt idő híreket olvasni, amikor hazajöttem, szembesültem a különféle politikai dolgokkal. Nem vesszük észre, hogy 100 év elteltével is még mindig ugyanazt csináljuk. Nem jövünk rá, hogy ez teljesen értelmetlen! Ott vagyunk, énekesek, és a kulturális, a nyelvi különbségek ellenére együtt, összefogva hoztunk létre valami szépet.
És amikor Kolozsváron ti voltatok a házigazdák?
Kicsit izgultunk, amikor hivatalosan is bejelentették, hogy Kolozsvár lesz a helyszín. Féltünk, hogy sikerül megszervezni, de nagyon jó csapat volt, minden eseménynek megvolt a felelőse, mindenki odatette magát. Így sikerült felejthetetlen élményt nyújtani mindazoknak, akik érdeklődtek az esemény iránt.
Hogy tud ennyi kórus egymástól földrajzilag elég távol élve úgy felkészülni, hogy aztán pár nap alatt összerakja, közösbe tegye, amit külön-külön megtanult?
Minden nyári fesztivált megelőzőtt egy őszi, ahol a karnagyok összegyűltek a helyszínen. Kiválasztottuk a koncerthelyszínt, megbeszéltük, melyek legyenek azok a művek, amelyeken dolgozni fogunk. Utána a kottákat megosztottuk, így minden kórus párhuzamosan elkezdett dolgozni, s a fesztivál előtti pár napban sikerült eldönteni azt is, ki mit vezényel. Miután összegyűltünk a helyszínen, már csak próbálni kellett, napi két 4–5 órás próbákkal sikerült összedolgozni a műveket.
Érkezzünk meg Berlinbe, mesélj kicsit a műről, ami erre az alkalomra született!
A mostani, berlini eseményre komponált a franciaországi kortárs zeneszerző, Thierry Machuel egy 75 perces profán oratóriumot, amiben szerepel egy Lucian Blaga-vers is, valamint katonák vallomása, olyanoké, akik az első világháborúban harcoltak, valamint imák, rekviem részlet. A nyári franciaországi találkozóra ki-ki megtanulta a saját részét, ott, azon a találkozón gyúrtuk össze egy nagy művé az egészet, hiszen tudtuk, hogy Berlinben egy hétvége alatt erre nem lesz lehetőség. Ott is volt egy nyilvános főpróba, de a világpremier november 17-én volt a Ghetzemani templomban.
Amellett, hogy erre az alkalomra született, nagyon fontos kiemelni, hogy konrétan ennek a kilenc kórusnak lett komponálva a mű. Mindenik korus számára a saját része úgy volt megírva, hogy az kifejezetten az ő stílusában szóljon, úgy, ahogyan és amiben otthon érzi magát. A mű figyelembe vette a berlini templom akusztikai adottságait is, így állította be, melyik kórus honnan fog énekelni, hiszen a műnek a lényege nemcsak az, hogy közösen adtuk elő, hanem egy-egy rész válaszadásként hatott a másikéra.
A VoCE fesztivál mellett volt még egy lehetőség számunkra Berlinben: november 18-án a berlini rádió kórusával és zenekarával, a német vonószenekarral közösen a berlini filharmóniában – szintén a centenárium kapcsán – Mozart Requiemet énekelhettünk. Fantasztikus élmény volt: Simon Halsey karmester vezénylete alatt két szinfonikus zenekar és egy 1400 fős kórus…
(Az interjú teljes terjedelmében az erdélyi Mária Rádió Napra-forgó című műsorában hangzott el.)
