Október a Szűzanya hónapja és ez összekapcsolódik a rózsafüzér imádságával. Óhatatlanul is eszembe jut az ima, az ima módja és milyensége, kötött vagy szabadon mondott ima. Melyikünknek melyik a sajátja? Mit szoktam én naponta imádkozni? Mennyiségre vagy minőségre figyeljek? Rohanok, elmegyek a lényeg mellett, vagy megállok és meglátom, megélem a perc, a pillanat szépségét? Rohanok reggel, érjem el az autóbuszt, az késik, belefér egy tized, rohanok egyik iskolából a másikba, van 5 percem, belefér egy tized rózsafüzér,”aki érettünk a nehéz keresztet hordozta”… Nem veszem elő a táskámból a rózsafüzért, az ujjamon számolom, még öt, három üdvözlégy, közben egy ismerős dudál, kiköszön és intek … hol hagytam abba? Jön egy ismerős néni, beszélgetne, de rohanok, mert elkések óráról, és közben gondolkodom, még hány üdvözlégy, annyira akarom, de a külső tényezők zavarnak. Imacsoportomba nem minden hónapban érek el imádkozni a rózsafüzért, ugyanis nem értem haza hat órára, de ha hazaértem is: házimunka, fáradság és sorolhatnám. Szóval kifogásom van elég, nem imádkozom jól és eleget a rózsafüzért, valahogy nem alakult ki a rendszeresség.
És elérkeztünk október 7-hez, e napra van hirdetve az élő rózsafüzér zarándoklat városunkban, érzem a belső késztetést, részt akarok venni, vasárnap van, akarom, hogy sokakkal együtt imádkozzam a rózsafüzért.
Csodálatos napsütés, szép vasárnapi délután. Tudom, nem érek el az elejétől, de azt tervezem, hogy legalább félúton csatlakozom, valami belső késztetés hajt ott lenni, megélni, minőségileg átélni az imádságot.
Jön a figyelmeztető SMS: „vigyázz, hamarabb indulunk, mint ahogy hirdették. Rohanok, újra rohanok, ismerős a helyzet … mintha órára rohannék, rendezem a gondolataimat, rá akarok hangolódni. Ismerősökhöz csatlakozom, hogy mondjuk közösen az imát; sokan vagyunk, vonulunk, dudál egy kocsi, ráfigyelek, ki mit akar, érdekes módon nem zavarodom össze, mellettem, mögöttem, előttem hangosan mondják: „aki értünk…” Igen, itt vagyok, jelen vagyok, mondom én is: „asszonyunk szűz Mária…” Érzem, jó nekem itt lenni. Megáll egy szekér, leszáll egy férfi, leveszi a kalapját, keresztet vet, elcsodálkozom, s mintha kibillennék, de nem enged a hangos ima, visszacseng bennem, lüktet, érzem, és mondom hangosan a titkokat, az Üdvözlégy Máriákat, felajánlva családomért, diákjaimért, barátaimért, papjaimért. Megragad György Balázs atya mondata,” engedjük a Szűzanyát, hogy lakjon nálunk. Igen, engedjem a máriás lelkületet be az életembe!
A zarándoklat végén a Szent István plébánia kertjében megáldják a Csíksomlyói Szűzanya szobor másolatát. Érzem, megérkeztem, napi öt percre ide betérhetek, imádkozhatok egy tízed rózsafüzért; nem dudál az ismerős az autóból, nem vonja el a figyelmemet semmi, és égi édesanyámmal csendben, megélhetem itt a pillanat varázsát.
Hálás vagyok a szervezőknek, élmény volt számomra részt venni a zarándoklaton, és jó volt a felismerés, hogy sok fejlődni valóm van még.
Megálmodója és szervezője Keresztes Zoltán a gyergyószentmiklósi Szent István Ereklyéjének átvitele plébánia plébánosa. Idén második alakalommal szervezték meg az élő rózsafüzér zarándoklatot bekapcsolódtak a többi katolikus plébániák papjai és hívei egyaránt. (Szent Miklós Plébánia, Munkás Szent József plébánia, Örmény plébánia). Hatvan és száz között volt a résztvevők száma, hiszen volt akinek sok volt a hét kiló méteres zarándoklat, ezért volt aki kiállt a sorból és volt aki bekapcsolódott menetközben.
Ferenczi Julianna
