A kolozsvári Ars Sacra kiállítás, ahol Üzenet a szakrálisból II. címen huszonhárom művész negyven, a szent köréből ihletődött munkája látható, igen nagy sikernek örvend: az elmúlt két hétben szinte naponta rajzottak az iskolai osztályok tanáraikkal, hogy elmerüljenek a művészet ihletésében. Az érdeklődésre való tekintettel további két héttel meghosszabbította a kiállítás nyitvatartását a Szent Mihály-plébánia vezetősége. Így nem az eredeti terv szerinti zárómozzanat, hanem félideji összefoglaló esemény volt az a kerekasztal-beszélgetés, amelyet október 1-jén tartottak a kiállítóteremben, a munkák között, a művészek egy részének jelenlétében, számtalan érdeklődő részvételével. A szakrális üzenet mai megfogalmazási módjairól beszéltek a különböző művészeti ágak képviselői.
Elsőként Egyed Emesének az irodalom eszközeivel készített üzenetét tolmácsolta Rekita Rozália: egyfajta szubjektív tárlatvezetés volt a remek fordulatokkal a transzcendens ihletést feltáró vers. Ezt követően a beszélgetés moderátora, Bodó Márta II. János Pál pápa 1980-as, a művészeknek és újságíróknak elmondott beszédéből idézett: „az egyház és a művészet az emberért van, az ember eszményeiért, igazságáért és valóságának felfedezéséért. S mindezt a jelen órában, az »aggiornamento«-ban, hogy a II. vatikáni zsinat kifejezését használjuk. Ennek a feladatnak a megvalósításában a művészet a maga kézzelfoghatóságával nagy szolgálatot tesz az egyháznak. Az egyház rá van utalva erre a szolgálatra, mert az igazság konkrét.
A mai művészet: irodalom, színház, szobrászat, film és a hírközlés az embert minden romantikus színeződéstől és dicsőítéstől mentesen, csupasz valóságában állítja elénk. Ehhez tartozik a modern művészetben az is, hogy bemutassa tévelygéseit és kavarodásait, félelmeit és kétségbeesését, értelmetlenségét és céltalanságát. Egyszóval: ábrázolja a karikatúráig eltorzult világot és történelmet. Gyakran kapcsolódik ehhez a tabuk leépítése.” Majd a megszólított művészek, Laczkó Vass Róbert színművész, Potyó István karnagy és Sabău-Trifu Cristina összegezte saját tapasztalatát a szentnek a saját művészeti ágában való jelenlétéről. Laczkó Vass Róbert emlékeztetett arra, hogy a színjáték a liturgiából vált ki, alapjainál ott van a rítus, és a színész valami önmagán túlit jelenít meg. Potyó István a liturgikus énekszolgálat közösségi és szolgálat-jellegét emelte ki. Sabău-Trifu Cristina a képzőművésznek azt a dilemmáját vázolta, amely őt a kiállítás kurátoraként is nagyon foglalkoztatta: a konzervatív értelmezés szerint szakrális csak a liturgikus, egyházi használatra alkalmas munka, ám a vallási ihletés ma nem mindig kap megrendelést, teret a templomi keretek közt. Sipos László festő a közönség soraiból ehhez hozzátette: alkotás közben ő a vászon előtt a saját lelke teljes meztelenségében áll és semmi külső tényező nem befolyásolja, annál inkább a belső sugallat, késztetés. Nóda Mózes mint liturgikatanár és pap elmondta: pontosan azért, mert megváltoztak a feltételek, ő ma szabadabban értelmezné a szakrális művészet fogalmát, és kinyitná a transzcendensből a művészen át érkező üzenet felé. Az élénk beszélgetés Bordi Margit, egy másik kiállító művész saját versének felolvasásával zárult.
