Abban az éjszakai órában ünnepeltek szentmisét San Giovanni Rotondoban, amelyben Pietrelcinai Szent Pio atya pillanatra pontosan ötven évvel ezelőtt az örök hazába költözött. Megindító látvány volt, ahogy a jelenlévő több ezer hívő mellett a világhálón élőben közvetített liturgiába bekapcsolódva – hozzászólásaikkal és imaszándékaikkal jelezve – kontinenseket és kultúrákat átívelő közösség formálódott arra a rövid időre.
És ünnep volt ma Erzsébetbányán is, amelybe úgy szintén nem csak a helybéliek, de a Mária Rádiót hallgató hívek is bekapcsolódhattak: tíz éve szentelték fel a közösség templomát. Csiszér Imre plébános köszöntötte a szentmise főcelebránsát, Tamás József segédpüspököt, aki a bevezetőben röviden felelevenített néhány meghatározó évszámot. 1769 – amikor az ezen a bányavidéken munkát kereső emberek, római- és görögkatolikusok együtt építettek kápolnát, mely 1814-ben leégett. Helyére – újra összefogva – megépült a templom, amelyet 1949-ig használhattak… 2008-ig az ortodox hívekkel együtt. Ekkor „sikerült ezt a templomot felszentelni, ezzel az itt élők régi vágya teljesedett be, hisz mindig szerették volna, hogy saját templomuk legyen… Emlékezzünk mindazokról, akik sokat tettek azért, hogy ez a templom felépüljön”- buzdította a híveket Tamás József, majd megáldotta a felújított templombelsőt. Homíliáját azzal a gondolattal indította, hogy mit is jelent tíz év, ha azt az örökkévalósághoz mérjük, viszont mennyivel több, ha egy gyermek fejlődésében követjük nyomon ezeket az éveket.
A közösség életében nagyon fontos ez a templom, amelyet az Isteni Irgalmasság és Pater Pio tiszteletére szenteltek fel egy évtizede. A segédpüspök a ma ünnepelt szentre irányította a figyelmet, aki Istennél nagy közbenjáró, és „sokat tehet értünk”. Ez a vágy égett benne kiskorától fogva, hogy sokat tudjon tenni a bűnösökért, és áldozat legyen embertestvéreiért. 16 évesen lépett be a kapucinus rendbe, és úgy érezte, a vágya beteljesedett.
Évforduló a mai nap Pio atya életét szemlélve azért is, mert száz évvel ezelőtt jelentek meg kezein azok a sebhelyek, amelyeket „nem dísznek kapott az Úr Jézustól”. Talán éppen válaszként arra, hogy áldozat legyen ő is a bűnös világért. És nem csak fizikai szenvedések forrásai lettek ezek a sebek, hanem a lelki megpróbáltatásokéi is. Voltak, akik nem tartották hitelesnek, sőt ördögtől megszállottnak nevezték. A szentszék is eltiltotta őt a nyilvános működéstől 1931-ig. Ekkor XI. Pius pápa feloldotta az eltiltást, mivel bebizonyosodott, hogy „Pio atya tudott alázatos lenni, és el tudta fogadni azt az ítéletet, amely szinte belevágott az ő életébe, fájdalmassá tette, hisz nem gyakorolhatta a papi hivatását a hívek között, úgy ahogyan azt szerette volna. Egész szerzetesi életének az egyik legszebb feladata a gyóntatószékben végzett szolgálat volt: a bűnös embert fogadni és Istennel kibékíteni.” Példáját követve mi is egyesíthetjük testi és lelki szenvedéseinket az Úr Jézus szenvedéseivel, követve Őt, de „ne csak a kálváriára, hanem egy lépéssel tovább: a feltámadás dicsőségébe” – zárta gondolatait Tamás József.
Fotók: Bálint Szabolcs és EWTNVatican/Facebook
