A remény hangjai

Itt állok egy iskola udvarán. Egy iskola udvarán, ahol generációk álltak, több nagyszünettel. Mert itt, Marosvásárhelyen évszázados a történetünk. A 13. századtól volt Marosvásárhelyen katolikus iskola. Jött az első nagyszünet, a reformáció. Majd jöttek a jezsuita atyák, s újraindult a katolikus iskola. Majd felszámolták a jezsuita rendet, s a Státus működtette az iskolát. Épületet, teret biztosítva. S jött a kommunizmus, ami megpróbált végső szóként NEMet mondani erre. De jött egy változás, s a közösség IGENt akart mondani. Nem talált otthont a sajátjában, de a Bolyai a szárnyai alá vette. S amikor eljött annak az ideje, ITT újraindult a katolikus iskola. Jöttek újabb megpróbáltatások, de a közösség IGENje nem tört meg.

Ezért állunk most itt, újra.

Nem régi és új formában. Hanem úgy, ahogy állnunk kell. Mert voltak ugyan nehézségek, de a lényeg nem változott. A közösség, amely kitartott, ugyanaz. A szülők, akik küzdöttek és bíztak, szinte ugyanazok. A hit ugyanaz. A hit Istenben, a Gondviselésben, akinek elsősorban köszönhetjük az erőt, a kitartást. Akinek köszönhetjük, hogy a maga helyén mindenki tudott tenni az iskoláért, imaháttértől kezdve a szakpolitikáig, diplomáciáig. S ezért nagyon hálás vagyok. Oly sokan tettek ennek a tanévnyitónak a lehetőségéért, hogy név szerint fel sem tudom ezt sorolni.

Egy biztos. Hihetetlen erő áll az itt állásunk mögött. MI mindannyian tudjuk, hogy miért.

Nagyon sok nap telt el, amióta ITT ÉN nem beszélhettem. A több száz nap után úgy érzem, hogy most nem kell újat mondanom. Mert azok a mondatok, amiket ITT korábban elmondtam, úgyanúgy érvényesek. Nekem biztosan.

Ezért most, a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Líceum tanévnyitóján nem fogok újat mondani. Csak felidézek néhány gondolatot, amelyek az elmúlt időszak alatt nekem személyesen erőt adtak:

2015-ben, a tanévnyitón arról beszéltem, hogy évtizedeken keresztül élő remény, évekig tartó küzdelem, összehangolt politikai törekvések, anyagi támogatások,  az iskolát választók bizalma kellett ahhoz, hogy itt és most elmondhassuk, hogy hazaköltöztünk. S mindenekelőtt kellett a kitartó ima, kellett a kegyelmi ajándék, hogy ez a csoda megtörténhessen. A zsoltáros szavaival együtt mondhattuk akkor s mondhatjuk újra, hogy, „ha az Úr nem építi a házat, az építők hiába fáradoznak.” S ha az Úr építi ezt a házat, akkor gondoskodik is róla. Ez az isteni gondviselés reményünk alapja, növekedésünk garanciája. S ebben nem csalódtunk. Az Úr építi ezt a házat.

2015-ben elhangzott, hogy az a a nap nem a célbaérés ünnepe volt. Az a nap csak a hazaérkezés napja volt. Akárcsak a mai újra hazaérkezésünk.

Első tanévünk zárásakor, 2016 júniusában egy 68 éves álomból való ébredésről beszéltem. Arról, hogy 68 év után sokak reménye válhatott valóra. Ennek a reménységnek mi lehettünk a beteljesítői. Kívántam és kívánom, hogy felelősségteljesen, büszkén és ugyanakkor alázattal éljük életünket. Felelősként az örökségért, amelynek letéteményesei vagyunk, lettünk,  büszkén, amiért az újraindulás reménye bennünk ÚJRA valóra válhatott, s alázattal, mert sokak reményének hordozóivá válhattunk.

S eljött a 2016-os tanévnyitó. Egy olyan otthonban, amiről akkor azt modtam, hogy ITTHON vagyunk, ahol nem az számít, hogy kinek szebb a szobája, ki az, aki kisebb vagy nagyobb szobában lakik, ki az, akinek még nem készült el a szobája, hanem az, hogy mindenki jól érzi magát. Mert az otthon nem terekből, téglákból, falakból, díszekből áll. Az otthon az emberi kapcsolatokból épül ki. A bizalomból, a szeretetből, az egymásra figyelésből. Ahol a nagyobb testvér a kisebbet segíti, ahol az elfáradtat a pihentebb bátorítja, ahol tudjuk, hogy mi együvé tartozunk. Ahol tudjuk, hogy nem számít, ha valaki bántani akar minket, mert mi odafigyelünk egymásra.

Akkor még nem gondoltam, hogy ez a „bántás” ennyire intenzív lesz. De abban biztos voltam, hogy oda tudunk figyelni egymásra. Mert MI egy csoda részesei vagyunk, egy csoda részeseivé válik mindenki, aki hozzánk csatlakozik.

S ahogyan utoljára lehetőségem volt ezt ITT elmondani, 2016-ban, újra megismétlem: otthon lenni jó. Érezzük otthon magunkat, figyeljünk oda egymásra, legyünk egymás támaszai.

S mindazok után, ami után most folytathatjuk, egy szentírási rövid mondatot idéznék: „Ne féljetek” Ez hitünk alapja. S növekedésünk garanciája. Mert én nem félek. S nem kell félnie senkinek sem. Mert „ha az Úr nem építi a házat, az építők hiába fáradoznak.” S ha az Úr építi ezt a házat, akkor gondoskodik is róla. Ez az isteni gondviselés reményünk alapja, növekedésünk garanciája. S ebben nem csalódtunk.

Az Úr építi ezt a házat!

Egyházunk képviselői folyamatosan hittek a mai nap elérkezésében. Oláh Dénes főesperes atya, a teljes belvárosi közösség, a marosvásárhelyi, erdélyi egyházmegyés hívek és papok, Jakubinyi György érsek atya, s nagyon sok más egyházmegye hívei és papjai. Szolidaritásukat, támogatásukat, imáikat hálásan köszönjük. Egyházi támogatóink közül kiemelt szerepe van az Erdélyi Római Katolikus Státus Alapítványnak. Ezért is tisztelettel felkérem Holló Lászlót, az Erdélyi Római Katolikus Státus igazgatótanácsának elnökét, hogy szóljon a jelenlevőkhöz!

Holló László: Együtt sikerült

Kedves tanévnyitót ünneplő egybegyűltek!

A mai világban a vállalkozásokban nagy jelentősége van a nyersanyag mellett a hozzáadott értéknek. Ott van például az a fa. Ha kivágjuk és eladjuk, bizonyos nyereségre számíthatunk. Ha azonban dolgozunk rajta, felvágjuk és bútort esetleg egy remekbe szabott szobrot készítünk belőle, a ráfordított, elvégzett munkával a hozzáadott érték által értékesebbé válik. Értéket teremtünk.

A marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Líceum mint oktatási intézmény egy iskola a többi iskola között. Mégis önmagában is rendkívül értékes számunkra, hiszen több száz éves katolikus felekezeti oktatási hagyományt tudhat örökének. Az évszázadok során nagy emberek tanítottak benne és tanult emberek, a régió értelmiségi rétegének egy jó része került ki belőle. Patinája van a névnek és az épületnek egyaránt, amit a genius loci, az itt uralkodó, innen kisugárzó hely szelleme kölcsönöz.
Azonban számunkra van további hozzáadott értéke is ennek az iskolának. A 2015-ös újraalapítást követően a tanárok és a diákok a hajdani marosvásárhelyi státusfőgimnázium tanárainak és tanulóinak örökébe léptek. Nem mindenki örül az értékteremtésnek ezért megakadályozták ezt a munkát. Megszüntették az iskolát.

Azonban voltak gyerekek, voltak szülők, voltak tanárok és volt igazgatója – ha akadályoztatva is – az iskolának, és nem feledkezhetünk el arról sem, hogy volt sok jó akaratú és segítőkész, érdekeinket képviselő ember, így az RMDSZ, amely profilja szerint szolgálta a romániai magyarságot ebben az esetben is, és a magyar kormány, akikkel együtt azon dolgoztunk, hogy ez az értékes iskola megmaradjon. Együtt sikerült. Mert nem csupán iskolát, hanem ezt az iskolát akartuk. És ezzel a munkával és harccal még értékesebbé vált számunkra. Poraiból főnixmadárként ismét felemelkedett.

És most hozzáadott értéket képvisel számunkra minden elviselt szenvedés és félelem, minden bátor kiállás és áldozathozatal, minden elmondott fohász, amit most illik ünnepélyesen is megköszönnünk mindazoknak, akik a harcban és a munkában velünk részt vállaltak.

Kedves diákok!

Öröm van bennem és legszívesebben cigánykerekeket hánynék itt, előttetek. Ugyanakkor egy kissé irigy is vagyok rátok. Ti a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Líceumnak, ennek az értékes oktatási intézménynek lettetek a diákjai. Rákóczis diákok vagytok, büszkék lehettek rá. Kívánom, hogy tanáraitok példája és útmutatása szerint úgy tanuljatok és dolgozzatok, hogy tisztelettudó és szorgalmas, kitartó és kreatív és így értékes tagjaivá váljatok a marosvásárhelyi és a régió közéletnek és öregbítsétek tovább a régi-új iskolátok hírnevét.

A mai tanévnyitó a szülői kitartás nélkül nem jöhetett volna létre. Nem lehet elégszer és eléggé elmondani, hogy az iskola azért van, mert ilyen csodálatos családok vannak. Akik nem adták és nem adják fel. Az iskola legfontosabb alkotóeleme a gyerek. S a szülők akik szeretett gyerekeiket ránk bízzák. Ezért is külön öröm számomra, hogy a csendben felzárkózó és küzdő szülők nevében felkérhetem Molnár Izabellát, hogy ossza meg velünk gondolatait.

Molnár Izabella: Ilyen iskolát álmodtam a gyermekeimnek 

Kedves egybegyűltek! Kedves diákok!

Nagyon sokan, akik itt állunk most ebben az ünnepi pillanatban, nem tudjuk feledni, hogy két évvel ezelőtt milyen reményekkel, lelkesedéssel és örömmel álltunk ugyanitt, és hogy mi minden történt velünk azóta.
Egy rövid történetet szeretnék elmondani:
A Mester a tanítványaival a hídon üldögélt. A tanítvány megkérdezte:
– Mester! Ha beleesünk a folyóba, akkor megfulladunk?
Mire a Mester így válaszolt:
– Nem, fiam. Csak akkor, ha nem jövünk ki!

Számbavéve az elmúlt időszakot, elmondhatjuk, hogy az általunk választott katolikus iskola vezetősége és tanári kara bizony példát mutatott nekünk arról, hogyan kell küzdeni és áldozatot vállalni. Bátorságot, kitartást és lényeglátást tanulhattunk tőlük.

Kedves egybegyűltek! Szeretném még elmondani, hogy most itt állva, mekkora öröm van bennem! Öröm azért, mert én szülőként ilyen iskolát álmodtam a gyermekeimnek! És pontosan ilyen iskolaigazgatót álmodtam a gyermekeim iskolája élére! Ilyen pedagógusokért imádkoztam, akik akár a végsőkig elmennek azért, amiben hisznek.

Meggyőződésem, hogy itt olyan iskola épül, ahol nemcsak a gravitációról és a hármasszabályról tanulnak a gyermekeink, nemcsak az igeragozást és a napóleoni háborúk dátumait vésik jól az eszükbe, hanem mindezek mellett azt is megtanulják, hogy érdemes itthon maradni, becsülettel helytállni a saját helyükön, érdemes nagyot álmodni, és az álmaikért harcolni. Megtanulják a kitartó munka értelmét, és azt, hogyan kell jövőt építeni.

Kedves gyerekek! Kedves diákok!

Tudnotok kell, hogy olyan tanítóitok, tanáraitok és szüleitek vannak, akik bizonyították, hogy majdnem a lehetetlenre is képesek értetek! Akik mindig mögöttetek vannak, támogatnak, segítenek benneteket.

Mi, szülők megígérjük, gyerekeknek és tanároknak egyaránt, hogy számíthatnak ránk a továbbiakban is!

Eredményes új tanévet kívánok mindannyiunknak!