EVANGÉLIUM:
Abban az időben Jézus tanítványai közül, akik (szavait) hallották, többen azt mondták: „Kemény beszéd ez. Ugyan ki hallgatja?”
Jézus tudta, hogy tanítványai méltatlankodtak miatta, azért így szólt hozzájuk: „Ez megbotránkoztat titeket? Hát ha majd azt látjátok, hogy az Emberfia fölmegy oda, ahol azelőtt volt! A Lélek az, ami életre kelt, a test nem használ semmit. A szavak, amelyeket nektek mondok, Lélek és élet. De vannak közöttetek, akik nem hisznek.” Jézus ugyanis kezdettől fogva tudta, hogy kik nem hisznek benne, és hogy ki fogja őt elárulni.
Aztán így folytatta: „Ezért mondtam nektek, hogy senki sem jöhet hozzám, hacsak az Atya meg nem adja neki.” Ettől kezdve tanítványai közül sokan visszahúzódtak, és többé nem jártak vele. Jézus ezért a tizenkettőhöz fordult: „Ti is el akartok menni?” Simon Péter ezt válaszolta neki: „Uram, kihez menjünk? Az örök élet igéi nálad vannak. Mi hittünk, és tudjuk, hogy te vagy az Isten Szentje.” (Jn 6,60-69)
Egy idős, megözvegyült szülő minden öröme felnőtté vált és házhoz hűséges gyermekeiben volt. Amikor az első külföldre költözött, örömmel mesélt arról, hogy neki is van valakije „odakint”. Aztán kiköltözött a második. Akkor arról beszélt, hogy mennyire várja hétvégeken, hogy hazaszóljanak. Sorban mind elmentek. Amikor az utolsó is csomagolt, szomorúan kérdezte: „Te is el akarsz menni?” Elment ő is. Ment, mert ott „kint” több a pénz, a lehetőség, biztosabb a jövő a gyermekek számára. És nem akar a testvéreknél sem különb lenni. Azóta néha hazaszólnak, olykor sietve haza is néznek, de a szülő már jó ideje tudja, hogy az égvilágon senkije nincsen. Hite és megszépült emlékei tartják még benne az életet.
Jézust akkor hagyják ott többen tanítványai közül, amikor befejezi az égből szállott kenyérről szóló tanítását. A tanítványság is egy fajta lelki gyermekség. A szakítás itt is fájdalmas. „Kemény beszéd. Ki hallgatja?” – mondják és elhagyják őt. Egyszerűen nem tudnak hinni, és ezt Jézus tudja. „Hozzátok intézett szavaim lélek és élet, de vannak közöttetek, akik nem hisznek.” Hinni valóban nem egyszerű, mert Isten ajándéka, és ezt az ajándékot nem mindenki kapja meg csak úgy. Nem csodálkozunk azon, ha egy hitetlen távol él Jézustól. De amikor egy önmagát hívőnek valló ember éli meg minden nap ezt a távolságot, kérdéseket támaszt. „Veled Uram, de nélküled!” Hogy lehet így élni?
Mi a hűség? Mi a hűtlenség? Szerintem a hűség szeretetre épülő személyes döntés valaki vagy valami mellett. Eszerint a hűtlenség a szeretet felmondását, a kapcsolat megszakítását jelenti. Jelentéktelen mozzanatnak számít, mégis rendkívüli lelki, szociális, egzisztenciális károkat okoz. Hans Schaller jezsuita írja: „Az egyszer megélt és előszeretettel jelentéktelen semmiségnek tartott hűtlenség általános magatartássá válik.” Eléggé általánossá vált az Istennel, szülőfölddel, családdal, házastárssal, egyházzal kapcsolatban. Sokaknak nem okoz semmiféle lelkiismeret-furdalást. A hitéért küzdő embernek nincs könnyű dolga egy ilyen világban. „A modern, elvilágiasodott Nyugat bomlasztó, fagyos légkörében olyan nehéz a magányos egyénnek megtartania hitét, mint egy magányos pingvinnek túlélnie a Déli-sark metsző hidegét.” – írja Timothy Radcliffe domonkos rendi atya. A Jézussal szembeni hűtlenségben ki a vesztes? Az idős szülő és elköltözött gyermekei esetében a szülő. Ám amikor Jézust elhagyjuk, amikor hitünkben, vallásos életünkben lazítunk, mindig mi vagyunk a vesztesek. Amikor Jézus azt kérdezi apostolaitól: „Ti is el akartok menni?”, nem az önsajnálat teteti fel vele ezt a kérdést, hanem apostolait félti. A hűtlenség nem a tanítvány útja. Szent Péter apostol háromszori tagadása után győződött meg erről.
Milyen lelkesen ígér hűséget Istennek a választott nép a honfoglalás idején. „Távol legyen tőlünk, hogy elhagyjuk az Urat, és más isteneknek szolgáljunk.” Adott szavukat sokszor nem tartották meg. Így ígérünk mi is keresztelési, bérmálási, házassági felkészítőinken és aztán… Mit veszítünk a hűtlenséggel? Szeghy Ernő karmelita életrajzában olvasható, hogy egy alkalommal, amikor gyóntatott, egy idős hölgy nyitott be a gyóntatószékbe. Kiderült, hogy nem gyónni akar, hanem azt szeretné közölni, hogy elhagyja hitét, kilép az egyházból. Az atya kihajolt a gyóntatóból, hogy jobban megnézze a hölgyet, majd azt mondta neki: „No, hallja, szépsége sincs, esze sincs, s most még a hitét akarja elvetni. Akkor mije marad?” Állítólag hatottak szavai és a hölgy megmaradt hitében.
Mink marad, ha elhagyjuk Jézust? Nem sok. A kereszt azért mindenképpen, de kérdés, hogy egyedül meddig tudjuk hordozni. Francois Mauriac francia író, gondolkodó leírja, hogy nagyapja soha nem járt templomba, de halála előtt egy nappal mégis elment, és amikor onnan hazatért, azt mondta: „A hit ment meg bennünket.”
Mennyire élő a Jézussal való kapcsolatom? Kőbe kellene vésni és naponta kellene idézni Szent Péter apostol szavait: „Uram, kihez mennénk? Tiéd az örök életet adó tanítás. Mi hittünk és tudjuk, hogy te vagy az Isten Szentje.” Jézus rendíthetetlenül hűséges. Mi is megkockáztathatjuk azt, hogy hűségesebbek leszünk hozzá. Mennyire szépek a súlyos beteg Pilinszky János szavai halála előtt: „Én nagyon szeretem Jézust.” Mondjuk ki, ne féljünk ezektől a szavaktól.
László Áron
Megjelent a Vasárnap augusztus 26-i számában.
