A címben olvasható mottóval szervezett 2018. augusztus 11–14. között ifjúsági tábort, lelkigyakorlatot a kézdivásárhelyi Boldog Özséb-plébánia a Marosvásárhelytől 35 kilométerre fekvő Székelyszálláson Hajlák Attila-István segédlelkész vezetésével.
A negyvenegy résztvevő Kézdivásárhelyről és környékéről, Marosvásárhelyről, Gyergyószentmiklósról, illetve Kolozsvárról érkezett, a legtöbben annak tudatában, hogy az előző évekhez hasonlóan, nagyon jó lesz itt lenni. A többségben fiúkból álló táborozók közt volt olyan is, aki tizenharmadik alkalommal vett részt a többnapos ifitáborban. Nagyon színes társaság volt korra, származásra és érdeklődésre való tekintettel is. Az ismerkedés után egyből elkezdődött az összekovácsolódás, a barátkozás. Ebben segítettek az ismerkedős játékok, a kiscsoportos feladatok, és még nem is említettem az „angyalka-bárányka” játékot. Az idei, tizenhatodik tábor legnagyobb újdonsága az imatúra volt. Ez a fiús csapatnak különösen tetszett. Mozgásban lenni csodálatos helyeken, s közben Istenről, gondviselésről, szeretetről, imádságról, barátságról elmélkedni; énekelni, játszani, ismerkedni, pihenni… ez mindenkinek ínyére volt.
Az első imatúra az országban egyedül itt található Szűz Mária örömútjának a végigimádkozásával kezdődött, amelynek hét stációja a falu különböző jelképes helyein található. A második imatúra a rózsafüzér imádság köré épült. Egy többórás erdei túrázás megállóinál hangzott el egy-egy rövid bevezető, majd egy adott titokhoz fűződő tized elimádkozása. Az utolsó tizedre szimbolikusan a székelyvéckei Isteni irgalmasság kápolnájában került sor, amelyet a Székelyszállást Véckével összekötő hegyvonulat gerincén keresztül közelítettünk meg.
Esténként a székelyszállási templom vagy a templomkert hűvösében volt a szentmise, a szentségimádás vagy az imával egybekötött virrasztás, énektanulás. A templom kertjében körbeülve lehetőség nyílt a táborozókat foglalkoztató kérdések megválaszolására, tisztázására. A jó hangulatot, a vidámságot többek között az is biztosította, hogy a tapasztalt szakácsoknak köszönhetően végig nagyon finom és kellő mennyiségű ételek kerültek a megéhezett táborozók asztalára.
Az utolsó est már hagyományos módon a Színes est volt. A kiscsoportok jelenetekkel, versekkel és kötelező módon egy eredeti táborhimnusszal készültek. Az elhangzott szövegekből kiderült, hogy mindenkiben nyomot hagytak az együtt töltött rövid idő alatt idézett szentírási részek, ráhangoló idézetek, rövid elmélkedések, gondolatmorzsák.
Tanárként, szülőként öröm volt látni, milyen nagy ajándék, ha valaki ért a legvirgoncabb, de a legzárkózottabb gyerek nyelvén is. Attila pap bácsi ennek nagyon jó példája. Végig igyekezett mindenkire külön-külön odafigyelni, megszokott képpé vált, amint kettesben, elmélyülten beszélgetve ül valamelyik fiatallal. Érdekes volt végignézni, hogy pár nap alatt mennyire megszelídül a legvadabb tekintet is, mennyire nyitottá tud válni a legfélénkebb, legcsendesebb résztvevő is, milyen barátságok születnek egymástól távol lakó fiatalok, gyermekek között, mennyire csengőbb hangon szól az eleinte félénken, halványan hangzó ének, imádság.
Visszakapcsolva a mottóhoz, ez a negyvenegy gyermek és fiatal azzal az összefoglaló gondolattal utazott haza a tábort záró hálaadó szentmise és a búcsúzkodás után: Nem kérdéses… Isten igenis like-ol engem!
Fodor Orsolya
