Sepsiszentgyörgyön egy éve hol itt, hol ott tűnik fel egy fiatal, lelkes kispap, aki állandóan szervez. Kalányos Ottó két gyakorlati félévet töltött az őrkői Mária, a Világ Királynője plébánián mint Márkus András plébános és a Szeretet Misszionáriusainak segítője. Élettörténete nem mindennapi.
Születése után a kórházban hagyta az édesanyja, az orvosok is lemondtak róla. De a jó Isten nem hagyta elveszni, egy tizenegy gyermekes csíkbánkfalvi asszony magához vette, és sajátjaként felnevelte. Jelenleg a gyulafehérvári papnevelő intézet kispapja. Életéről, hivatásáról a Caritas irodájában beszélgetünk barátjával, Péter Szabolcs közösségfejlesztő szakemberrel együtt, aki a Caritas munkatársa. Közös bennük, hogy szívügyüknek tekintik a cigányokkal és a fiatalokkal való foglalkozást. Mindketten részt vettek a Kárpát-medencei cigánypasztorációs találkozón, amelyet a magyarországi Tuzséron szervezett meg a Boldog Ceferino Intézet, amelyet azzal a céllal hozott létre Magyarországon a Magyar Katolikus Püspökkari Konferencia, hogy a cigánypasztoráció számára munkatársakat képezzen.
„Rám nézett, és megkönyörült a szíve rajtam”
Kalányos Ottó hol vidáman, hol elérzékenyülve mesél gyermekkoráról, hivatásáról:– Amikor hivatásomról kell beszélnem, Jeremiás próféta jut eszembe. Mert amikor meghívja az Úr, és azt mondja Jeremiás, hogy én csak gyermek vagyok, nem tudok beszélni, az Úr azt válaszolja: mielőtt megszülettél volna, már az anyaméhben ismertelek, és eleve arra rendeltek, hogy az én prófétám legyél, az én szolgám légy… Tetszik ez a párbeszéd: gyermek vagy, de ne mondd azt, hogy gyermek vagy, és hogy én nem tudok beszélni, de küldelek és melletted vagyok… Én is ugyanúgy vagyok, mint Jeremiás próféta. Gyermekkoromban nagyon gyenge voltam: gyenge tanuló, az emberek nem bíztak bennem. Amikor kérdezték, mi szeretnék lenni, és nagy nehezen kimotyogtam, hogy pap, mindenki kikacagott. Ha te pap leszel, akkor én pápa – ilyeneket mondogattak. Mégis, kialakult a hivatásom, és ebben az első a csoda, ami meghatározza az én létemet. Mert amikor megszülettem, édesanyám a kórházban hagyott, és ott súlyos betegségem volt. Az orvosok, amikor rám néztek, azt mondták, ezen a gyermeken már csak a csoda segíthet. És ott hagytak engem. Ha megéri a holnapot, a holnaputánt, akkor az jó lesz… Hát megéltem a holnapot, a holnaputánt, és így kerültem el nevelőszülőkhöz.
A második, ami nagyon fontos pont volt az életemben, az igerészlet: „rám nézett, és megkönyörült a szíve rajtam”. Azért idézem fel ezeket a kis történeteket, mert ezekből tevődik össze az én életem, az én hivatásom. Ott voltam három évig egy családnál, de nem maradhattam tovább, kellett volna mennem gyermekotthonba. Ezt mindig elmesélik: ott ültem egy sarokban, bejött egy külföldi asszony, rám nézett, megsajnált, s azt mondta, hogy ennek a gyermeknek szerezzenek nevelőszülőket. Ő tud támogatni, hogy ne kallódjak el. Így alakult, hogy próbáltak nevelőszülőket keresni. Öt család, öt szülő nézett meg engem, egyiknek se kellettem. Nagyon csúf, vézna voltam. Aztán mindig jött hozzánk egy asszony tejért. Én nem tudtam semmit, hogy engem visznek el. Odafutottam hozzá, ott ült a konyhában a széken, s megkérdeztem tőle: Néni, mikor viszel el engem? Azon a napon nem a tejet vitte, hanem engem… Elvitt, felnevelt, és a mai napig is ez a család egyengeti utamat. Berszán Vilma néninek hívják, Csíkbánkfalván, anyum most 72 éves. Így alakult tovább az életem.
Természetesen kicsi gyermekként én is papoztam, miséztem. Megvoltak azok a jelek kicsi koromban. Először a pap fogalommal akkor találkoztam, amikor így miséztem gyermekként, átjött a szomszédasszony, és megkérdezte anyumat, hogy ugyan biza maguknál milyen pap van, ki prédikál. Ó, hát ez csak Ottó! S akkor mondták, hogy ebből a gyermekből biztos pap lesz. De I–VIII. osztályban nagyon gyenge tanuló voltam. Évet nem ismételtem, de buktam kétszer is. Hittem, hogy pap akarok lenni, de nem volt fenekem, hogy leüljek, nem tanultam egyáltalán. Hetedik osztályban elkezdtem gondolkodni, hogy hoppá, kellene valamit kezdenem az életemmel. Ám hetedik végén volt egy váltás: az ének. Egy nap volt a felvételi Gyimesfelsőlokra a teológiára és a művészeti líceumba. Én a művészetit választottam. De nem sikerült a felvételim, és így Berszán Lajos atyához kerültem. Berszán atya nagyon fontos, kulcsfontosságú szerepet tölt be az életemben. Nyolcadik osztály után egyből jött, segített, támogatott, hogy tudjak beiratkozni. S itt a cigányságomnak, nemzetiségemnek máris „hasznát vettük”, mert úgy voltam felvéve (ugye, van két szabad hely) mint cigány. Ekkor szembesültem azzal, hogy várjál, mert ugye még cigány is vagyok. Eddig nem foglalkoztam annyira ezzel.
Amikor felvételt nyertem az Árpád-házi Szent Erzsébet Római Katolikus Líceumba, olyan nevelést kaptam, amely tényleg felkészített a teológiára. Lelkileg, fizikailag, külsőleg, mindenféle szempontból. Hálás vagyok az embereknek. Ott megkaptam minden tiszteletet. Az érettségi jól ment, sikerült, utána a teológiára felvételiztem. Az érettségi nagyon érdekes volt. Mi mindig a második tételre koncentráltunk az osztálytársammal, amikor kellett írni. Szent II. János Pálra koncentráltam. Amikor jött az érettségi románból, le kellett írni a példaképünket. Arra megkaptuk a maximális pontszámot, ez mennyei erő volt. A lényeg: ezen kis történetekből tevődik össze az én hivatásom. Ha visszatekintek, akkor megértem nagyjából, hogy mit akar az Úr.
Amikor felvételt nyertem az Árpád-házi Szent Erzsébet Római Katolikus Líceumba, olyan nevelést kaptam, amely tényleg felkészített a teológiára. Lelkileg, fizikailag, külsőleg, mindenféle szempontból. Hálás vagyok az embereknek. Ott megkaptam minden tiszteletet. Az érettségi jól ment, sikerült, utána a teológiára felvételiztem. Az érettségi nagyon érdekes volt. Mi mindig a második tételre koncentráltunk az osztálytársammal, amikor kellett írni. Szent II. János Pálra koncentráltam. Amikor jött az érettségi románból, le kellett írni a példaképünket. Arra megkaptuk a maximális pontszámot, ez mennyei erő volt. A lényeg: ezen kis történetekből tevődik össze az én hivatásom. Ha visszatekintek, akkor megértem nagyjából, hogy mit akar az Úr.
Cigány származás
– Régebb nem voltam kibékülve a származásommal. Volt olyan, hogy bejött a cigány asszony, aki seprűt árult, fogtam egy karót és kikergettem. Futottam vele szembe, és ő alig tudott kiszökni a kapun. Egy másik eset: elküldtek az üzletbe, mellettünk pár méterre. Képes voltam nagyot kerülni, s másik boltba menni, mert a cigányok ott álltak az üzlet előtt. Ez azért is történt, mert én magamat magyarnak könyveltem el, s a cigányságot teljesen háttérbe szorítottam. Olyannyira, hogy gyűlöltem őket. Most már nem. Amikor a teológiára kerültem, szembesültem a nemzetiségemmel, a gyökereimmel. Tulajdonképpen ezért hálás vagyok. Voltak kispapok, akik szembesítettek ezzel. Azért vagyok hálás, mert ha nem, én az Őrkőre nem jöttem volna. Vagy egyáltalán nem is foglalkoztam volna a cigányokkal, nem érdekelt volna az életük.
Gyakorlati év az Őrkőn
– Az történt, hogy megkeresett egy újságíró, s nyilatkoztam. Ilyenkor az szokott történni, hogy nagyokat pufogtatunk, mondunk: így a cigánypasztoráció, úgy a cigánypasztoráció. Én is így voltam, azt hittem, megváltjuk a világot. Nagyokat mondtam én is.
Aztán arra gondoltam, most változtassunk ezen: ha nyilatkoztam, hogy cigányokkal foglalkoznék, most valósítsam meg. Jött a gyakorlati év. Kerestem az erdélyi egyházmegyében egy olyan települést, ahol többségben vannak cigányok. Akkor ajánlották, hogy ott az Őrkő, s ott Márkus atya, ismerkedjem meg vele. Egy hétvégét rászántam, Márkus atya Szentimrén prédikált, ott volt búcsú. Hazajöttem Fehérvárról csak azért, hogy tudjak vele találkozni. Amikor láttam, nagyon megörvendtem. Példakép a mai napig is. Odamentem hozzá, kezet fogtunk, s ő kérdezte: ugye, te vagy Kalányos Ottó? Hallott rólam, mert olvasta a cikket, így kerültem kapcsolatba az Őrkővel, Márkus atyával, cigánypasztorációval. Akkor jött a gyakorlati év.
Nagyon féltem, mi fog történni. Sokan azt mondták – elég komoly emberek –, hogy nem fognak elfogadni a cigányok. Mert cigány vagyok, és ők nem fogadják a sajátjukat, ráadásul még papnövendék is vagyok… Nekem ebben a korban kellene hogy legyen legalább két-három gyermekem. Mert ha 20–23 éves vagy, és nincs gyermeked, lenéznek, kiközösítenek – mondták. De én ezt nem tapasztaltam.
Aztán arra gondoltam, most változtassunk ezen: ha nyilatkoztam, hogy cigányokkal foglalkoznék, most valósítsam meg. Jött a gyakorlati év. Kerestem az erdélyi egyházmegyében egy olyan települést, ahol többségben vannak cigányok. Akkor ajánlották, hogy ott az Őrkő, s ott Márkus atya, ismerkedjem meg vele. Egy hétvégét rászántam, Márkus atya Szentimrén prédikált, ott volt búcsú. Hazajöttem Fehérvárról csak azért, hogy tudjak vele találkozni. Amikor láttam, nagyon megörvendtem. Példakép a mai napig is. Odamentem hozzá, kezet fogtunk, s ő kérdezte: ugye, te vagy Kalányos Ottó? Hallott rólam, mert olvasta a cikket, így kerültem kapcsolatba az Őrkővel, Márkus atyával, cigánypasztorációval. Akkor jött a gyakorlati év.
Nagyon féltem, mi fog történni. Sokan azt mondták – elég komoly emberek –, hogy nem fognak elfogadni a cigányok. Mert cigány vagyok, és ők nem fogadják a sajátjukat, ráadásul még papnövendék is vagyok… Nekem ebben a korban kellene hogy legyen legalább két-három gyermekem. Mert ha 20–23 éves vagy, és nincs gyermeked, lenéznek, kiközösítenek – mondták. De én ezt nem tapasztaltam.
Pozitívan csalódtam az őrkőiekben: elfogadtak és magukénak éreznek. Érzik, hogy ott a helyem.
Amikor megérkeztünk Márkus atyával azon a nyáron, kiszálltam az autóból, és a gyermekek lerohantak. Szaladtak szembe velem. Akkor, ott egy pillanat alatt megfogalmazódott bennem, hogy én ezekkel a gyermekekkel, fiatalokkal szeretnék foglalkozni. Mert a fiatalokban van a jövő, de azért is, mert mondjuk ki őszintén, a felnőttekkel annyira már nem lehet. Vagy nagy befektetés kell. Ez, ami engem itt éltet: a fiatalokat egy kicsit fellendíteni, erőt adni, megmutatni nekik a cigánypasztoráció szépségeit. Én úgy látom, nem kell őket integrálni – most ezt jól kell érteni: kiemelni abból a környezetből, amelyben élnek –, hanem a fejükbe kell ültetni a gondolatot, hogy lehet jobban is élni. És ők jöjjenek rá… Ne te légy az, aki fogod a kezét és húzod, hanem ő jöjjön rá. Ennél fontosabb nincs.
Nekünk az a feladatunk, hogy elültessük a gondolatot: lehet jobban is élni.
Lehetsz te is a társadalom hasznos tagja. Ma nagyon fontos a példamutatás. Mert ha látja, hogy másképpen is lehet élni – márpedig lehet –, akkor elgondolkodik rajta, és változik. Cigány gyerekeinkkel – FC Őrkő – elmentünk focibajnokságra. Látták, hogy a más csapatok miként viselkednek, milyen az öltözködési stílusuk, hogyan nyilvánulnak meg – nagyon elgondolkodtatta őket mindez. Láttam rajtuk, hogy akarnak fejlődni, változni.
Őrkő. Gyakorlati év, első félév. Egészen könnyedén végeztem a kispapi teendőt, amely egy gyakorlati évesnek itt, az Őrkőn feladata: hittanórák hétvégén, temetés, felkészítők házasságra és keresztelőre, és ennyi. Ez volt a munkám. Most is ez, természetesen. Október 29-én tudtam meg, hogy második félévre is ide helyeznek. Az őszinteséget megvallva, nem akartam itt maradni. Nekem elég volt belekóstolni, hogy milyen a cigánypasztoráció, szerettem volna megtapasztalni más plébánián is, magyarok között, hogy milyen az élet. Hát ez nem adatott meg. Viszont most utólag nagyon hálás vagyok a jó Istennek, hogy itt maradhattam. S ahogy megtudtam ezt a hírt, hogy maradok második félévre is, teljesen átértékelődött bennem minden.
Önkéntes csapat az Őrkőn
– Megvoltak az alapmunkák, de vágytam egy kicsit többre. Így jött a gondolat, hogy kellene egy csapat, egy önkéntes csapat. Aztán kialakult az önkéntes csapat is. Hogyan? Megelőzte egy megbeszélés. Tulajdonképpen tisztázni kell, hogy mit jelent az önkéntes csapat. A nővérekhez eddig is jöttek önkéntesek, akik nagy ünnepekkor segítettek. Az én elképzelésem pedig az volt, hogy ezt a csapatot, amely már megvan, és az újakat egybevenni, kicsit összefogni ezeket az embereket azzal, hogy együtt vagyunk, vannak közös programjaink, s egy kicsit elkötelezettebbek legyenek.
Az újítás az volt, hogy hívtunk új embereket. Tavaly novemberben plakátot szerkesztettünk, levelet írtunk a város négy katolikus plébániájára a lelkiatyáknak, hirdessék ki, hogy mi várunk önkénteseket az Őrkőre. Toborzó volt. Kialakult egy csapat tizenkilenc önkéntesből. Nem én voltam, aki a tizenkilenc embert összeszedte, ennek a fele megvolt. Megfogalmaztunk különböző feladatköröket: van kettő, amely az idősebb korosztálynak szól, de a többi a fiatalokat célozza meg. Ilyen például a lányokkal a kórus, a foci, a sportkör a fiúknak, irodalmi kör, túrázás. Június 29-ig vagyok itt, az Őrkőn, aztán majd szeretném folytatni a munkát.
Az újítás az volt, hogy hívtunk új embereket. Tavaly novemberben plakátot szerkesztettünk, levelet írtunk a város négy katolikus plébániájára a lelkiatyáknak, hirdessék ki, hogy mi várunk önkénteseket az Őrkőre. Toborzó volt. Kialakult egy csapat tizenkilenc önkéntesből. Nem én voltam, aki a tizenkilenc embert összeszedte, ennek a fele megvolt. Megfogalmaztunk különböző feladatköröket: van kettő, amely az idősebb korosztálynak szól, de a többi a fiatalokat célozza meg. Ilyen például a lányokkal a kórus, a foci, a sportkör a fiúknak, irodalmi kör, túrázás. Június 29-ig vagyok itt, az Őrkőn, aztán majd szeretném folytatni a munkát.
*
Kalányos Ottónak még rengeteg terve van. Írt egy kis, ötvenoldalas elmélkedést, buzdítást saját és más fiatalok életéből is merítve Fiatalként, fiataloknak, mindenkinek címmel. Reméljük, hamarosan megjelenik. Így fejezi be: „Kedves fiatal barátom, csakis rajtad áll, hogy miként haladsz előre. Rajtad áll az is, hogy felismered tehetséged, és haladsz előre, vagy felismered, és nem cselekedsz. Nem lehetetlen az előrehaladás. Isten segítsége által minden lehetséges. (…) Remélem, segített abban is, hogy rájöjj, életed nagy kincs. Csakis rajtad áll, hogyan tovább. Éppen ezért is, hajrá!”
Józsa Zsuzsanna/3szek.ro
