A szentségimádás az Oltáriszentségben jelen lévő Jézus Krisztus imádása szentmisén kívül. Ilyenkor a hívek az oltár előtt szemlélik a tabernákulumból kivett Krisztus testét, előtte imádkoznak, elmélkednek. A szatmári püspöki palotában 2018 első napján, a hagyományoknak megfelelően a 11 órás szentmisét követően kezdődött a szentségimádás, amikor a székesegyházból a mindenkori szatmári püspök magánkápolnájába beérve, Schönberger Jenő püspök az oltárra helyezte a monstranciát a szentséggel.
Az első órában a Páli Szent Vincéről nevezett Szatmári Irgalmas Nővérek kongregációja vezetésével zajlott a szentségimádás, majd óránkénti váltásban a székesegyházi plébánia családosainak csoportjához, az önkéntes beteglátogatók csoportjához, a Szent József, a munkás katolikus férfiak szövetségéhez, a Mária-légió képviselőihez, valamint az Árpád-házi Szent Erzsébet Nőszövetség képviselőihez csatlakozhatott bárki, aki betért akár egy rövidebb imára.
A szentségimádás teljes ideje alatt telve voltak a kápolna padsorai, de az előtérben és a folyosón is többen álltak, akik már nem fértek be. De bárki, aki a palotába betért, részesülhetett a békéből és a csendből, ami a háromnegyed hatkor való szentségbetételig végig jellemző volt.
Kép és szöveg: Józsa János