Abban az időben: Isten elküldte Gábor angyalt Galilea Názáret nevű városába egy szűzhöz, aki jegyese volt egy férfinak, a Dávid házából való Józsefnek. A szűz neve Mária volt.
Az angyal belépett hozzá, és így szólt: „Üdvözlégy, kegyelemmel teljes! Az Úr veled van! Áldottabb vagy te minden asszonynál!”
Ennek hallatára Mária zavarba jött és gondolkodóba esett, hogy miféle köszöntés ez.
Az angyal azonban folytatta: „Ne félj, Mária! Hisz kegyelmet találtál Istennél! Mert íme, gyermeket fogansz méhedben és fiút szülsz, s Jézusnak fogod őt nevezni! Nagy lesz ő: a Magasságbeli Fiának fogják hívni. Az Úristen neki adja atyjának, Dávidnak trónját. Uralkodni fog Jákob házán mindörökké, és uralmának soha nem lesz vége!”
Mária ekkor megkérdezte az angyalt: „Hogyan történhet meg ez, amikor én férfit nem ismerek?”
Az angyal ezt válaszolta neki: „A Szentlélek száll le rád, és a Magasságbeli ereje borít be árnyékával. Ezért szent lesz az, ki tőled születik: Isten Fiának fogják őt hívni. Lásd, rokonod, Erzsébet is gyermeket fogant öregségében, sőt, már a hatodik hónapban van, bár magtalannak tartják az emberek. Istennél semmi sem lehetetlen.”
Erre Mária így szólt: „Íme, az Úr szolgálóleánya: történjék velem szavaid szerint!”
Ezután az angyal eltávozott. (Lk 1,26-38)
Milyen szép is lenne, ha a mai napon, advent negyedik vasárnapján és egyben a karácsony közvetlen küszöbén elmondhatnánk, hogy: kész a szívem, lelkem, drága Jézusom, a te befogadásodra, az elmúlt négy hétben az volt a legfőbb gondom, hogy szívemet, lelkemet előkészítsem a te fogadásodra. Valószínű, hogy ezt így nem mondhatjuk el, és jobb is. Mert aki el merné mondani, hogy „kész vagyok, egyszerűen nincs hová fejlődnöm többé, a tökéletesség csúcsán állok”, abban az emberben nem volna alázat, az alázat hiánya viszont a büszke és öntelt ember ismérve, amely hang nélkül kiáltja, hogy: a lelkem és Jézus között legalább fényévnyi távolság van. Az üdvösségtörténet folyamán Isten mindig a kicsiknek és alázatosaknak nyilatkoztatta ki közvetlen módon önmagát. Minden személy, akinek köze volt az Úr Jézus Krisztus születéséhez, az őróla és vele kapcsolatosan jövendölő prófétáktól, Keresztelő János, valamint az ő szülei, Szent József, a Boldogságos Szűz Mária, valamint a Betlehemi Kisdednek elsőként hódolható pásztorokig, egy közös vonásuk volt, hogy mindannyian mélyen hívő, engedelmes és alázatos emberek voltak. Nem önjelöltek, hanem Isten választottai. Mennyire meglepő az angyali üdvözlet jelenete. Mária nem az angyaltól ijed meg, pedig neki sem lehetett több ismerete az angyalok világáról mint nekünk, hanem az ő alázatos lényét az angyal magasztos szavai ejtik gondolkodóba. Kegyelemmel teljesnek nevezi őt az angyal. Holott természetes lehetett volna ez a kifejezés a Szűzanya számára, hiszen fogantatásától fogva együtt élt az isteni kegyelemmel. A végtelen alázata nem engedte meg, hogy ennek a védettségnek a tudatával viszonyuljon a mindennapokhoz. A félelemtől való mentességét és alázatát igazolja az angyal magyarázata utáni válasza is: Legyen nekem a szavaid szerint. Vagyis nyitott vagyok, Uram, bármire, ami a te szent akaratod. Az Úr Jézus ezt a lelkületet keresi bennünk, ami a Mária lelkülete. Persze mi soha nem lehetünk ennyire tiszták, ilyen mélyen hívők és ennyire alázatosak, de ismerjük az ide vezető utat. Bár igehirdetőink mikrofonba mondják az Istenhez vezető út térképét, úgy tűnik, hogy az önátadás útja nem járható, hiszen a világ, amiben élünk, halkabban, de hatásosabban sugallja, hogy valósítsd meg önmagad! És a bennünk dühöngő nyugtalanság akár egy életen át erre kergethet. Az isteni kegyelem mindig készen áll, hogy lelkünket befogadóvá tegye az Úr Jézus számára. Alakítsuk hát szívünket betlehemi jászollá, hogy Jézus jól érezze magát benne. Ő vezet el minket az alázatos szeretet világába.
Radnóthi Sz. Albert
Megjelent a Vasárnap 52. és 53. összevont lapszámában
