Ez a keresztény reménység témájának szentelt utolsó katekézis – kezdte beszédét Ferenc pápa a Szent Péter tartott szerdai általános kihallgatás során –, amely végigkísérte az egész liturgikus évet. És ma befejezem, mégpedig a paradicsom témájáról szólva, mely a reményünk célja.
„Paradicsom – ez egyike azon kevés szónak, amit Jézus a kereszten mondott a jobb latorhoz fordulva. Álljunk meg egy pillanatra ennél a jelenetnél – kérte a pápa. A kereszten Jézus nincs egyedül. Mellette, tőle jobbra és balra, egy-egy gonosztevő. A járókelők közül ott a Golgotán néhányan talán felsóhajtottak, hogy végre igazságot szolgáltattak ezzel a halálos ítélettel. Jézus mellett egy bűnbánó vétkes, aki elismeri, hogy méltán megérdemli szörnyű büntetését. Jó latornak hívjuk őt, aki szembeszáll a másikkal, mondván: Mi ugyan méltán vesszük a büntetésünket (vö Lk 23,41).
Egy alázatos bűnbánó szó elég, hogy megérintse Jézus szívét
A Kálvárián, azon a tragikus és szent pénteken Jézus, megtestesülése legszélső határáig érkezik el, velünk, bűnösökkel való szolidaritásáig. Betölti azt, amit Izajás próféta a szenvedő Szolgáról mondott: „És gonosztevők közé sorolták” (Iz 53,12; Lk 22,37). És ott a Kálvárián lesz Jézus utolsó találkozása egy bűnössel, hogy kitárja az ő számára is Országa kapuját. Ez érdekes – állapította meg a pápa – hiszen ez az egyetlen alkalom, amikor a paradicsom szó fölbukkan az evangéliumban. Jézus egy „szegény ördögnek” ígéri meg, akinek volt bátorsága a kereszt fájáról hozzá fordulni a legalázatosabb kéréssel: „Emlékezzél meg rólam, ha belépsz az Országodba” (Lk 23,42). Nincs olyan tette, amivel előhozakodhatna, nincs semmije, hanem Jézusra hagyatkozik, akit ő ártatlannak ismer el, jónak mond, és aki annyira különbözik tőle. Elég volt a bűnbánatnak az az alázatos szava, hogy megérintse Jézus szívét – emelte ki Ferenc pápa.
Ha kinyilvánítjuk szeretete iránti vágyakozásunkat, Isten részvétre indul irántunk
A jobb lator a mi valós helyzetünkre emlékeztet bennünket az Isten előtt: hogy az ő gyermekei vagyunk, aki részvétre indul irántunk és aki fegyvertelenné válik, ha kinyilvánítjuk szeretete iránti vágyakozásunkat. Kórházi szobákban és börtöncellákban számtalanszor megismétlődik ez a csoda: nincs bűnös ember, akinek csak a reménytelenség maradna és el lenne tiltva a kegyelemtől! Mindnyájan üres kézzel állunk az Isten előtt, miként a vámos a templom mélyén (vö Lk 18,13). És mindahányszor az ember lelkiismeretvizsgálatot tart az életéről, tapasztalja, hogy hiányosságai felülmúlják csekély jótetteit, de nem szabad elkeserednie, hanem bíznia kell Isten irgalmában. Ez ad nekünk reménységet, ez nyitja meg a szívünket! – buzdított a pápa.
Létezésünk célja, hogy minden beteljesedjen és minden szeretetté alakuljon át!
Isten egy atya, aki a végsőkig várja a visszatérésünket. Hazatérő tékozló fiának, aki belefog bűnei felsorolásába, egy öleléssel torkára forrasztja a szót. Ez az Isten, így szeret! A paradicsom nem egy mesevilág, nem is egy varázslatos kert! A paradicsom összeölelkezés az Istennel, végtelen Szeretet, amibe Jézus által lépünk be, aki meghalt a kereszten értünk. Ahol Jézus, ott irgalom és boldogság! Nélküle hideg van és sötétség! Halála óráján a keresztény Jézushoz fordulva ismétli: Emlékezzél meg rólam! Ha nincs is már senki, aki ránk emlékezne, Ott van Jézus, mellettünk. El akarja vinni oda azt a kevés vagy több jót, ami volt az életünkben, hogy semmi ne vesszen el abból, amit ő már megváltott. Atyjának a házába viszi mindazt, ami belőlünk még megváltásra szorul: hiányosságainkat és egész életünk hibáit. Ez létezésünk célja: hogy minden beteljesedjen és minden szeretetté alakuljon át! – szögezte le a pápa.
Aki megismerte Jézust, nem fél semmitől
Ha hiszünk ebben, akkor a halál nem okoz félelmet és bízhatunk abban, hogy derűs, bizakodó lélekkel válhatunk meg ettől a világtól. Aki megismerte Jézust, nem fél semmitől. Az öreg Simeonnal, akit megáldott a Jézussal való találkozás, várakozással teli élete után, mi is ismételhetjük: „Most bocsásd el, Uram, szolgádat, szavaid szerint békében, mert látta szemem üdvösségedet” (Lk 2,29). Abban a pillanatban, végre, nem lesz szükségünk semmire és többé már nem látunk homályosan. Nem sírunk többé haszontalanul, mert minden elmúlt, a jövendölések és a tudás is. De a szeretet nem múlik, megmarad, mert ahogy Pál apostol tanítja: „a szeretet nem múlik el sohasem” (1Kor 13,8) – fejezte be a keresztény reménységről szóló utolsó katekézisét Ferenc pápa.
Felhívás a Szent Rózsafüzér imádságra október vége felé járva…
A katekézis után a Szentatya köszöntötte a téren összegyűlt különféle olasz és az egész világból érkezett zarándokcsoportokat. Majd október végét járva, mindenki figyelmébe ajánlotta a Szent Rózsafüzér imádságot, amit szeretteikért, főként a fiatalokért ajánlanak fel, hogy mind mélyebben behatoljanak Krisztus misztériumába, aki tevékeny alakítója az életünknek. A tolókocsis beteghez fordulva a pápa így buzdította őket: Szeressétek a rózsafüzért, kedves betegek, hogy vigasztalást hozzon és értelmet adjon a szenvedéseteknek! A friss házasoktól pedig azt kérte, hogy a Mária-imádság legyen kiváltságos alkalom az Istennel való lelki közelség megtapasztalására, aki megalapozza a családjukat.
Forrás: Vatikáni Rádió
