„Bizonyossággal és a tanítóhivatal tekintélyével megállapíthatjuk, hogy a liturgikus reform visszafordíthatatlan.” Így fogalmazott a pápa beszédében, amelyet csütörtök délelőtt intézett a 68. nemzeti liturgikus hét résztvevőihez. A VI. Pál teremben zajlott audiencián közel 800-an voltak jelen, ők augusztus 21–24. között vettek részt a 70 éve alapított Liturgikus Cselekmény Központja által szervezett konferencián. Ferenc pápa beszédében áttekintette a II. vatikáni zsinat óta eltelt időszakot, amelyben a zsinat a liturgikus reform forrásának tekinthető. Emlékeztetett, hogy élő valóság és élet a liturgia (élő és élet), vagyis „népi jellegűnek” kell lennie, nem pedig „klerikusnak”. Legyen továbbá befogadó, a szeretetközösség megteremtője anélkül, hogy uniformizálna. Ne rítus legyen, hanem olyan élmény, amely megváltoztatja az életet.
Tovább kell folytatni a munkát a zsinat által kijelölt irányba
Ferenc pápa szerint ma is kell folytatni a munkát a zsinat által kijelölt irányba, túllépve az alaptalan és felszínes értelmezéseken, a részleges befogadáson és az olyan gyakorlatokon, amelyek eltorzítják a liturgikus reformot. Nem arról van szó, hogy újra kell gondolni a reformot, áttekintve a meghozott döntéseket, hanem jobban meg kell érteni az okait, és tiszteletben kell tartani azt a fegyelmet, amely szabályozza. E tanítás és a megtett hosszú út nyomán bizonyossággal és a tanítóhivatal tekintélyével állapíthatjuk meg, hogy a liturgikus reform visszafordíthatatlan – hangsúlyozta a pápa.
„Élő liturgia egy élő egyházért”
„Élő liturgia egy élő egyházért” – ez állt a nemzeti liturgikus hét elmélkedéseinek középpontjában. Ebből kiindulva a szentatya emlékeztetett, hogy él a liturgia Krisztus misztériumának valós jelenléte miatt. Ami meghatározza a liturgiát, az Krisztus papságának megvalósítása, életének felajánlása. A látható jelek között az oltár Krisztus, az élő kő jelképe, az a központ, amely felé templomainkban a figyelem irányul. Ezért kenik meg krizmával és efelé irányul a pap és a hívek figyelme.
A liturgia az egyház egésze számára élet, és „népjellegű”, nem „klerikális”
A liturgia az egyház népének egésze számára élet, és „népjellegű”, nem „klerikális”, mert egyben a nép cselekménye is: Isten műve a népe felé, de a nép cselekedete is, amely dicsőíti Istent és meghallgatja őt. Az egyház tehát mindenkit egybegyűjt, kicsiket és nagyokat, igazakat és bűnösöket anélkül, hogy bárkit is kiselejtezne. A liturgia valójában befogadó és nem kirekesztő, mindenkit arra hív, hogy építse Krisztus testét.
Az egyház valóban élő, ha Krisztussal élő egységet alkot
A liturgia végül „élet”, abban az értelemben, hogy nem egy megértésre váró eszme, vagy egy elvégzendő rítus, hanem egy átélt tapasztalat, amely átalakítja élet- és gondolkodásmódunkat. Mennyire más, ha az „Isten létezik” kijelentés helyett azt mondjuk: az Isten szeret, úgy, ahogy vagyunk, itt és most. Így a rítusok és az imák a keresztény élet iskolájává válnak. Az egyház valóban élő, ha Krisztussal élő egységet alkot, az élet hordozója, anyai és missziós, kilép önmagából és elindul a másik felé, a szolgálatra buzdít anélkül, hogy világi hatalmakat követne, amelyek sterillé teszik.
Az egyház gazdagsága amennyiben „katolikus”, továbblép a római rítuson, amely bár a legelterjedtebb, nem az egyedüli. A keleti és nyugati rítusbeli hagyományok harmóniája ad hangot a Krisztusért imádkozó egyetlen egyháznak.
A liturgia az egyház életerejének forrása és csúcspontja legyen
Ferenc pápa utalt a liturgikus hetek hosszú tapasztalatára, amely segített elvinni a liturgikus megújulást a plébániák, a szemináriumok és a vallási közösségek életébe. A szentatya azt kérte a Liturgikus Cselekmény Központjától, amelynek vezetője Claudio Maniago püspök, hogy folytassa ezt az elkötelezettségét, vagyis segítse a felszentelt papok, az énekesek, a művészek és a zenészek együttműködését, hogy a liturgia az egyház életerejének forrása és csúcspontja legyen. A központ mindig is kitűnt a liturgikus pasztoráció gondozásában, hű maradva az apostoli szék és a püspökök útmutatásaihoz.
Forrás: sv/Vatikáni Rádió
