A loretói II. János Pál pápa Ifjúsági Központ által szervezett nemzetközi ökumenikus táborban vettek részt 2017. július 21–28. között margittai fiatalok. Az ott töltött egy hétről ő gondolataikat közöljük.
Forog a kerék, szól a rózsafűzér: „…örökkön örökké. Ámen.” A csendes hétre való ráhangolódás kizökkent a mindennapi életből, és lehetőséget ad újragondolni életvitelünket. A Loretóban töltött napok lehetőséget kínáltak közelebb kerülni Istenhez, másokhoz, önmagunkhoz. A hét egyik kiemelkedő témája volt a másokkal, illetve Istennel való kapcsolatunk. Ha önmagukat szeretjük, másokat is képesek leszünk szeretni, hiszen így szól az isteni szó: „Szeresd felebarátodat, mint önmagadat”. A multikulturális közegben fontos volt áthidalni a kulturális különbségeket, illetve a mások szolgálata kiemelkedő szerepet kapott. Minden csoportnak lehetősége adódott szolgálni társaikat a közös étkezéseknél, így segédkezett minden csoport szerre az étel tálalásánál.
A lelki táplálék egyik alappillére a közös éneklés volt. Az énekeket követő csoportbeszélgetések segítettek közelebb kerülni egymáshoz, valamint éneklés által állítottak össze a csoportok három közös dalt. A csoporttagok egyetértettek abban, hogy minden reggel szükség van egy célra, amit megvalósíthatunk, illetve este egy hálaadásra, amely által megköszönjük mindazt a lehetőséget, amellyel aznap élhettünk. Erre a példára a reggeli misék után mindenki kapott egy szentírási részt, amelyen elmélkedhetett és a nap végén megoszthatta gondolatait a csoporttársaival. A nap fénypontját jelképezte a szentmise, amelyen minden résztvevő meggyújtott egy gyertyát, hitének erőssége jeléül: „Én vagyok a világ világossága, aki engem követ, többé nem jár sötétségben.”
A csendes perceket nemcsak a táborban töltött programok nyújtották, hanem a közös zarándoklat, valamint a bazilikában töltött idő. Az esti vesperás keretén belül minden résztvevő megkereshette saját helyét, ahova elvonulhatott és egy lapra leírhatta gondolatát. Az összegyűjtött gondolatok áldásra és imára találtak az Úr házában.
A személyes gondolatok az utolsó napon is kulcsfontosságot kaptak. Az esti mise alatt mindenki elégethette leírt gondolatait, amelyet Isten elé vitt, ezáltal nyugalmat találva: az aggodalmaskodás hiábavaló. Az összefogás pedig elengedhetetlen ahhoz az úthoz, amelyet Isten kitűzött számunkra. Szerepünk van abban, hogy egymás terhét hordozzuk. Istennek szerepe van életünkben, miként nekünk mások életében.
Forrás: Hírek.Várad.org
