A Shoshin Nemzetközi Színházi Rezidenciák című rendezvényre augusztus 12–17. között kerül sor a Kolozs megyei Kidében. Az alkalom egyik szervezője, Köllő Csongor avatja be az olvasót a shoshin rejtelmeibe. A Keresztény Szó szeptemberi számában olvashatják majd írásunk társinterjúját. Ott szó lesz utcaszínházi kísérletekről, a Shoshin kolozsvári tevékenységéről, valamint Köllő Csongor a szakmai tapasztalatairól is mesél.
Mit jelent a shoshin szó?
Japán szó, a zen buddhizmusból jön, azt jelenti: a kezdő elméje. Arra az állapotra, hozzáállásra utal, ami a kezdőt jellemzi: kíváncsi arra, hogy mi fog történni, megvan benne az izgalom, érdeklődés, amikor valamit elkezd, nincsenek bemerevedett gondolatai arról, hogyan kell csinálni, melyik a helyes eljárás, mi helytelen. Ha valami úgy helyes, ahogy tudjuk, hogy helyes, akkor azt nem lehet másképp csinálni, csak úgy, ahogy megszoktuk. Ezek a merevségek mind nincsenek meg a kezdőben. Ő igazából felfedez, nyitott, ebből kifolyólag rugalmas. Van egy szólás is, hogy a kezdő elméjében sok lehetőség van, a profi elméjében kevés – épp emiatt, amikor nagyon profi vagyok valamiben, nagyon leszűkül az a mód, ahogyan a dolgokat csinálom. Ez jó is, ugyanakkor vezethet rutinhoz, kiüresedéshez, robotszerű munkához, előítéletekhez például a mássággal szemben, azzal szemben, ha valaki ugyanazt másképp próbálná meg.
A szóval magával, a mögöttes tartalommal hogyan és hol találkoztatok?
Olvasmányaimban találkoztam egy könyvvel: Zen elme, a kezdő elme (Zen mind, beginner’s mind), egy Shunryu Suzuki nevű japán zen szerzetes és oktatómester írta, aki átköltözött az AEÁ-ba, és amikor ott nagy felívelő ága volt a keleti dolgoknak, köztük a zennek is, meditációkat tartott, tanított, előadott. Az ő tanításaiból, előadásaiból áll ez a könyv. Az egész könyv arra az alapelképzelésre van kielézve, hogy a zen elme a kezdő elméje, a shoshin. A kezdő elme központi fogalom Suzuki számára.
Kezdő – ki a kezdő?
Ebben a kontextusban az a kezdő, aki meg tudja tartani a felsorolt jellemzőket, meg tudja tartani mindabban, amit csinál, mindig és mindenkor, akkor is, ha már sokadszorra csinálja. Ha a színházra értelmezem: számunkra az a fontos, hogy ne legyen annyira egyértelmű, hogy ez és csakis ez a színház, és színházat így és csakis így kell csinálni… A színházban jó lenne, ha azzal együtt, hogy profi vagyok, mindig megmaradjak egyben kezdőnek is.
Akár vallásos, akár életviteli, filozófiai fogalom, ti ezt egy színházi közegbe adaptáltátok. Hogyan alkalmazzátok?
A kezdő elméje hozzáállást alkalmazzuk arra, amit csinálunk, szakmánkból, hajlamainkból, rögeszméinkből kifolyólag a színházra. Szeretnénk a színházat úgy megközelíteni, hogy nyitottak legyünk arra, mi más is még a színház azon kívül, amit tudunk, amit tanítottak nekünk vagy ahogyan itt ismerjük azt. Kolozsváron, Erdélyben, Romániában, Kelet-Európában valahogy nagyon erős még az, hogy a színház egy épületben történik, ezt az épületet fenntartja az állam vagy a helyi tanács, ide járnak az emberek nézni, mások meg itt csinálják a színházat. A színháznak repertoárja van, drámákat játszik, amiket szerzők előre megírtak. Minden előadás létrehozása előre meghatározott ideig tart, a színházi alkalmazottaknak pontosan le van osztva a feladata, minden meg van határozva. Ez vezethet egyfajta fásultsághoz. Ehhez társul a nagyon erős ritmus, tempó is… De a színház ennél sokkal több, műfajilag is! Számunkra egyre jobban körvonalazódik egy másik színház lehetősége, az utcaszínházé, a nyílt téri színházáé.
Gondolom, az utcaszínházat nem politikai értelemben gondoljátok, hanem olyasminek, ami belecsöppen az emberek hétköznapjaiba….
Sok megközelítése lehet az utcaszínháznak: lehet politikai is, de minket művészileg érdekel. Tehát nem agitáció, nem állásfoglalás, nem tüntetés. Júliusban volt egy Polis nevű projektünk, ezzel mi a januári, februári romániai tüntetésekre, majd a magyarországi tüntetésekre próbáltunk reflektálni. Azt figyeltük meg, hogy ebben az évben nagyon markánssá vált, hogy az állampolgár kiáll a térre és azt mondja: én azt gondolom, hogy a dolgok nem így vannak. A színháznak erre reflektálnia kell, a körülöttünk történő dolgokra, arra, ami az embereket megmozdítja.
Néhány éve a ferences ifjúsági csoport kihozta a templom előtti térre a passiót. Ez is egyfajta utcaszínház. Rokonságot érzel ezzel?
Persze, ez ugyanaz a helyzet: kimész abból az épületből, ahová mindenki asszociálja a a vallási cselekvést, kimész az emberek közé, a szabad ég alá, ahol minden szabály megváltozik, minden másképp történik, sok mindent nem lehet befolyásolni, sok mindenre külön figyelmet kell szentelni, hogy tudd irányítani, kordában tartani.
A virágvasárnapi passiókor a templomi közönség mellett nagyon sokan, járókelők is megálltak…
Nagyon nagy ereje van ennek. Egy képzésen, ahol részt vettünk, az egyik szlovén partner interaktív utcaszínházat csinált: ez egy nagyon laza dramaturgiájú játék szemben például az olasz partnerünkkel, akik, bár 46 éves a társulat, és utcaszínház terén nagyon híresek, előadásaiknak van egy kész dramaturgiája. A szlovének ehhez képest csak bizonyos dolgokat határoztak meg, sokat bíztak arra, hogyan kommunikálnak az adott előadáskor az emberekkel. Sokkoló élmény volt számomra, bennem fenntartások voltak, és legnagyobb megdöbbenésemre kiderült, hogy vannak emberek, nem is kevesen, akik igénylik, hogy odamenj hozzájuk, szóba elegyedj velük.
Mikor kezdtétek az egyesületi munkát, a műhelyeket? Milyen foglalkozások voltak korábban? Mi az idei program, kínálat, mi a célkitűzés?
Hivatalosan 2014-ben kezdtük, de 2013-ban indult a közös gondolkodás, beszélgetések. Az idei műhelyünk Kidében augusztus 12–17. között lesz. Ez a tevékenység egyik része, a szokásos nyári workshop, már a negyedik, és harmadik éve hívjuk a programot Shoshin Nemzetközi Színházi Rezidenciáknak. Olyan embereket hívunk műhelyt vezetni, akik a színháznak egy olyan oldalát tudják nekünk megtanítani, amivel az itteni színházi szakemberek nem találkoznak tanulmányaik folyamán. Így szeretnénk gazdagítani őket. Első évben nagy hangsúly volt az éneklésen, az afro-karibi térség, valamint a haiti, kubai munkadalokkal, rituális énekekkel foglalkoztunk, és volt egy előadásunk is az első, Spanyolországban és Olaszországban lejegyzett ferences laudák felhasználásával. Tavaly egy lengyel tanár a fizikai színházi hagyományból indult ki. Idén klasszikus indiai tánc lesz a fő téma, mert bármelyik hagyományos indiai stílus olyan technikát igényel, ami egy színésznek nagyon hasznos. Emellett lesz színészi dramaturgia és hang. A színésznek nagyon könnyű robotmunkát végeznie, rutinba süppednie, ez sokszor észrevétlenül történik. Egyszer csak elkezd előre legyártott paneleket hozni, csak mert egyszer az sikeres volt, ismétli. Nem veszi észre, hogy kiüresedett, hogy klisé. De egyszercsak a néző észreveszi. A képzés során, a főiskolán gyakorlatokkal kezdtük a munkát, kialakult a bizalom, a figyelem, a testtudat, a spontaneitás, a szabadság. Ha visszatérünk ezekhez, akkor használhatjuk a színházat arra, hogy aktívan hasson az emberek életére.
*
A kidei foglalkozásról bővebben itt olvashatnak. A táborra való regisztrálás a jelentkezés sorrendjében történik. Jelentkezni a kitöltött jelentkezési űrlap beküldésével lehetséges (https://drive.google.com/open?id=0B6tMPu-kC3eBZmZGeXZSbkhkX3c), a következő e-mail–címen: shoshin.mail@gmail.com. Jelentkezési díj: 180 euró a Nyugat-Európából, 90 euró a Kelet-Európából érkezők számára. A részvételi díj fedezi az étkezés, a szállás és a képzés díját, illetve a Kolozsvárról Kidére való szállítás költségeit.
