A nyár a ballagások, felvételik, esküvők, fontos családi események évszaka. A nagy életdöntések, sorsfordulók ideje. Ilyen nagy horderejű, és mégis meghitt eseményeken vehettünk részt mindannyian, akik jelen voltunk Jánossi Imre diakónus pappá szentelésén és primíciáján. A Vasárnap olvasói is ismerhetik a székely fiatalembert, aki számos beszámolót írt az újságnak, de ismerhetik írásai által is, a gyulafehérvári szeminaristák által írt és szerkesztett kiadvány hasábjairól, mivel éveken át volt a MégIS tematikus magazin főszerkesztője. Önmagából adva, „hogy az érteni vágyók is megtalálhassák keresett válaszaikat”.
Primus, az első. Mindig izgalommal teli és a legemlékezetesebb. A legértékesebb. A primícia szó, amelynek jelentése „a pap első miséje”, a latin primitiae (első termés) szóból ered, hiszen az első termésből, az első szaporulatból bemutatott zsenge áldozat Istent illette. A primícia tehát az újmisés első és ünnepélyes zsenge áldozata. A 2017. június 29-én Gyulafehérváron pappá szentelt Jánossi Imre az első ünnepélyes szentmiséjét ez év július 16-án tartotta meg, a szülőfalu zsúfolásig megtelt templomában.
A gyönyőrűen feldíszített templomba belépőt az erre az alkalomra szerkesztett és nyomtatott igényes énekesfüzet segítette a szentmisébe való bekapcsolódásban. A köszöntések sorát Tamás József, a gyulafehérvári főegyházmegye segédpüspöke nyitotta meg, aki emlékeztetett: hálaadás ez a mise a szent ajándékért, hiszen a pap latin neve sacerdos, aminek jelentése szent ajándék. „Imre, Isten kiválasztott ajándékként. Maradj meg Isten dicsőségére és a nép segítségére” – buzdította a főpásztor, s Kármelhegyi Boldogasszony ünnepe lévén, a Szűzanya oltalmába ajánlotta az újmisést.
Varga János plébános Sík Sándor Misék című verséből idézett:
Első mise! Te zsenge nász!
Megérkezés s elindulás.
Koszorú, min a tövisek is rózsák,
Egy percben átélt örökkévalóság.
Kelyhedre vár a bárány és a farkas,
A még nem-született csodák.
Hozd a kenyeret, prédikálj, ne hallgass!
Ó, egyetlen, örökös ifjúság.
Mint plébánosa buzdította az ifjú levitát: Istentől hivatást kapott, s most küldetést. Evezzen bátran és hittel a mélyre, járjon ezentúl a nép élén, világítva, s tanítása és tanúsága által mutassa az utat Isten szent népének, szeretve az Anyaszentegyházat, a zsoltárossal dicsőítve az Urat minden időben.
Az egyháztanács elnöke a közösség örömét fejezte ki, hisz három éve volt újmisés a faluban, és most ismét új „munkásért” adhatnak hálát a Teremtőnek. Kozma István, a falu polgármestere az ünnep hármas voltát fejtette ki: ünnep Imrének és családjának, az egyházi közösségnek, de ugyanakkor az egész falu ünnepe is e jeles esemény.
A köszöntők után következett a szentmise bemutatása, amelyet az újmisés a szüleiért és jótevőiért ajánlott fel: „Az ünnep, amelyben búcsúkönny és útnak induló öröm forr eggyé, a hétköznapokból hivatott felemelni. Hálaadás. Alkalom rálátni Isten és egymás jóságára.” A templom kórusa szépen előadott gregorián dallamokkal tette magasztosabbá az ünnepet, dicsérve a karvezető-kántor hozzáértését és a kórustagok kitartó lelkesedését. A szentmise szónoka Simon Imre segesvári segédlelkész volt, aki baráti szavakkal fordult az újmiséshez: „A papi élet alapja és ne tárgya légy. Nem kell elégned. Alkoss, mint eddig. Türelemmel, alázattal. Istenért semmi sem elegendő – így indultál el június 29-én. Ami benned van: Istent hozd, vidd az emberek elé. Válaszd az életet!” – volt a szónok buzdító zárómondata.
A szentmise az újmisés búcsúértékű áldásával zárult, amelynek megható pillanatai voltak a szülők, bérma- és keresztszülők, a plébános és jótevők megáldása.
„Olykor elfog a szeretet tériszonya / és kicsinyes aggodalma.” – Pilinszky János szavaival gondolt az újmisés az előkészületekre, de a jövőre is. Meghatódva mondta el: mint elszármazott, megtapasztalta a közösség tettre készségben, anyagiakban, bátorításban és támogatásban megnyilvánuló erejét és szeretetét; azt, hogy a falu meg akarja élni ezt a napot. S ez az öröm távlatokba nyúló lehet, hogy hassunk és alkossunk. „Köszönet, amikor a szív szívhez szólhatott és szólhat, akár a magány óráiban is.” Tamás József püspök szavaival: „Isten Imrét a pecsétgyűrűjévé akarta tenni és tette.”
A szentmisét követően nem maradhattak el a fényképkészítések sem, az újmisés nagy szeretettel állt a fogyni nem akaró csoportképek fókuszába. Közben a nemzetközi versenyen is díjat nyert csíkszentsimoni ifjúsági fúvószenekar emelte az ünnepi hangulatot.
Isten áldása kísérje Jánossi Imre újmisés életútját, akinek első állomása a zetelaki plébánia, erőt és kitartást kívánunk választott jelmondatának megéléséhez, miszerint Istenért semmi sem elegendő.
Tankó Veronika Zita
Fotók: Dávid István
(A cikk megjelenik a nagyváradi Szent László-plébánia lapjának 8. számában is.)
