Ferenc pápa június 19-én, hétfőn este a lateráni Szent János-székesegyházban találkozott az egyházmegye segédpüspökeivel, papjaival és lelkipásztori munkatársaival. A pápa mindenekelőtt köszönetet mondott az őt üdvözlő és hivatalából leköszönő Agostino Vallini bíborosnak, aki megválasztása óta városi helynökként mindig mellette állt: „De ő nem megy ám nyugdíjba, és ez jobb is így, mert ő nápolyi és egy nápolyi ember munka nélkül az egyházmegyében egy csapás lenne”.
Az egyházmegyei lelkipásztori nagytalálkozó témája idén „a szülők kísérése volt a serdülő gyermekek nevelésében”. Hosszú beszédében Ferenc pápa a téma kapcsán, mintegy előfelvetésként, lehetséges kiindulópontként a következő hat témát érintette: Legyünk konkrétak!, Építsünk kapcsolatokat!, Maradjunk mozgásban!, Az egészre neveljünk!, Éljünk álarc nélkül és őszintén!, végül pedig Kerüljük a lelki falánkságot!
Legyünk konkrétak!
A Legyünk konkrétak! témának a pápa a Beszéljünk romaneszkül, vagyis római nyelvjárásban címet adta. Arra utalt ezzel a megnevezéssel, hogy kerüljük el a kísértő általánosságokat, amikor elvontan, csupán „névlegesen” beszélünk. Legyünk olyan konkrétak, mint egy helyi nyelvjárás, mint például a római romaneszk dialektus, mert csak így tudunk szembenézni egy többmilliós nagyváros lelkipásztori problémáival. Ezek a problémák egy metropoliszban más jellegűek, mint egy kis faluban. Nem jobb vagy rosszabb, hanem más – szögezte le a pápa. Ne fogadjuk el a leegyszerűsítő általánosságokat, hanem mint egy sokoldalú mértani test, a poliéder mintájára engedjük, hogy a nagyváros minden kerülete látható legyen az egyházmegyében. Ebben pedig nagy ellenség az uniformizálás! – tette hozzá szabadon a pápa, majd utalt az egyházmegyéjében tett plébánia látogatásainak konkrét tapasztalataira, mint amilyenek a nagy távolság a család és a munkahely között, az utolsó fillérből élni a hónap végén, időhiány miatt kapcsolati szegénység, még a szomszédokat sem ismerjük, a gyermek egyedül hagyásának a kényszere. A válasz ezekre a konkrét problémákra a Szentlélektől jön, aki nagy kezdeményező és aki folyamatok elindítója a társadalomban.
Építsünk kapcsolatokat!
Építsünk kapcsolatokat! – hangzik a pápa második felvetése, mert a mai társadalom egyre inkább gyökértelenné válik, ahogy mondják róla: likvid társadalom. Napjainkban egyre kevésbé számítanak a személyes, családi és baráti kapcsolatok, melyek életszerűvé tennék a társadalmat. Pedig a „valakihez tartozás” tudata mindnyájunknak, de főként a fiatalok számára fontos. Egy gyökértelen, múltjától, történelmétől megfosztott család azért olyan törékeny, mert bármiféle szél elfújja és magával ragadja. Éppen ezért kell a szülőknek, tanároknak, lelkipásztoroknak végiggondolni azt, hová is lehetne meggyökereztetni a fiatalokat, ahol növekedni tudnak és ahol otthon érzik magukat. Ma a közösségi hálók kínálják ezt a hálózati kapcsolatot, a többiekkel való kapcsolattartás lehetőségét, és a gyermekeink is azt érzik, hogy valamilyen csoporthoz tartoznak. Ennek azonban az a nehézsége – állapította meg a pápa, hogy ezek virtuálisak, és csak úgy „levegőben” léteznek, ahogy mondják, likvid társadalom, de most már azt is mondhatjuk, hogy „gáznemű, diffúz társadalom”, másképpen „tünékeny társadalom”. Éppen ezért nagyon fontos, hogy kísérjük a fiatalokat. Ennek konkrét módjaként ajánlotta a pápa a szülők és a nagyszülők szerepének a megbecsülését, mert a gyerekek, az unokák rajtuk keresztül ismerik meg saját gyökereiket és önmagukat is.
„Segítsük a kamaszokat a növekedés mozgásában!”
„Segítsük a kamaszokat a növekedés mozgásában!” – ajánlotta a pápa a következő témaként. Neveljük őket a változásukban, hiszen ők éppen életük átmeneti időszakát élik: már nem gyerekek, de még nem felnőttek. Ők megélik ennek a feszültségét, mindenekelőtt saját magukban, aztán a környezetük is tapasztalja ezt. Keresik a szembenállást, kérdeznek, vitatkoznak és sokszor nem hallják meg a válaszainkat, mert mindig újabb kérdést vetnek fel. Különféle lélekállapotokon keresztül haladnak és velük együtt a családjaik is. Ez egy nehéz időszak, a változás, a bizonytalanság ideje, amely nagy kockázattal jár, de mindenekelőtt a növekedés ideje számukra és a családjaik számára is. A serdülőkor nem egy patológia, nem egy beteges kór – szögezte le eréllyel a pápa. A serdülőkorú fiatal a jövő fia és jövő lánya. Aggodalommal szólt a pápa arról a mai tendenciáról, mely egyre inkább az orvoslás hatáskörébe utalja át magát a serdülőkort. Ezzel szemben azt ajánlotta, hogy tekintsük normális növekedésnek azt, ami az élet természetéhez tartozik. Ahol élet van, ott van mozgás is, és ahol mozgás van, ott vannak változások, keresés és bizonytalanság. Ahol pedig bizonytalanság van, ott van remény is – emelte ki a pápa. Nem lehetünk közömbösek vagy hanyagok velük szemben. Konkrét segítségre hívott fel a pápa, bátorítsuk őket, soha ne hagyjuk őket egyedül, még akkor sem, ha minden örvénylik körülöttük.
Az egészre neveljünk!
Az egészre neveljünk! – húzta alá negyedik javaslatként a pápa. Meg kell tanítani a fiatalokat a különféle „nyelvezetük” összehangolt használatára. Ez egyfajta társasági betűvetésre tanítás, amely megpróbálja összehangolni a fő, a szív és a kéz képességeit. Az ész, az érzelem és a cselekvés hármasságáról van szó, amelyeket azért kell összehangolni, hogy egyik se váljon dominánssá. Tehát azt kell a fejben megtanítani, amit a szív érez és a kéz cselekszik, és azt kell éreznie a szívnek, amit a fő gondol és a kéz csinál, végül pedig a kéznek azt kell tennie, amit az ész gondol és a szív pedig megérez. Személyes emlékként idézte fel a pápa, hogy a svájci gárda tagjaival való személyes találkozás során az egyik leszerelő gárdista a kérdésre, na mit is csinálsz majd most, azt válaszolta, hogy ács leszek, mert ezt tanultam az apámtól és a nagyapámtól. Ezt a férfit jól nevelték otthon – mondta a pápa. S ez mélyen megérintette őt.
Mondjunk igent a serdülőknek és nemet a versengésre!
Mondjunk igent a serdülőknek és nemet a versengésre! – ajánlotta Ferenc pápa az Éljünk álarc nélkül és őszintén téma kapcsán. A fiatalok szeretnének „nagyok” lenni és közben serdülőkké válnak. Régen ebben a korban a kamaszfiúk és az apjuk ütköztek egymással, ma pedig egyfajta versengés van a fiatalok és a szüleik között, mert a szülők nem vállalják a szembesülést, inkább versenyeznek. Csábítja őket az „örök ifjúság” hamis igézete, mintha megöregedni, megállapodni egy betegség volna, egyfajta frusztráltság. Ha pedig nem így van, azt el kell tussolni, el kell leplezni, álarc mögé. Annak a látszata mögé, hogy nem öregszünk. Engem felbosszant, ha azt látom, hogy emberek festik a hajukat! És milyen szomorú, ha a szívünket próbáljuk ránctalanítani! – gondolkodott hangosan a pápa.
Kerüljük a lelki falánkságot!
Kerüljük a lelki falánkságot! – ajánlotta végül Ferenc pápa, rámutatva, hogy a mai fogyasztói szemlélet mennyire megterheli az embert, és mindent rá akar kényszeríteni az emberre: ételt, ruhát, gyógyszert és kozmetikai szereket, mára már férfiaknak éppúgy, mint korábban a nőknek. Ezzel az örvénylő kihívással szemben csak egyféleképpen tudunk védekezni, ajánlja a pápa, mégpedig a benső fegyelmezettséggel, majd hosszú beszédét az Amoris laetitia apostoli buzdításból vett idézettel zárta: „Minden válság magában foglalja valaminek a begyakorlását, ami lehetővé teszi a közös élet intenzitásának erősítését, vagy legalábbis a házasélet új jelentésének megtalálását. Semmiképpen nem kell rezignáltán belenyugodni egy hanyatló pályába, elkerülhetetlen romlásba, elviselendő középszerűségbe… Minden válságban rejlik egy jó hír, melyet tudnunk kell a szív fülével meghallani” (AL 232).
Forrás: Vatikáni Rádió
