Huzatot kaptam… Kaptam, mert adták. A sarki közértben, egy húszért. Nem volt könnyű beszerezni, fél napot álltam sorba, mint az átkosban. Szerencsém is volt, jókora adagot kaptam, fel is dagadt az állam. Nem gond, majd pácolom tormával, huzatra első osztályú. Az adja meg az ízét! Igen, igen, mi is leloccsantjuk jó hazai szilvapálinkával. Van, aki a huzatot kamillateácskában hagyja állni vagy két napot. Attól még lohad is. Erzsikéék még szeszes vattát is tesznek a fülbe, mondják, az jobb, az veszi ki igazán a huzatot. Kiveszi, mert igaz-e, valaki mindig beteszi a huzatot az ember fülébe. A Durmó, az. Fene a jó dolgát annak is. Mit lehet tenni a Durmóval? Az bajos biza! Szenet kell vetni, meg ne igézzen. Nem használ… Ha nem használ, akkor a bazsarózsabokrot háromszor mezítelenül megkerülni s kétszer nagyot pökni, azt erőst nem szereti. De ha már ott van az ember, álljon tótágast, úgy kecskebukázzon hétszer dél felé, s ha a térdkalácsa egyben van, akkor még száz esztendőt élhet, persze ha a villamos el nem üti. Igen, dédnagyanyám minden újholdkor háromszor megcsinálta, míg az oroszok el nem vitték. Az orosz ellen mit lehetett tenni… Hát holdtöltekor szedett illatos ibolya s aranyos rezeda elvben távol tartja, de ha nem, akinek még a térdkalácsa egyben van a kecskebucskázástól, annak ildomos a legközelebbi erdőbe szaladni. Még jó, hogy negyvenben a huzatot nem vitték el. Legalább van, amitől kulturálisan fájjon a fejünk…
Aranyossy Sándor
Megjelent a Vasárnap április 16-ai számában.
