A „veletek vagyok minden nap a világ végéig” jézusi ígéret jegyében Ferenc pápa az április 26-i szerdai általános kihallgatás katekézisében a reményt adó ígéretről szólt. Húsvét második hetének szerdáján ismét több tízezer zarándok töltötte meg a Szent Péter teret.
Isten szenvedélyesen lelkes az emberért, képtelen arra, hogy elszigetelődjék tőle
Ferenc pápa katekézise kezdetén Jézus földi életének utolsó szavait „Én veletek maradok mindennap a világ végezetéig” (Mt 28,20) összekapcsolta az evangélium kezdetének prófétai üzenetével: Az Emmanuel név adatik neki, ami azt jelenti: velünk az Isten” (Mt 1,23 vö Iz 7,14). Velünk együtt jár az Isten minden nap – az evangélium benne rejlik ebben a két idézetben, melyek Isten titkát fedik fel: Ő velünk levő Isten, nincs elszigetelve a távoli mennyben, hanem szenvedélyesen lelkes az emberért, és ő képtelen arra, hogy elszigetelődjék az embertől. Mi emberek jártasak vagyunk a kapcsolatok és hidak elzárásában. Ő ellenben nem! – szögezte le a pápa. A hit és a hitetlenség mezsgyéjén a döntő mozzanat annak a felfedezése, hogy ő szeret és kísér bennünket, soha nem hagy el!
A mi lelkünk egy vándor-lélek
A mi emberi létezésünk zarándok lét, úton-járás – folytatta a pápa. Amikor egyszerűen csak az emberi reménység mozgat bennünket és a távlatok csábítását észleljük, az egy ismeretlen világ felkutatására indít bennünket. A mi lelkünk egy vándor-lélek. A Biblia tele van utazások és zarándoklások történetével. Ábrahám hivatása ezzel a felhívással kezdődik: Menj ki földedről! (Ter 12,1). A látóhatár kikémlelése nélkül nem is lehetünk érett emberek – állapította meg a Szentatya. Az ember a földi útján soha nincs egyedül. Főként a keresztény ember nem érzi magát elhagyatva, mert Jézus biztosít bennünket, hogy minden nap velünk tart.
Az ő gondoskodása soha meg szűnik, egy napra sem marad ki
Meddig tart, hogy az Isten törődik velünk? – tehetjük fel a kérdést. Az evangélium válasza nem hagy kétséget bennünk: Egészen a világ végéig! Ég és föld elmúlik, de az ő Szava megmarad: Ő a Velünk az Isten, Jézus, aki velünk együtt jár. Az ő velünk-törődése soha meg nem szűnik, egy nap sem marad ki. Nem, mert ő törődik velünk, gondunkat viseli, egyszerűen azért, mert szeret. Értitek ezt…, mert szeret! – hangsúlyozta erővel a pápa. Ő biztosan gondoskodik a szükségeinkről, nem hagy el bennünket a próbatétel és a sötétség idején. Van aki Providentia-nak, Gondviselésnek hívja őt, mert ő előre lát. Gondviselése az Isten-közelsége, az ő szeretete.
A keresztény remény gyökere az a biztonság, amit Isten megígért és megvalósított Jézusban
A keresztény jelképek között nem véletlenül ábrázolják a horgonyt, ami nekem nagyon tetszik –vallotta személyesen a pápa. Azt jelzi, hogy a mi reményünk nem üres. Nem szabad összekeverni annak a szándékával, aki erejét meghaladóan, megalapozatlan módon akarja jobbá tenni ezt a világot, miközben saját akaraterejére támaszkodik. A keresztény remény gyökere ugyanis nem a jövő vonzásában áll, hanem abban a biztonságban, amit Isten megígért és megvalósított Jézus Krisztusban. Ha ő garantálja, hogy nem hagy el, ha ő a követésére szólít fel, akkor arról biztosít minket, hogy mindig előttünk jár, tehát mitől félnénk? – kérdezte a pápa.
Amikor mindent átjár a sötétség, éppen akkor kell fényt gyújtani
Ezzel a reménységgel a keresztények bárhol járhatnak. Áthaladhatnak akár a világ sebesült részein, ahol a dolgok rosszul mennek, de mi azok közt vagyunk, akik továbbra is remélnek, ahogy a zsoltár mondja: „Járjak bár halálsötét völgyekben, nem félek, mert te velem vagy” (Zsolt 23,4). Amikor mindent átjár a sötétség, éppen akkor kell felemelni a fényt. De térjünk vissza a horgonyra! A mi hitünk a horgony a mennyben. Életünket lehorgonyoztuk a mennyben. Mit is kell csinálnunk? Meg kell ragadnunk a kötelet és menjünk csak tovább, mert biztosak lehetünk abban, hogy az életünk, mint egy horgony, már a mennyben van, azon a parton, ami felé tartunk.
A zarándok embert a remény tartja úton
Ha pusztán csak saját erőinkre támaszkodnánk, joggal érezhetnénk csalódottnak magunkat, mert a világ gyakran érzéketlennek mutatkozik a szeretet törvényével szemben. Inkább az önzés törvényét szereti. De ha fölülkerekedik bennünk a bizonyosság, hogy az Isten nem hagy el, hanem gyengéden szeret minket, akkor azonnal megváltozik a kilátásunk. „Homo viator, spe erectus”, „a zarándok embert a reménység tartja úton” – idézte a pápa a régiek mondását. Az út során Jézus ígérete, hogy velünk marad, tart meg állva bennünket, azzal a reménységgel és bizalommal, hogy a Jóisten már annak megvalósításán fáradozik, ami számunkra emberileg lehetetlen, hiszen a horgony már a túlparti ég homokfövenyén van.
Isten szent népe bárhová is megy, Isten szeretete megelőzi őt
Isten szent népe talpon álló nép, homo viator, amely jár, a reménységben lépdel. Bárhová is megy, Isten szeretete megelőzi őt. Nem olyan része a világnak, mely el tudna menekülni a feltámadt Krisztus győzelmétől. Ez a győzelem pedig a szeretet győzelme – fejezte be Ferenc pápa szerdai katekézisét az ígéretbeli reménységről.
Forrás: Vatikáni Rádió
