Ballagó diákok évzáró szentmiséjén gyakran elhangzik a búcsúztatók és a nevelők szájából, hogy most kilépnek a nagybetűs életbe. Ez a „nagybetűs élet” kifejezés igazán az első húsvétkor vált valósággá, és jó lenne, ha erre a nagybetűs életre indítana minden iskola. Mert lehet-e nagybetűs életnek nevezni azt, ami halállal végződik? Jézus Krisztuson kívül senki a világon nem merte magáról állítani, hogy „…én vagyok az élet!” Igaz, amikor elmondta, még az apostolok sem értették, nem is vették komolyan, csak a feltámadása után emlékeztek vissza, és a húsvét fényében rácsodálkoztak szavai igazára. Jézus feltámadását lehet az egyedüli „nagybetűs életnek” nevezni, ami után már nincsen halál.
Jézus üres sírja megdöbbentette az asszonyokat és az apostolokat. Ők már láttak feltámadást. Ott voltak Lázár feltámasztásánál, Jairus leányának és a naimi ifjúnak a feltámasztásánál, de ahhoz kétség nem fért, hogy ők újra meg fognak halni. Ha Jézus ezekhez hasonlóan támadt fel, félő, hogy jön Pilátus a katonáival, és még kegyetlenebbül megölik, s talán a követői sem menekülnek meg. Mire véljék a dolgot? A sír üres. A gyolcs, amibe Jézus testét csavarták, érintetlen. Lázárról le kellett oldani, hogy járni tudjon. Itt, csak úgy egyszerűen, eltűnt belőle. Az apostolok nem találhatták ki a feltámadást! Még az emmauszi tanítványok is azt mondták a hozzájuk csatlakozó idegennek: „néhány hozzánk tartozó asszony is megzavart bennünket. Hajnalban a sírnál jártak, de nem találták ott a holttestét”. Jézusnak kell megmagyaráznia a saját magára vonatkozó prófétai jövendöléseket, hogy megértsék: a messiásnak fel kellett támadnia a halálból. Ezt a feltámadást nem volt honnan tudniuk az apostoloknak, mert hitük szerint a messiás meg sem halhatott. Márpedig Jézus meghalt. De a feltámadottal való találkozásokból, beszélgetésekből megértették, hogy ő a messiás, aki legyőzte a halált, aki többé meg nem halhat, és aki még a halálon is uralkodik.
Milyen jó volt az apostoloknak meg az első keresztényeknek – mondhatják sokan. Ők láthatták, hallhatták Jézust, együtt ettek és ittak vele. De mi? Mi sem vagyunk hátrányban velük szemben. Boldog John Henry Newman mondja: „az apostolok látták Jézust, de nem ismerték; mi ismerjük, csak nem látjuk”. Ez a szentmise valósága, ez az Oltáriszentség és a szentáldozás. Itt az általunk ismert Krisztus van jelen, bár a szemünk számára láthatatlan módon, de valóságosan. A benne hívőket ő gyűjti egybe s teszi egy közösséggé, krisztusi közösséggé. De ehhez minden vasárnap szentmisén kell részt vennünk, gyakran kell áldoznunk, vagyis találkoznunk a feltámadottal.
Az igazi, nagybetűs élet a feltámadott élete. Krisztussal az Istenben elrejtett élet, ami már itt, ebben a világban elkezdődik azokban, akik befogadják, meghívják őt életükbe. A szentgyónásban megszabadulunk a bűntől, és Krisztus ránk ragyog. Éljünk a kegyelemmel!
Ezt kívánom mindenkinek, mert így lesz igazi a húsvét ünnepe.
Megjelent a Vasárnap április 16-ai számában.
