Krisztus feltámadását ünnepelve kérünk, Istenünk,
teremts újjá minket Szentlelked erejével, hogy új életre támadjunk.
(Húsvéti könyörgés)
Amint az éjszaka sötétségét megtörő hajnali napsugár a világosság új szakaszát, az új nappalt hirdeti meg a mi életünkben, a húsvéti könyörgés szavai is reményt hordozó üzenetben fogalmazzák meg azt, amit vágyainkban hordozunk, és amit a megújult élet feletti örömként akarunk megtapasztalni és egymással megosztani. Olyan üzenet ez, amely igaz történésekről szól, amelyekben a keresés, a találkozás, az elindulás és a megtalálás életet meghatározó tapasztalattá válnak azok számára, akik fogékonyak tudnak lenni Isten terveivel szemben.
A húsvéti megújulás üzenetét az alakulás vágya és annak megvalósulása járja át. Életünk gyakorlati színterén ezt az alakulást változásnak szoktuk nevezni, ami nagyon sokszor életünk mozgatója, máskor pedig ellenkezőleg, az igazi kibontakozás fékezője, akadályozója is lehet. Az elmúlt időben sokat hallottunk és beszéltünk a változásról. Egy igazi változás utáni vágy jutott kifejezésre akkor, amikor emberek tömegei arra figyelmeztettek, hogy társadalmi életünk jelenlegi folyamatai nem vezetnek mindenki számára biztos kibontakozás felé. Akár konfrontációról is beszélhettünk akkor, amikor a változásról alkotott fogalmak egyeztetésében olyan vélemények találkoztak, amelyek más-más formában értelmezték és értékelték ezt az alapvető igényt és jogot, amely szerint életünk alakítása csakis a felelősséggel vállalt döntések eredményeként lehet az egyén és a közösség javára.
Vannak olyan jelenségek is – nap mint nap találkozunk ilyenekkel –, amikor az egyéni felelősség vállalása kiegyensúlyozottá teszi az ember életét, ha pedig ezt a felelőségvállalást elutasítjuk, akkor ellehetetlenítjük élethelyzetünket, kapcsolatainkat és az egész közösség egyensúlyát. Mert nem gondolhatom azt, hogy a változás tőlem függetlenül valósul meg! Én magam kell hogy legyek a változás, az alakulás elindítója! Csak akkor lesz igazi változás és megújulás az életemben, családomban, környezetemben, amikor magamnál kezdem a változást és az alakulást.
Mindezek nyomán a húsvéti megújulás üzenete egy olyan lehetőséggel lepi meg a mai embert, aminek alapjánál nem az ember és az ő okoskodása, hanem egyértelműen Isten szerető gondoskodása és vezetése található. Ezért olyan fontos, hogy akik húsvétot ünnepelnek, nyitott és befogadó emberként tegyék azt olyan formában, hogy ünneplésükben is a megújulás és az alakulás vágya kerüljön kifejezésre.
„A hét első napján, kora reggel, amikor még sötét volt, Mária Magdolna kiment a sírhoz. Odaérve látta, hogy a követ elmozdították a sírtól” (Jn 20,1). Az ilyenkor szokásos és a helyzethez illő magatartást látjuk Mária Magdolnánál. A fájdalmas eset után majdnem minden elveszettnek tűnt. Csak egyetlen hely maradt, ahová még menni lehetett: Jézus sírja. Mennyire emberi módja ez annak, ahogyan viszonyulhatunk egy ilyen helyzethez a mindennapi életben. Mennyire sokat jelenthet akkor, ha ezt nem akarjuk másként tenni, mint ahogyan az természetes: nem menekülünk, nem lázadozunk és nem erőszakoskodunk, hanem a legkeservesebb megpróbáltatás idején is beleéljük magunkat a helyzetbe, és ha mást nem tehetünk, akkor a szomorúság és a fájdalom könnyeit ontjuk, mert ezek „lemossák a fájdalmat és tisztítják a szemet”.
Mária Magdolna útja a sírhoz a helyzet felismerését és az ebből fakadó helytállást mutatja. Enélkül nem jutott volna a húsvéti újdonság megtapasztalásához. Sokszor történik meg az, hogy könnyen feladjuk a küzdelmet, elbátortalanodunk és feleslegesnek, hiábavalónak tartjuk életünk történéseiben keresni az Isten felé vezető utat. Sírjaink felé vagy azok között is útjaink nem hiábavalóak, mert ezek felvállalásával találkozhatunk az igaz élet értelmével és annak örömeivel. Ezért helyt kell állni akkor is, amikor inkább összeroskadnánk. Keresnünk kell akkor is, amikor értelmetlennek tűnik. Soha nem szabad feladnunk azt, hogy sírjaink ellenére is lehetőséget engedjünk magunknak az Istennel való találkozásra.
„Odaérve látta, hogy a követ elmozdították a sírtól. Erre elfutott Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit Jézust szeretett, és hírül adta nekik: Elvitték az Urat a sírból, és nem tudom, hova tették!”(Jn 20,1–2) Ijedtség, félelem az, amit Mária Magdolnánál látunk ebben a jelenetben?! Első látásra talán igen, de valójában mégsem az. Mert Mária Magdolna úgy beszél az Úrról, mint egy élő valóságról. A megérintett embert képviseli, aki még nem láthatja át mindenben Isten működését, de tapasztalatai vannak arról a Jézusról, aki az élő Istenről tanított. Ezt az élő Istent hordozta lelkében és így bontakozott ki az a tapasztalat, amely alkalmassá tette őt és a többieket is a nagyobb titkok befogadására. Itt kezdődik az átalakulás, a nagy változás az ő életükben. Elindult Mária Magdolna elvinni a hírt Péternek és Jánosnak, és ezzel egy időben már tanúja és hirdetője lett a rendkívüli történésnek.
A húsvéti csoda megtapasztalása fordulatot jelent a hívő ember életében. Elegendő ehhez lehetőséget nyújtani Istennek arra, hogy megérintsen bennünket az ő kegyelmével. Csak ennek erejéből indulhat meg bennünk is a megújulás folyamata. Helyzetünk átértékeléséhez, a bennünk lévő isteni vonások felismeréséhez kell eljutnunk, hogy ne szorítsuk korlátok közé Isten kezdeményező akaratát. Ezt jelenti a húsvéti üzenetben az élet győzelme a halál felett: az ő élete legyőzte a mi halálunkat, és az ő halálában mi valamennyien új életre kelhetünk. Isten akaratához tartozó titok ez, aminek a valóságban úgy kell megragadnia bennünket, hogy igent tudjunk mondani az életre, és nemet a halálra, az ő sötét uralmára életünkben és a világban.
A húsvéti megújulás üzenetéből eredő változást ebben az esztendőben egy olyan példával is alá tudjuk támasztani, amely bennünket a legszemélyesebb módon is megérint és megszólít. Szent László királyunk szentté avatásának 825. évfordulója úgy állítja elénk őt, a nagy királyt, mint aki nemcsak bátor kiállásával emelkedett ki a többiek közül, hanem Istent kereső életével is. A küzdelmek és a harcok közepette ő szilárd alapot akart biztosítani népének, hogy a fejlődés megmaradást és kibontakozást jelentsen számára. Igazi győzelme abban van, hogy sok megkövesedett lélek sziklájából tud még ma is üdvösséget és életet jelentő forrást fakasztani. Nagy felelősség számunkra, hogy a jó források őrzői és tisztogatói lehetünk a mai világban. Ez az a feladat, amely bennünket is a megújuláshoz vezet: felvállalni ezeket a forrásokat, hogy azok az életet táplálják a jövőben is.
Kívánom minden kedves ünneplő keresztény testvéreimnek, hogy a megújulás vágya ébresszen bennünk sok jó gondolatot és vezessen olyan elhatározásokhoz, amelyeknek útján megújul saját életünk és körülöttünk a világ. A húsvéti öröm ragyogja be napjainkat és a feltámadt Krisztus békéje tegye gazdaggá együttlétünket!
Megjelent a Vasárnap április 16-ai számában.
