A Kolozs megyei Bágyon unitárius egyházközségében március 10-én, pénteken a hiterősítő hét lezárására készülődtek. A bevett közösségi eseményre minden évben meghívnak más felekezetűeket, abból a célból, hogy az ő életpéldájuk, prédikációjuk által is az Istenhez közelebb kerülhessenek az egyháztagok. Az idei év több okból is különlegesnek volt mondható, hiszen a helyi unitárius lelkész, Fekete Béla már a tavalyi alkalomzáró óta készült meghívni az idei vendéget – azt, akinek szórványban is végzett szociális tevékenysége és Istenre mutató élete a helyi közösség számára is erőadó lehet –, Böjte Csaba ferences szerzetest. Az alkalomra a környékbeli településekről is sokan – felekezetre való tekintet nélkül – ellátogattak. Az Együtt Isten völgyében elnevezésű programba társult, az Aranyos-völgyben lévő egyházközségek is magukénak érezték ezt a hiterősítő alkalmat, népszerűsítették, és képviseltették is magukat. A testvért elkísérte Bágyonba egy-egy gyerek- és ifjúcsoport, egy Torockóról, illetve az aznap éppen Kolozsvárra látogatott dévai kis csoport, ahogy a testvér mondta: az előadók szoktak szemléltető ábrákat mutatni, én elhívtam őket, hogy legyünk együtt, lássák őket, mutatkozzanak be ők, s ne én beszéljek róluk.
Böjte Csaba beszédének kiindulópontjául a Szent Pál-i szeretethimnuszt választotta, illetve azt a parancsot: az Úr napját szenteld meg! Ennek kapcsán kihangsúlyozta: szereti a ma embere, a ma hívő embere is letudni az Úr napjának megszentelését annyival, hogy vasárnap elmegy a templomba, és kész. Pedig az Úr napja minden nap – s a megszentelés nemcsak a templomba járással lehetséges, sőt. A szeretet, amely a tetteinket, az egymáshoz való viszonyulásunkat irányítja, és a hit a tulajdonképpeni megszentelés. Ferences egyszerűséggel szőtte beszédét nagyszerűre – a szeretet erejére első példaként előhozta a kóbor kutyákhoz való viszonyulásunkat. Ha feléjük rúgunk, valószínűbb, hogy a bokánk felé kapnak, ha pedig étellel, esetleg simogatással próbálkozunk, valószínűbb, hogy farkcsóválás, barátságos nézés lesz a „jutalmunk”. Nincs ez tulajdonképpen másként az emberekkel sem. A hozzá kerülő gyermekekből és ifjakból is a sok fájdalmat, amit addigi rövidke életük alatt megtapasztaltak, s ami haraggá, dühhé keményedett az évek folyamán, csak így lehet eltávolítani: kiszeretgetéssel. A bántás, a hirtelen mozdulat nem gyógyszere annak. Ezen kívül a magyar történelemből, lévén 2017 Szent Lászlónak szentelt év, a lovagkirály cselekedeteiből vett példákat a ferences, illetve további a saját, illetve a Szent Ferenc Alapítvány életéből való történeteket is említett arra szánt „szemléltetőül”, hogy a szeretet cselekedetei miként képesek helyreállítani a rendet. Szent László kapcsán kiemelte, ő a hódítás, az országvédelem mellett az építkezésre, a vallásosságra, a templomok emelésére, vagyis a lelki-hitbéli életre is külön gondot fordított.
A szentbeszédet követően a meghívottnak a bágyoni gyermekek verset mondtak és virággal kedveskedtek. Ezt követően Fekete Béla arról számolt be a jelenlévőknek, hogyan és miért is éppen Böjte Csaba lett az idei hiterősítő imahét zárónapjának vendége. Majd a szerzetes beszélt az alapítvány indulásáról, a dévai templom előtt kolduló gyermekekről, és ahogy az egyhetes tábor, amelyet azoknak a gyermekeknek szervezett, tulajdonképpen huszonhat évesre nyúlt ki. A testvér házanként kiszólította a jelen lévő ifjakat, hogy mutatkozzanak be műsoraikkal. Elsőként a Torockón élők csoportja lépett az úrasztala mellé. Amíg gyülekeztek, elmesélte Böjte Csaba, miképpen avatták fel a háznál lévő, Lisieux-i Szent Teréznek szentelt kápolnát, amikor sok helybéli és meghívott vendég is volt. Amikor az úrfelmutatás következett, a helybéli unitárius lelkész fölállt, és kiment a kápolnából. „No, gondoltam, eddig tartott csak a barátság”, viszont pár perc múlva visszajött, s közben kiderült, miért is távozott. „Meghúzatta a templomjuk harangját, mert a kápolnának ilyen nincs, de az úrfelmutatáskor, ugye, nálunk szoktak harangozni.” A torockói csoport népdalos-verses-dzsesszes bemutatkozását követően a dévaiak is beszéltek röviden magukról. Abban a pár mondatban, amelyet magukról mondtak, több ki nem mondott tanítás is rejlett.
Böjte Csaba az imaalkalom előtt elmondta, mindig szívesen tesz eleget azon kéréseknek, amelyek őt a magyar szórványba hívják. Hozzátette: itt, a Földön kell megtanulnunk együtt élni különbözőségeink és vallási nézeteink eltérésein túllépve. A bágyoni hiterősítő imahét záróeseménye is arra mutatott rá – talán nem szándékoltan –, hogy sokkal több, ami közös bennünk, mint ami elválaszt egymástól. A vallási tanaink lehetnek eltérőek, hitbéli kérdésekről talán mindig is vitázhatunk, elvárva mások jobb belátásra térését, de a hívő élet (szeretet)cselekedetei példaként szolgálnak mindenki számára. A létkörülmények, az örömök és a problémák, illetve megoldási lehetőségek közösek – s ha lehet ezt így mondani – fokozottan igaz ez a magyar szórványvidékekre.
Kép és szöveg: Dénes Gabriella
