Pontosan négy évvel ezelőtt, 2013. március 13-án választották meg Jorge Mario Bergoglio Buenos Aires-i bíboros érseket a lemondott XVI. Benedek utódaként. A négy éves jubileum kapcsán a Vatikáni Rádió exkluzív interjút készített Pietro Parolin bíboros államtitkárral, aki a pápa legelső és legközvetlenebb munkatársa.
Hogyan élte meg Ferenc pápa megválasztását?
Négy éve március 13-án én nem voltam Rómában, hiszen akkor Venezuelában caracasi nunciusként dolgoztam. Nyilvánvalóan, Bergoglio bíboros megválasztása nagy meglepetést okozott számomra, akiről hallottam már, de akiben akkor nem látták előre az eljövendő pápát és a sajtó sem sorolta őt az „esélyesek” közé. Meglepetés volt aztán a névválasztás is, hiszen a Ferenc név nem volt a pápák sorozatában, de ami szerintem a névből fakadóan az új pápa legfőbb sajátossága lett. Beszédében, amelyet olyan nagy egyszerűséggel, békével, lelki derűvel mondott el, azonnal megérintett engem a kölcsönös bizalom. Rábízta magát a népre és az emberek imádságát kérte, hogy az Isten megáldhassa szent népét. Másfelől pedig ez egy kölcsönös egymásra hagyatkozás, a pásztor a népre, a nép a pásztorra hagyatkozik és a kettő együtt az Istenre. Innét ered a kilépő egyház képe, mely együtt járást jelent, bizalommal ráhagyatkozva az imádságra, Isten irgalmára és kegyelmére.
A szentatya legelső megnyilatkozásaitól kezdve hangsúlyozta, hogy az egyháznak ki kell lépnie, úton kell lennie. Valóban megállapítható ez az egyház különféle szintjein?
Nyilvánvalóan ez egy hosszú, előrehaladó út, mely a II. vatikáni zsinattal vette a kezdetét és amit most Ferenc pápa továbbra is az egyház életére alkalmaz. Számomra fontos ez az úton levő egyház, mely nyit és így megnyílik mindenekelőtt Jézus Krisztusra. Az egyház tehát Jézus Krisztus felé kilépő egyház. Éppen ezért tudja elkísérni az embereket, tud találkozni velük a mindennapok valóságában. Ez nagyon fontos és ezt az utat együtt kell tenni. Ez a szinodalitás. Az egyházat az úton haladva együtt kell „alkotni”, de mindig a Szentlélek vezetése alatt. Az egyházat így a Lélek egyesíti, ahol mindenki figyel a Lélek szavára és mindenki a közösség rendelkezésére bocsátja a Lélek adományait, amit ő ad a küldetés megvalósítására.
Miben áll az irgalmasság jubileum és a pápa irgalmasságra hivatkozásának legfőbb gyümölcse?
Az irgalmasság sürgetése szerintem nem Ferenc pápa gusztusa, hanem Isten szeretetének alapvető központi titka. Az üdvtörténet maga nem más, mint Isten szeretetének, irgalmasságának és gyengédségének a története. A pápa erre a központra figyelmeztet bennünket. Az egyház feladata, hogy ennek az eszköze legyen, Isten irgalmassága és az ember mai konkrét valósága között. A szentév is pontosan ezt szolgálta és ha a szentkapu be is zárult, az irgalmasság kapuja örökké nyitva marad. A gyümölcsök kapcsán elsőként a gyónásra gondolok, mint Isten irgalmasságának a szentségére, melyben Jézus által megtapasztaljuk az Atya irgalmasságát. Azt hallottam sokfelől, hogy újjáéled ez a szentség. A másik gyümölcs pedig a szegények és a nélkülözők iránti figyelem. A pápa maga konkrét tettekkel mutatta meg az irgalmasság gyakorlását, amit főként nagyböjtben kell végezni, mert a megtérés a testvéri szeretet műveinek gyakorlása által születik meg. Megújult figyelemmel kell tehát a szegények, a nehézségben és peremen élők felé figyelni.
Az Amoris laetitia szinódus utáni vitatott buzdítás kapcsán milyen értelmezést ad?
Az Amoris laetitia-ra elsősorban nagy ajándékként tekintek. Emlékszem, a pápa az első szinódus előtt mondta, hogy „ennek a szinódusnak a család evangéliumát kell felragyogtatnia”. Ez pedig egyfelől Isten tervét jelenti a családról, amit kezdettől fogva tartott róla, másfelől pedig azokat a valós körülményeket jelzi, amelyekben a mai családok élnek. Azt hiszem, hogy nagy lendületet adott, hiszen a megújulás gyümölcseit hozza, továbbá a nehézségben lévő családok elkísérését jelenti. Ami pedig a kritikát illeti: az egyházban mindig is volt kritika! Nem ez az első. A helyes olvasatot maga a pápa adta: legyen őszinte a kritika és akarjon építeni és így akkor az előrejutást segíti.
A zsinaton, aztán később újra elővették, hogy az egyházat mindig meg kell reformálni. Bibliai szóval ez a megtérés az egyház alapvető dimenziója. Jogos és szükségszerű, hogy ez így legyen. A pápa sürgetve int erre, hogy az útjából eltávolítsa a történelem során benne fölhalmozódó hordalékot, hogy mind hitelesebbé váljon. Szerintem ez a reform lényege és ezért szorgalmazza a pápa a „szív reformját”. Minden reform, beleértve a struktúra megújítását is, amire szükség is van a római kúriában, mindenekelőtt a szívből indul ki. Erre utalt a pápa a római kúria tagjaihoz intézett legutóbbi beszédében. Úgy is mondhatnám, hogy a „szív reformja” elsősorban nem a működtetés szempontjait érinti, hanem hiteles visszatérést az Istenhez.
Bíboros úr, ön a pápa legszorosabb munkatársa. Mit jelent önnek személyesen a pápa?
Mindenekelőtt a dolgok és helyzetek hitbéli olvasatát, amiből mély lelki derű születik. Erre többször is utal: a legnehezebb helyzetekben is meg tudja őrizni a képességét, hogy nyugodtan és békével szemlélje a dolgokat, tudva, Isten kezében vannak a dolgok. Így tud nyugodtan és bátran előremenni. Azt mondhatom, hogy ez nagyon sokat segít nekem saját felelősségem és feladatom gyakorlásában.
Forrás: Vatikáni Rádió
