Pál apostol rómaiakhoz írt levele alapján a keresztény ember Istenben dicsekszik, és bizonyossága van afelől, hogy a reménye nem csalja meg, mert Isten szeretete kiáradt a szívekbe. Ezzel az alapgondolattal tartotta meg Ferenc pápa a szerdai általános kihallgatást a VI. Pál csarnokban.
A mi dicsekvésünk páváskodás
Kiskorunktól fogva azt tanították nekünk, hogy a dicsekvés nem szép dolog. Nálunk azokat, akik dicsekedtek, úgy hívták, hogy „páváskodók” – emlékezett a pápa. Jogos ez, hiszen dicsekedni azért, amik vagyunk vagy amink van túl azon, hogy gőgösség, valójában a mások iránti tisztelet hiányáról árulkodik, főként azok felé, akik balszerencsésebbek nálunk. Éppen ezért Pál apostol római levelének ez a szakasza meglep bennünket, amennyiben kétszer is dicsekvésre buzdít minket. Márpedig ha egyszer erre buzdít, akkor van valami jogos dicsekednivaló. A kérdés az, hogy miként teszem ezt úgy, hogy másokat ne sértsek meg közben – tette fel a kérdést Ferenc pápa.
A kegyelem bőségével dicsekedjünk, amely Krisztusban átjárt minket a hitünk által
Mindenekelőtt arra szól a hivatásunk, hogy a kegyelem bőségével dicsekedjünk, amely Krisztusban átjárt minket a hitünk által. Pál azt szeretné megértetni velünk, ha mindent a Szentlélek világosságával olvasunk, akkor észrevesszük, hogy minden kegyelem. Minden adomány. Ha figyelünk a cselekvésünkre a történelemben és az életünkben, akkor látjuk, hogy nemcsak mi vagyunk, hanem mindenekelőtt az Isten! Ő az abszolút főszereplő, aki mindent szeretetből teremt, és aki az üdvösségterv szálait szövi, aki azt teljességre viszi számunkra, az ő fia, Jézus által. Tőlünk azt kéri, hogy mindezt ismerjük és fogadjuk el hálával, dicsérettel és örömmel. Ha ezt tesszük, békében élünk az Istennel, és megízleljük a szabadságot. Ez a béke aztán kiterjed az emberi élet minden területére és kapcsolatára: békében vagyunk önmagunkkal, a családunkkal, a munkával és mindazokkal, akikkel napról napra találkozunk.
Isten kegyelme és jósága fölötte áll a legnehezebb és legfelforgatóbb nehézségeknek is
Pál azonban még azt is mondja, hogy dicsekszünk a szenvedés, a gyötrelem közepette is. Ezt nem könnyű megérteni – állapította meg tárgyilagosan a pápa. Ez úgy tűnik, hogy nehezebb, és nincs semmi köze a korábban leírt béke körülményeihez. Ellenben annak mégis egy mélyebb előfeltételét adja. Ugyanis az Úr által adott és szavatolt békét nem szabad úgy érteni, mintha az aggodalmaskodás, csalódás, szenvedés híján lenne. Ha így lenne, akkor a béke pillanatai hamarosan véget érnének és elkerülhetetlenül vigasztalanságba esnénk. A hitből fakadó béke ellenben adomány, annak a kegyelme, hogy megtapasztalhatjuk az Istent, aki szeret bennünket, aki mellettünk áll, és soha nem hagy egyedül minket. Ez pedig az apostol tanúsága szerint türelmet terem, hogy tudjuk, Isten kegyelme és jósága fölötte áll a legnehezebb és legfelforgatóbb nehézségeknek is, és semmi nem tud bennünket elszakítani az ő kezétől.
A keresztény remény alapja Isten szeretete, amelyet irányunkban táplál
A keresztény remény azért erős, mert nem csal meg minket, soha nem csal meg – mondta nyomatékkal a pápa. Nem azon nyugszik, amik vagyunk vagy amink van, és még csak azon sem, amit hiszünk. Alapja ugyanis a keresztény remény alapja, ami egyáltalán a legbiztosabb és leghűségesebb lehet, ez pedig Isten irántunk táplált szeretete. Könnyen mondhatjuk azt, hogy az Isten szeret minket. De ha mélyebben belegondolunk, akkor nem is könnyű elmondani, hogy az Isten szeret minket. Isten kiárasztotta bőségesen a szívünkbe a szeretetét, hogy mindnyájunknak táplálja a hitét és életben tartsa a reménységét. Ez tehát a bizonyosságunk: az Isten szeret bennünket – még a nehéz pillanatban is, hiszen ezt a bizonyosságot, hogy szeret, senki nem tudja elvenni. Ezért kell ismételni mint egy imádságot: az Isten szeret minket!
Ez a reménység nem különít el másoktól, nem hiteltelenít, nem sodor peremre
Most már megértjük, hogy Pál apostol miért buzdít bennünket arra, hogy dicsekedjünk: azért dicsekszem az Úr szeretetével, mert szeret engem. Ez a reménység nem különít el másoktól, nem hiteltelenít, nem sodor peremre. Olyan rendkívüli adományról van szó, amelynek hivatásszerűen legyünk a szószólói, közvetítői, alázattal és egyszerűséggel, mindenki számára. Ekkor a legnagyobb dicsekvésünk az lesz, hogy olyan Atyaistenünk van, aki nem személyválogató, aki nem zár ki senkit sem, aki megnyitja az otthonát mindenki előtt, kezdve a legutolsókkal és a legtávolabbiakkal. És végül megismételte: a reménység nem csal meg – zárta szerdai katekézisét Ferenc pápa.
Forrás: Vatikáni Rádió
