Civil nevén Perkál Mária, szerzetesnevén Mária Ancilla 2017. február 13-án szentségekkel megerősítve visszaadta lelkét Teremtőjének. Ancilla nővér 1928. november 10-én született Szászrégenben szülei egyetlen gyerekeként, akire nagyon vártak. Sokoldalúsága, képességei már gyerekkorában megmutatkoztak. Különös érdeklődést mutatott az egyházzene és a német nyelv iránt. A nagyszebeni zárda iskolájában szerzett tanítónői diplomát.
Mária 1947. szeptember 15-én öltözött be Kolozsváron, nagy örömére nővérnévként az Ancillát kapta, és ezáltal továbbra is a Szűzanya maradhatott a védőszentje. Már első működésének napjaiban, amikor tanítónő volt Nagyszebenben, a politikai bizonytalanság és zűrzavar árnyékolta be, majd nemsokára a szerzetesrendek és az egyházi iskolák feloszlatása következett. A püspök tanácsára 1949-ben a fiatal nővérek hazamentek szüleikhez, ekkor Ancilla nővér 20 éves volt.
Első fogadalmát 1950. március 25-én tette le Marosvásárhelyen, amelyet három évenként titokban, zárt ajtók mögött, gyóntatószékben újított meg, mindaddig, amíg 1982. szeptember 18-án néhány nővérrel együtt szintén zárt ajtók mögött Csíksomlyón letehette örök fogadalmát.
1952-ben – már civil ruhában – Vulkánba költözött, nővértársaihoz, akik az ottani kórházban dolgoztak. Elmondása szerint ezt az időt nagy egyszerűségben és szegénységben élték meg, mégis örömmel töltötte el őket az összetartozás tudata. Ancilla a kórház ügyintézésén dolgozott alkalmazottként, emellett a plébánián is ellátta a kántori szolgálatot.
Miután 1968-ban meghalt az édesapja, hazament Szászrégenbe, az egyedülálló édesanyjához. Öt évig dolgozott egy állami vállalat irodáján. 1978 és 1986 között a szászrégeni plébánián látott el irodai szolgálatot. Életfenntartásához hozzájárult a gyerekeknek és fiataloknak tartott német- és zongoraórákból szerzett szerény jövedelme is.
Életére való visszatekintésében ezt írja: „1991. június 27-én megvalósult az álmom: újra zárdai életet élhettem: Székelyudvarhelyen. Azóta itt vagyok. És milyen szép itt minden, mennyi lehetőség a mélyebb lelki életre. Aki a jó Isten akaratát látja és teljesíti is minden téren, az szent lesz. Tulajdonképpen ez a mi igazi életcélunk!”
Eladta szülei házát, és nagy örömmel költözött be a kolostorba, az újraformálódó közösségbe. Képességeit itt is teljes gőzzel bevetette: a fiatal jelölteknek németórákat tartott, a német nővéreket tanította a magyar nyelvre, több diáknak és felnőtteknek is tartott németórákat, a Tamási Áron Gimnáziumban is tartott néhány évig németórákat. Sok fontos dokumentumot fordított le, amelyekre szükség volt az újrainduláskor.
Ancilla nővért nagyon finom lelkiség jellemezte, szerette a lelki életet. Kis Szent Terézhez lelkileg nagyon közel érezte magát, ő volt a kedvenc szentje.
Utolsó éveiben is, amikor már segítségre és gondozásra szorult, megmutatkozott kiváló jelleme. Nagy hála töltötte el életéért, minden segítségért és minden kis örömért, amivel az élet megajándékozta. A Jézussal való találkozás pillanatát vágyakozva és türelemmel várta.
Kis Szent Terézzel vallotta: „Nem a halál fog értem jönni, hanem a szerető Atya“.
M. Michaela Haushofer
Székelyudvarhely
