Vannak papok, akik a hivatásuk megkövetelte tevékenységek mellett másféle dolgokkal is foglalkoznak. Hiszen a papi hivatás nem egyenszabású embereket feltételez: ki-ki eredeti emberi adottságaival érkezik a szemináriumba, majd lép ki onnan, és próbál helytállni. Egy-egy szép gondolatba fogózik, a gondolatai összefűzéséből hobbi, napi kikapcsolódás, töltekezés lesz. Baricz Lajos marosszentgyörgyi plébános verseket ír. Több mint húsz kötete jelent meg eddig, ez összesen 1052 verset tesz ki. Szokott alkalmi verseket írni, s azokat ünnepeken, közösségi alkalmakon el is mondja. Meg sem lepődtünk, amikor egy zenés tehetségkutatóban az unokaöccsét, Baricz Gergelyt fedeztük fel, aki a pap nagybácsihoz nagyon hasonló derűvel dalolt, majd minden cselekedetét meghatározó hátteréről és hitéről vallott.
Baricz Lajos plébános a Gyergyói-medencében fekvő festői szépségű Borzonton született és nevelkedett. A székely gyökerek máig az életet jelentik számára. A szülőhelyen szívta magába azt a látás- és érzésmódot, ami elindította, ami máig meghatározza. Papi hivatást érzett, ezért Gyulafehérvárra, a hittudományi főiskolára jelentkezett. 1984-ben szentelte pappá dr. Jakab Antal püspök. Első állomáshelyén, Kolozsváron hat évig volt segédlelkész, majd 1990-ben marosszentgyörgyi plébános lett. Azóta ott tevékenykedik, a közösség, a közélet szervezője, a helyi Kolping-család lelkivezetője, minden jó ügy mellé odaáll, segít, szívesen megy öreghez, beteghez, szereti a gyermekeket, fiatalokat, a község határába letelepült kármelita nővéreket, általában az embereket.
Bölöni Domokos egyházépítő papnak nevezte, aki emellett lapszerkesztő és művelődésszervező, költő és prózaíró, és szerinte „egyéniségéhez, szellemiségéhez egyaránt simogató szeretettel viszonyul nemcsak katolikus híveinek tábora, hanem azok is mind, akik értékelni tudják, hogy a hit és a szeretet, az Úr szolgálatát feltétlenül és hivatástudattal vállaló szigorúság és önszabályozó fegyelem, a tisztesség és a keresztény humánumból fakadó feltétlen elhivatottság, valamint a tehetséggel, az Istentől származó tálentumokkal való okos gazdálkodás mekkora érték, mennyire becsülendő kincs.” (Népújság, 2016. augusztus 26.)
Különös karácsony című prózakötete (Lazi Könyvkiadó, Szeged 2015) megjelenésekor a kiadó így ajánlotta a művet: a szerző verseivel, elbeszéléseivel, publicisztikai írásaival éppúgy szolgálja az Urat, mint papi hivatásának gyakorlásával: a kettő szerves egységet alkot.
Legutóbbi kötete Isteni parázs címen 2016-ban jelent meg (F&F Kiadó, Gyergyószentmiklós, illusztrációk: Albert Katalin). Ez a kötet nyújtott apropót, hogy Kolozsváron a Szent Mihály-plébánia nőszövetsége meghívására könyvbemutatót tartson, ahol munkásságát Nagy Miklós Kund marosvásárhelyi szerkesztő ismertette. A szerző pedig elsősorban verseiből olvasott fel. Elmondta: két műfajt gyakorol. Egyikkel mentora, Tóth István ismertette meg, ez a limerick, egy rövid, csattanós, humoros verstípus, e műfajban megírta például a saját sírversét is. A szonett a maga hosszabb, kötöttebb formájával más szempontból kihívás. Első szonettkötetének méltatója, Nagy Miklós Kund újdonságként üdvözölte, hogy a Baricz Lajostól megszokott, játékos, könnyed költeményekkel szemben egy szigorú, kötött formájú verseket tartalmazó könyvvel jelentkezett (Álom és valóság. 101 szonett, 2015). Verseskönyvei közül Nagy szerint ez a legkomolyabb hangvételű, e versek kérdéseket vetnek fel, amelyek foglalkoztatják, amelyekre maga keresi a választ. Ugyanakkor ezek a versek fölvillantanak álmokat, a közösség sorsáért, jövőjéért aggódó ember gyötrődéseit, a nép, a nemzet, az anyanyelv témakörbe tartozó sorskérdéseket. Baricz Lajosra azonban jellemző, hogy megtalálja az üdvözítő kiutat, a megoldást, amely nála mindig az istenhitben gyökerezik.
Több gyermekverskötetet is publikált. Verseiből Simon Kinga kántor zenésített meg, Álom című, gyermekeknek szóló kötete CD-melléklettel jelent meg, ahol hallhatóak a megzenésített dalok. A Simon család Kolozsvárra is elkísérte Baricz Lajost, és a közönségnek is bemutatott néhány hangulatos dalt.
Mióta ír verseket?
A gyermek- illetve kamaszkori, kántoriskolai próbálkozásokat leszámítva 1998 óta írok. Amerikában jártam, és házigazdám felesége bátorított erre. Édesanyámról írtam, s boldogan olvastam fel: íme, a versem. Eléggé kemény kritikát fogalmazott meg: csak ilyet írtál? Duzzogva visszavonultam, de nem az lett, hogy összetéptem a papírt és sarokba dobtam a tollat, hanem rágódtam, mélyebbre ástam, s másnap előálltam az újabb verssel. Tartottam a lesújtó ítélettől, de ezúttal megdicsért: ez szép, olvasd csak el még egyszer! Azóta rendszeresen írok. Folyamatos tevékenységem lett.
Mikor ír, miközben számtalan tevékenysége van?
Hogy mikor? Amikor úgy jön. Van, hogy éjjel kettőkor felébredek, és mintha diktálná valaki, úgy jönnek a szavak.
Miért ír, miért áll ki velük mások elé?
Adyval vallom „szeretném magam megmutatni, hogy látva lássanak”, és hallva halljanak. Ha valahol megszólalhatok, verset olvashatok, azzal vidámságot lophatok az emberek szívébe, mosolyt az arcukra. Ezt én örömmel teszem, mindig úgy érzem, hogy szerényen, de tudtam valami olyat nyújtani, adni magamból, amivel a közösséget, a székelységet, a nemzetemet szolgálom. Isten szeretetét szeretném közvetíteni, sugározni, az örömhírt hirdetni.
Kötete illusztrációiról dedikálás közben súgja oda: a friss kötetben marosszentgyörgyi művész a rajzok készítője; szereti úgy válogatni a kötetei illlusztrátorait, hogy szóhoz engedjen ezáltal helyi alkotókat. Ez számára fontos szempont. Saját megmutatkozásai közben másra is van gondja, figyelme, a közösség értékeit próbálja egybeölelni saját, örömteli hobbijával.
Baricz Lajost káplán kora óta ismerem: ifjúkori kritikáinkat, későbbi dicséreteinket egyaránt sztoikusan fogadta, a derű nemigen hervadt le az arcáról. Olyan ember, aki a Gyergyói-medence földrajzi adottságain edződött, a feltétlen tisztesség és istenhit, Istenbe vetett bizalom motiválja és határozza meg minden tettét. Nem tartja magát költőnek, hite ihleti, ő csak megfogalmazza, amit érez, vallomást tesz, szeretne ezzel is örömet szerezni, örömet és hitet varázsolni az emberek lelkébe.
Bodó Márta
