Ferenc pápa a VI. Pál aulában tartott szerdai általános kihallgatás során, a keresztény reményről tartott sorozatát folytatva, ezúttal Jónásról mint „a reménység és az imádság emberéről” beszélt. A kihallgatás elején, tíz óra huszonötkor ismét erős földrengés rázta meg Közép-Olaszországot, epicentruma újból a földrengés sújtotta Amatrice–Norcia–Terni közelében volt. A fölrengés később kétszer is megismétlődött és sajnálatos módon Amatricében a Sant’Agostino-templom még álló, a „reménység jeleként számon tartott tornya” ledőlt. Rómában a metrót lezárták, az iskolákból hazaküldték a gyerekeket, de súlyosabb károkról egyelőre nem adtak hírt.
Jónás könyve Isten megbocsátó irgalmasságáról tanít
„A Szentírásban a próféták között kiugrik egy rendhagyó alak, egy próféta, aki megpróbálja kivonni magát az Úr meghívásából, elutasítva, hogy a megváltás isteni tervének szolgálatába álljon – kezdte beszédét a pápa. – Jónás prófétáról van szó, akiről a Biblia egy kis könyvecskéje beszél mindössze négy fejezetben, egy olyan nagy jelentőségű példabeszéd formájában, mely Isten megbocsátó irgalmasságáról tanít.”
A kilépő prófétát Isten a „perifériára” küldi
„Jónás egy »kilépő« próféta – utalt a pápa kedvenc szavajárására –, aki éppen menekülőben van. Egy kilépő próféta, akit az Isten a periféria küld, Ninivébe, hogy térítse meg a nagy város lakóit. Ám Ninive az izraelita ember számára – mint amilyen Jónás – félelmetes valóságot jelentett, az ellenséget, amely veszélybe sodorta magát Jeruzsálemet, azért inkább el kellene pusztítatnia, semmint megmentenie. Éppen emiatt, amikor az Isten Jónást a városba küldi prédikálni, a próféta, aki ismeri az Úr jóságát és szándékát a megbocsátásra, azon iparkodik, hogy kivonja magát a küldetése alól és elmenekül.”
A remény a halállal és a veszéllyel szemközt imádsággá válik
„Menekülése során kerül kapcsolatba a pogányokkal, a hajó matrózaival, ahová felkéredzkedett azzal a szándékkal, hogy messzire kerüljön Istentől és a küldetésétől. Messzire menekül, mert Ninive a mai Irak térségében volt, és ő Hispániába menekül, és komolyan menekül” – tette hozzá szabadon a pápa (utalva Spanyolországra, mely éppen az ellenkező irányban fekszik, mint Ninive, de éppen ez felel meg Jónás szándékának, aki minél messzebbre akart kerülni az Istentől, a világ végére, a FinisTerraeig). „Pontosan ezeknek a pogány embereknek a magatartása, miként majd Ninive pogány lakosaié is, teszi lehetővé, hogy egy kicsit a reménységről gondolkodjunk, mely a halállal és a veszéllyel szemközt, mint imádság fejeződik ki.”
A halál félelmetes ösztökéje felfedi a reménykedés szükségességét
„Ugyanis a tengeren való átkelés során félelmetes vihar tör ki, Jónás leszáll a hajó gyomrába és ott álomba merül. A matrózok azonban a vesztüket érzik, és ezért mindenki a saját istenét hívta segítségül, hiszen pogányok voltak. A hajó kapitánya felébreszti Jónást és megkérdi tőle: »Mit csinálsz itt így álomba merülve? Kelj föl, hívd segítségül a te Istenedet! Talán megemlékezik rólunk, s nem kell elvesznünk!« (Jón 1,6)”
„Ezek a pogányok helyes módon viselkedtek a halállal, a veszéllyel szemközt – folytatta a pápa –, hiszen az ember csak ekkor tapasztalja meg a maga teljességében saját törékenységét és azt, hogy rászorul az üdvösségre. A halál félelmetes ösztökéje fedi fel az élet Istenében való reménykedés szükségességét. »Talán az Isten megemlékezik rólunk, s nem kell elvesznünk!« – ezek a reménység szavai, melyek imádsággá válnak, félelemmel teli fohásszá, mely az ember ajkáról fakad a közvetlen halálveszély előtt.”
Forduljunk bátran az Istenhez, szorongatottságainkban is!
„Nagyon könnyen a semmibe vesszük annak a lehetőségét, hogy az Istenhez forduljunk a szükségben, mintha a kérő ima a maga érdekét néző és éppen ezért tökéletlen imádság lenne. De Isten ismeri a gyöngeségünket, tudja, hogy azért fordulunk hozzá, hogy a segítségét kérjük, ő pedig egy atya elnéző mosolyával jóságosan válaszol.”
A veszély az igaz Isten felismerésére is elvezet
„Amikor Jónás felismeri a saját felelősségét és a tengerbe veti magát, csakhogy megmentse az útitársait, akkor a tenger lecsillapul. A rájuk nehezedő halálveszély vezette ezeket a pogány matróz embereket az imádságra, és így történt, hogy a próféta, mindenek ellenére, betölthette a maga hivatását mások szolgálatában, elfogadva azt, hogy feláldozza magát értük. Most pedig arra indítja a túlélő tengerészeket, hogy dicsérő imádságban ismerjék el az Urat. A matrózok, akik korábban a félelemtől rabul ejtve imádkoztak az isteneikhez, most őszinte istenfélelemmel eltelve ismerik fel az igaz Istent. Áldozatot mutatnak be és fogadalmakat tesznek neki. A reménység, mely arra indította őket, hogy a halálveszély láttán imádkozzanak, most hatalmasabbnak bizonyul és olyan eredményt produkál, mely túllép mindazon, amiben reménykedtek: nemcsak a vihar szűnik meg, hanem megnyílnak arra is, hogy az Istent az ég és a föld egyetlen és igaz Urának ismerjék el.”
Az isteni megbocsátásba vetett reménység imádságra sarkall
„Ezt követően Ninive lakosai is a pusztulás veszélye távlatában imádkozni kezdenek, mert erre ösztönzi őket az isteni megbocsátásba vetett reménység. Bűnbánatot tartanak, segítségül hívják az Úr nevét, megtérnek hozzá, kezdve a királyukkal, miként a hajóskapitány is ezt teszi, hangot ad reménységének: »Ki tudja, hátha irgalmas lesz, és újra megbocsát az Isten… és nem kell elvesznünk!« (Jón 3,9). Őt is, miként a legénységet, mely a viharban, miután a halállal szembekerült és megmenekült tőle, elvezette az igazságra. Így, az isteni irgalmasság alatt állva, de még inkább a húsvéti misztérium világosságában, a halál, amely Szent Ferenc szavaival „a nővérünk” lett, minden ember és bárki számára a meglepő alkalom arra, hogy megismerjük a reménységet, és hogy találkozzunk az Úrral.” Végül azt kérte Ferenc pápa, hogy „az Úr segítse megérteni az imádság és a reménység között fennálló kapcsolatot. A reménység vigyen előre a reménységben, és amikor sötétségbe kerülsz, akkor lesz szükséged az imádságra. És ekkor mind több lesz a reménység” – zárta katekézisét Ferenc pápa.
Imádkozunk, hogy minden keresztény egy család legyen!
A kihallgatás során Ferenc pápa köszöntötte a különféle országok zarándokcsoportjait, majd megemlékezett a most kezdődő ökumenikus imahétről. „Most indul az imahét a keresztények egységéért, mely ebben az évben Krisztus szeretetére vezeti a gondolatainkat, aki a kiengesztelődésre szólít fel bennünket. Kedves fiatalok – kérte a pápa –, imádkozzatok, hogy minden keresztény egy család legyen!”
Forrás: Vatikáni Rádió
