A kereszténység első századaiban csak hívő embereknek vagy hívő család gyermekeinek szolgáltatták ki a keresztséget. Ezekben az időkben a keresztség kiszolgáltatása a hit szerinti élet kezdetének garanciája volt. Ritka volt a hitehagyás, az „apostasia de fide”. Ma, sajnos, a hitüket következetesen gyakorló családokat leszámítva, a keresztség semmire sem garancia. Sőt lassan a többi szentség vétele is, mint: első gyónás, elsőáldozás, bérmálás, házasságkötés sem tölti el különösebb reménnyel a lelkiismeretes lelkipásztort. Egy igazán furcsa, mondhatnám paradox helyzet állt elő. Az ősegyház megkeresztelte azokat, akik hittek. És csak azokat! A mai lelkipásztor, apostoli buzgósággal azért küszködik, hogy a megkeresztelteket elvezesse a hitre.
Nazianzi Szent Gergely, aki előbb pusztai remete volt, majd 379–381 között Konstantinápoly érseke, kiemelkedő hittudós, kitűnő szónok és költő, egy alkalommal a következőket mondta: „… a következő három dolgot követeli meg az Isten minden megkeresztelt embertől: a lélektől igaz hitet, a nyelvtől igazságot, a testtől pedig józan mértékletességet.” (A szent öregek könyve, 174. példa)
Jézus Krisztus megkeresztelkedésének az ünnepe nagyszerű alkalom arra, hogy felidézzük saját keresztségünket, és egy kicsit elidőzzünk az akkor vállalt feladatoknál, egészen pontosan ennél a három követelménynél.
Isten „a lélektől igaz hitet” követel – mondja Nazianzi Szent Gergely. A lelkem elválaszthatatlan tőlem. Ő lényem lényege, jobbik része. A lelkem én vagyok. Vagyis Isten tőlem „igaz hitet” követel! Milyen az igaz hit? Az élő Istenben hisz és nem látványosságokban, horoszkópokban, a tűzoltó Istenben, a szakállas Öregúrban, a rendőr Istenben. Ő a szeretet Istenben hisz. Ráhagyatkozik Istenre minden gondjával, nyomorúságával. Ez a hit nem szab feltételeket. Amint Pál apostol tette: feltételek nélkül megtért és indult. Továbbá alázatos hit: Pál apostol megtérése után sohasem hivatkozott végzettségére, tudására, inkább gyalázatos múltját emlegeti fel. Engedelmes: az apostol a troászi látomása után indul misszióra. Ez a hit türelemmel kivárja, hogy Isten vetése növekedjen benne és a világban. Végül bátor is ez hit: tudja, Isten a viharnak is tud parancsolni.
Isten „a nyelvtől igazságot” követel – mondja Nazianzi Szent Gergely. Egy, a pusztai atyák életéből vett történet szerint „egy testvér meglátogatta Poimén atyát nagyböjt második hetében. Beszélgettek. A vendég bevallotta:
– Kis híja volt, hogy ma nem jöttem ide.
– Miért? – kérdezte az öreg Poimén atya.
– Azt gondoltam magamban – mondta a vendég –, lehet, hogy a nagyböjt miatt nem nyitsz nekem ajtót.
Erre Poimén atya ezeket mondta:
– Nem azt tanultuk, hogy a faajtót csukjuk be, hanem sokkal inkább a nyelv ajtaját.” ( A szent öregek, 632. példa.)
Egy másik szerint Szionész atya ezeket mondta: „Harminc éve így imádkozom: Úr Jézus, óvj meg engem a nyelvemtől. S mégis naponta elbukom és vétkezem” (uo., 808.). Mind a két történet jelzi, hogy még az életszentség útját járó remetéknek is mekkora gondot okozott a nyelv. A 63. zsoltárban a zsoltáros így panaszkodik ellenségeire, bántalmazóira: „Nyelvüket, mint kardot, jó élesre fenték, / mérgezett nyíl minden szavuk, / hogy rejtekükből leterítsék az ártatlan embert.” A nyelv súlyos, fájdalmas, sőt halálos sebeket is képes okozni. A megkeresztelt embert Jézus szeretni hívja, szeretni küldi. Ezért ő nagyon vigyáz a nyelvére. A nyelv ajtaját zárva tartja. Mindent megtesz, hogy nyelve igazságot szóljon, igazat beszéljen, senkit meg ne bántson, senkit meg ne rágalmazzon, sebeket ne okozzon.
Nazianzi Szent Gergely „a testtől józan mértéket” vár el, azaz rendeltetése szerint kell bánnia a testével. Testünkre oda kell figyelnünk. Egészségünkre vigyáznunk kell. Meg kell teremtenünk a munka és a pihenés összhangját. De nem lehetünk a test bűnös kívánságainak a rabjai. A léleknek kell uralnia a testet és nem a test vágyainak a lelket. Pál apostol a Galata-levél 5. fejezetében felsorolja a test nyilvánvaló cselekedeteit: „paráznaság, szemérmetlenség, fajtalanság, bálványimádás, babonaság, ellenségeskedés, viszálykodás, irigykedés, gyilkosság, részegeskedés, tobzódás” (Gal 5,19–20) – és ezekhez hasonlók. És hozzáfűzi: „Akik ilyesmit tesznek, nem lesznek Isten országának örökösei!” Pedig a keresztségben éppen oda kaptunk meghívást. A test keresztbe tesz. Meg akar akadályozni. Ezért mindenképpen jó alkalom a mai ünnep egy alapos önvizsgálatra.
Oláh Dénes
(A szerző főesperes-plébános Marosvásárhelyen, az írás megjelent a Vasárnap 2017. január 8-ai számában.)
