A 108 perces, 2015-ben bemutatott film története száz év eseményein fut át, a szereplők sorsát az 1900-as évek elejétől a 2000-es évek elejéig követi végig. A főhős, a címben is emlegetett anya a jelenben kilencvennégy éves, a filmben fiatalasszony korától huszonhétszer látjuk költözni, s végigkövetjük élete – és a történelem – legkülönfélébb, abszurd, hajmeresztő, vicces és torokszorító történéseinek során.
Az idős, ápolásra, gondoskodásra szoruló anya, aki olykor egyetlen lányát sem ismeri meg, élete során hihetetlen szívóssággal és kiváló ösztönökkel volt megáldva. Mindig megszimatolta, megérezte, amikor a veszély közeledett, s mielőtt az lecsapott volna, őt vagy a családját elérte volna, összecsomagolt, és férjét, lányát magával vonszolva költözött, olykor az országot keresztül-kasul bejárva Partiumtól Budapestig és tovább. A 20. század számtalan alkalmat kínált neki erre, hiszen a legkülönfélébb, tőle és övéitől független események késztették arra, hogy azok elől gyorsan tovább álljanak. Át kellett vészelni két világháborút, 1956-ot, országhatár költöztetést, a család szétszéledését, a barátok bujkálását, majd eltűnését, a náci fenyegetést, aztán kommunisták jövés-menését – és nagyon sok minden mást. Ugyanakkor a folytonos költözésben a gyermek, a későbbi rendező – ahogy azt a kolozsvári vetítés után elmondta – sosem érezte bizonytalanságban vagy otthontalannak magát. Az anyja a hihetetlen veszélyérzete mellett ugyanis olyan derűvel és otthonteremtési képességgel is meg volt áldva, hogy a folyton útra kelő családban a leányka boldogan élt. És a család hihetetlen összetartozását is folytonosan látta, azt, hogy a szülei a legképtelenebb helyzeteket is olyan, egymás iránti bensőséges szeretettel élik meg, ami végeredményben az egyetlen fontos, mert biztonságot nyújtó tényező.
A film azért is kivételesen hatásos, mert nem akar hősöket a néző elé állítani, nagy, tragikus sorsokat, példaképeket. Ellenkezőleg: végtelen egyszerűséggel mesél el egy hétköznapi magyar családtörténetet négy generáción át – ezek a címbeli más futóbolondok a családból –, amelybe folyton beleszólt a történelem. Székelyhídtól a bányászvárosig mindenütt a csendet, visszahúzódást, békét keresik, de a felsőbb hatalmak által irányított háborúság útjából nem tudnak kitérni. Ugyanakkor olyan önfeledten boldogok tudnak lenni a legegyszerűbb dolgoktól is, ami mégiscsak példaértékű, irigylésre és követésre méltó. A néző hol szörnyülködik, milyen igazságtalanságokat okozhat ártatlan, vétlen embereknek a történelem, hol meg könnyesre neveti magát azon, ahogyan a világot formáló események közt csetlik-botlik a főszereplőnő, akinek egyik jellegzetes mondása a filmben a férjének szóló „te maradj ki a történelemből”.
A film erénye a remek forgatókönyv, amely földközeli, ezért mindenkit megszólít. És erénye a sok kiváló alakítás, a stáblista nyilvánvalóvá teszi ezt, hiszen nagy nevek szerepelnek, remek színészek, jól esik köztük kolozsvári vagy itt megfordult színészeket viszontlátni (Barkó György, Spolarics Andrea), ugyanakkor érdekes a költőként ismert (és egyébként szintén kolozsvári születésű) Szabó T. Annát mint egyik dédanyát viszontlátni. Végül, de nem utolsósorban a képi világ rendkívül összetett: nagyon szép, meleg, az emberek jellemét megmutató jeleneteket látunk a jelenből és a múltból egyaránt, amelyeket kiválóan kiválogatott korabeli filmhíradórészletek egészítenek ki mintegy megteremtve a korhű keretet a történelem viharainak elképzeléséhez.
Fekete Ibolya, aki maga is egy szerény, közvetlen, sztárallűröktől mentes, jópofa, két lábbal a földön járó ember, olyan magyar filmet rendezett, amit élvezni tud az erdélyi, de az európai, s talán a tengerentúli néző is.
Anyám és más futóbolondok a családból
Forgatókönyvíró és rendező: Fekete Ibolya, operatőr: Gózon Francisco, Jancsó Nyika, jelmeztervező: Szakács Györgyi, zene: Novák János.
Szereplők: Ónodi Eszter, Gáspár Tibor, Barkó György, Danuta Szaflarska, Básti Juli, Szervét Tibor.
