Egy eltűntnek hitt, 668 éves kolozsvári oklevél nyomában

A Kolozsvári Gyűjtőlevéltárba került oklevelek és más levéltári anyagok több szakaszban végzett rendezési munkálatait követően számos történész érdeklődött a kolozsvári Szent Mihály templom középkori búcsúengedélye felől. A felélénkült érdeklődés arra bíztatott, hogy nyomozzuk ki a keresők által 1349-re datált indulgencialevél hollétét. Erről a pápai oklevélről valamikor az 1980-as években készült egy fényképmásolat, amelyet a kolozsvári Szent Mihály-templom sekrestyéjében őriznek berámázva.

Az idősebb helyiek szóbeli tájékoztatásának hitelt adva (amellyel arra utaltak, hogy egy latin kéziratokat kutató történészhölgy az 1970-es évek végén, vagy az 1980-as évek elején az anyaországba menekítette, hogy ott restaurálják) első és ugyanakkor bizonytalan nyomunk az Országos Széchényi Könyvtárba vezetett. Amint azt előre sejtettük, a kollégák keresgélése nem eredményezett találatot. A megbízhatóbb szakirodalmi hivatkozások útját járva, amelyre a kutatók is vélhetően támaszkodtak, és miszerint az oklevél még 1968-ban a Szent Mihály plébánia levéltárában fellelhető volt, a kezdetleges őrzési hely és őrző intézmény történetének egyik lényeges fejezetéhez nyúltunk vissza.

A Magyar Nemzeti Levéltár online is hozzáférhető diplomatikai fényképgyűjteménye (Magyar Országos Levéltár, U szekció) szintén tartalmazza a kérdéses oklevelet, és tulajdonosként a romániai Batthyányi Könyvtárt tünteti fel, míg ugyanitt jelzetértékkel az adatbázisban a „Gyulafehérvári káptalan levéltára: Kolozsmonostori konvent: Oklevelek” szerepel. A keresési lehetőségből kikövetkeztetett adatokkal élve és a gyulafehérvári káptalani levéltár sorsának ismeretében összegezhettük, hogy a pápai búcsúengedély még keletkezésekor a középkori Erdély két hiteleshelyének egyikénél, a kolozsmonostori bencés konventnél nyerhetett elhelyezést. A kolozsmonostori hiteleshelyi levéltárat 1937-ben egyesítették a gyulafehérvári káptalan levéltárával Gyulafehérváron, amely két és fél évtizeddel korábban, 1912-ben került a székesegyházból a püspöki könyvtárba. A pápai búcsúengedély is ugyanekkor, 1937-ben került Kolozsvárról Gyulafehérvárra a Batthyányi Könyvtárba, ahol mindmáig található. A Magyar Országos Levéltár megbízottjai is itt készítették az 1970-es években azt a mikrofilmfelvételt az indulgencialevélről, amely a fényképmásolatban kezelt oklevéltár adatbázisában is látható.

A Batthyányi Könyvtár fele még ez év augusztusában intézett kérésünket pozitívan kezelték, és az oklevél meglétének visszaigazolása után a kolozsvári származású oklevélről készséggel rendelkezésünkre bocsátottak néhány felvételt is.

A búcsúengedélyt 1348. február 11. és 1349. január 28. közötti időszakban állította ki Gergely Verissa-i érsek és még 15 püspök, a pápák avignoni tartózkodása, ún. fogsága időszakában, VI. Kelemen pápa (1342-1352) idején. Az oklevél tartalma szerint negyven napi búcsúban részesülnek mindazok, akik az erdélyi egyházmegyében lévő kolozsvári Szent Mihály-templomot és annak filiáját, a mára elpusztult Szent Jakab-kápolnát bizonyos, az indulgencialevélben felsorolt ünnepeken felkeresik, illetve azok fenntartására és építésére adományt tesznek. Az indulgenciát Nunne Péter, ennek felesége és Hennin, valamint családtagjaik, mint kolozsvári polgárok kérelmezik.

Az eredeti, pergamenre írt, de sérült állapotban fennmaradt oklevél többszöri téves datálását a középkor kutatásában tapasztalatokkal rendelkező történészek végül a fenti időszakra korrigálták, amelyet az oklevél-kibocsátó személyek kinevezéseinek időpontjával és szolgálati helyeiken eltöltött időszakaikkal hoztak összefüggésbe. A búcsúengedély érvénybelépését az erdélyi egyházmegyében az indulgencia hátoldalán jelenleg alig olvasható három erdélyi püspök (Szécsi András, Czudar Imre és Maternus) jóváhagyása is igazolja, amelyek szintén hozzájárultak a körülbelüli keltezési lehetőségek szűkítéséhez.

A középkori oklevél esztétikai megjelenését az első sort indító, díszes U betű is emeli. A festett miniatúrán balról Szent Jakab és jobbról Szent Mihály arkangyal álló alakjai azonosíthatók. Mindkét szent a rá jellemző attribútumokkal jelenik meg – Szent Jakab bal kezében kagylóval, jobb kezében Szentírással, míg Szent Mihály egy keresztvégződésű lándzsával torkon tiporja a lábai alatt heverő, Gonoszt megtestesítő fantázialényt. A két szent egészalakos ábrázolását, amelyek egy-egy, csúcsíves, háromkaréjos záródású ablakkeretben jelennek meg, balról egy és jobbról két, a kor művészetére jellemző, szárnyas fantázialény fogja közre. Az oklevél alsó tűrésén kilenc függőpecsét nyomai (lyukai) azonosíthatók, a pecsétek azonban a szűk hét évszázad alatt elvesztek.

A fokozottabb figyelmet érdemlő, közel 80 éve a Batthyaneumba került oklevél konzerválási állapota megfelelő, és eddig még nem végeztek restaurátori beavatkozást rajta. A búcsúengedélyen főként a felső és az alsó hajtásnál figyelhetők meg komolyabb fizikai sérülések – felül lyukak, alul szakadozás – amik miatt az első és az utolsó írott sor nem, vagy alig olvasható.

A kolozsvári Szent Mihály plébánia részére Bonifác pápa is bocsátott ki egy újabb búcsúengedélyt, 1400. december 2-án. Az egyházi tulajdonban maradt oklevelet 2014-ben restauráltatta a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség magyarországi pályázati támogatásból. Ezt a pergamen oklevelet ma a Gyulafehérvári Főegyházmegyei Levéltár Kolozsvári Gyűjtőlevéltára őrzi.

A bemutatott oklevél azért is kiemelten fontos és értékes, mert a Batthyányi Könyvtárban található káptalani levéltár oklevelei között alig találunk néhány pápai búcsúengedélyt a középkorból. A Gyulafehérvári Érseki Levéltárban mindössze egyetlen középkori indulgenciapéldány maradt meg. Ezt a csíkmadarasi templom részére állította ki VI. Sándor pápa 1500. április 1-jén.

Bernád Rita-Magdolna
főegyházmegyei főlevéltáros

Fotók: Batthyaneum, Gyulafehérvár