Az irgalmasság évében a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye zarándoklatra hívta a híveket a székesegyházhoz, hogy a megnyitott Szent kapun átlépve Isten irgalmasságára tekintsenek, és maguk is a megújulás útjára lépjenek. Ezért a szentév ideje alatt minden hónap első csütörtökét Szentévi zarándoklati nappá nyilvánította a főpásztor, amikor előre meghatározott programnak megfelelően közös szentmisére várták a zarándokokat az egyházmegye főtemplomába. A plébánosok felkészítették híveiket a zarándoklatra, beszéltek nekik a szentévről, az isteni irgalmasságról. A zarándokoknak alkalmuk volt minden zarándoklaton szentgyónáshoz járulni.
Hónapról hónapra megkérdeztük az irgalmasság Szent kapujához érkező zarándokokat: miért imádkoztak ezeken a rendkívüli alkalmakon, és mit jelent nekik az irgalmasság megtapasztalása, megélése. Egy zsoltárvers jutott eszembe, miközben visszhallgattam a zarándokok nyilatkozatait és lejegyeztem azokat: „Ez az istenkeresők népe, mely látni kívánja irgalmas arcodat, Uram” (Zsolt 24, 6), hiszen valóban istenkereső népet véltem felfedezni a zarándokok sokaságában, amely vágyik az Úr irgalmára, vágyik meglátni Isten irgalmas arcát. A megkérdezettek önmagukért, családjukért, szeretteikért, a békéért, a jólétért imádkoztak, de sokan hálát adni is jöttek a kapott kegyelmekért. Meghatódva, alázatos lelkülettel lépték át a Szent kapu küszöbét, megérintették a kaput, elidőztek ott, fohászkodtak. Volt olyan is, aki sietve lépett be a kapun, későn érkezett, a munkából rohant, mert fontosnak tartotta, hogy ott legyen, hogy átmenjen rajta, hogy imádkozzék, hogy búcsút nyerjen.
Akadtak olyanok is, akik nem igazán értették meg az alkalom rendkívüliségét és a Szent kapu jelentőségét, de az alázat és az irgalmasság megtapasztalásának a vágya ott volt az ő szívükben is, érezhető volt szavaikban.
Krisztus király vasárnapján, november 20-án ünnepélyesen zárja be Böcskei László megyéspüspök a Szent kaput. Ez nem az isteni irgalmasság megtapasztalására, illetve az irgalmasságnak a mindennapjainkban való megélésére való fokozott figyelésnek a végét jelenti, hanem inkább ennek a folyamatnak a kezdetét. A továbbiakban a kedves olvasók figyelmébe ajánlok egy kis ízelítőt abból, amit a nagyváradi egyházmegye híveinek jelentett az Irgalmasság szentévében végzett zarándoklat:
„Fontos számunkra átlépni a Szent kapun, hogy megérintsen bennünket az a lelkület, amit a Szentatya meghirdetett ebben az évben.” (Konrád Katalin, Nagyvárad-Olaszi)
„Nehéz gyakorolni az irgalmasságot, jól jön ez a feltöltődés itt, ezen a zarándoklaton. Szükségem van rá, hogy megtapasztaljam Isten irgalmasságát.” (Tripon Mónika, Margitta)
„Családom egészségéért imádkozom. Mi, szlovák hívek, az egyházmegye minden sarkából érkeztünk a Szent kapuhoz.” (Climent Margareta, Madarász)
„Én református vagyok, de Isten háza mindenki számára nyitva van, és bárhol imádkozhatunk, ahol a szívünket meg tudjuk nyitni, és ahol Jézussal találkozunk. A Szent kapun való átlépést át kell élni, nem lehet szavakba önteni ezt az érzést. (Bánházi Mária, Érmihályfalva)
„Amikor a világban annyi rosszról hallunk, akkor szükségünk van arra, hogy lelki gyógyulást keressünk. A rohanó életben szükségünk van arra, hogy valahol vigasztalásra találjunk. Kérjük Urunk Jézust, hogy irgalmazzon nekünk, mert vétkeztünk. Szükségünk van, hogy megbocsássa bűneinket, és mi is irgalmasok legyünk egymáshoz.” (Tóth Ella, Nagyszalonta)
„Imádságos lelkülettel jöttünk azért, hogy amit Isten nekünk szánt, az ő akarata szerint meg is valósuljon. A Szent kapun való átlépés olyan lelki feltöltődést biztosít, amely segít abban, hogy tovább tudjuk megélni hitünket.” (Kiss Gyula, Kraszna)
„Már előre készültünk erre a zarándoklatra, imaszándékokat gyűjtöttünk. A Szent kapun való átlépés az egységet juttatja kifejezésre.” (Pop Mária, Királydaróc)
„Plébánosunk már sokat beszélt nekünk az Irgalmasság kapujáról, így hát szerettük volna átélni a kapun való átlépés élményét, megerősödve így az irgalmasság cselekedeteinek gyakorlásában. ” (Orosz Anna, Tasnád)
