Ősszel gyakran látni, hogy gyerekek játszanak a színes falevelek között: lábbal rúgják, a magasba dobálják, könyvekben kipréselik, papírra ragasztják. Még mi, felnőttek is szívesen sétálunk a színpompás természetszőnyegen – szeretettel hallgatjuk a cipő talpa alatt ropogó száraz faleveleket, önfeledten merítjük közéjük kipucolt cipőnket… Borúsra fordult az idő, lehűlt a levegő, de az ősz valódi megérkezését mindig a falevelek színének megváltozása jelzi. Ilyenkor a fák koronái olyanok, mintha festékpatronok ezrei robbantak volna szét rajtuk. Színes leveleit hullató fák között sétálni felszabadító, feltöltő, lenyűgöző.
Az embert magukkal ragadják a falevelek, és a ballagó, bámuló ember értelmet ad a leveleknek. Mit is juttathat eszünkbe a színkavalkád, a levélhad a földön? A falevél jelentése szerteágazó, változatos. Jelképezheti az élet körforgását a születéstől az elmúlásig, valamint az újjászületést is (zöld levél)… A falevelek a lombkoronán úgymond egy közösség tagjai, mégis ősszel egyesével járják be utolsó útjukat a szélben kavarogva vagy akár esőtől leverve, míg végső célhoz nem érnek. Így az egyéni út, a személyes élettörténet egyediségét, változatosságát is jelképezhetik. A sárga levelek az örök fény, a felség, a hatalom, a szentség, a felfedett igazság kifejezői. Az aranysárga a hit, a jóság színe. A narancssárgába hajló sárga a nap, a melegség tükre, az isteni szeretet színe. A piros levél egyszerre juttatja eszünkbe az életet és a halált (a vérrel asszociálható), az isteni és emberi szeretetet, a szerelmet. Bibliai történetet is felidéz: a zsidók ajtófélfáikat az áldozati bárányok vérével festették meg, hogy megóvják házaikat. A bordópiros erőre, tűzre és hatalomra emlékeztet. Az Újszövetségben a bűn, az engesztelés, a vezeklés és az áldozat színe volt. A barna levél felidézi és magában hordja a vezeklés, az egyszerűség, az alázat, az irgalmasság értelmét. A föld színe, ebből adódik anyaság, gondoskodás, termékenység, szorgalom jelentése. Már az ókorban hozzá társították a vezeklés, az egyszerűség, az alázat értelmet. A hallgatagság, az evilági hívságok megvetése, szegénység is társult hozzá a középkorban – ezért válhatott a ferences szerzetesrend öltözetének színévé. A szürke (a hamu és a köd színe) levél a szomorúság, a melankólia, az unalom, az egyhangúság jelképe. A test halálát és a lélek halhatatlanságát egyaránt szimbolizálja.
Ebben az értelemben vált az egyházi közösségek, a rendek megkülönböztető színévé. Mennyi szín és mennyi értelem! Fantasztikus a levélszőnyegen repülni…
