2024. április 19.

Pápa – utolsó leheletéig

A Vasárnap 2005. április 10-iki lapszámában megjelent írással emlékezünk a 15 évvel ezelőtt e napon az égi hazába költözött, immár Szent...

Ferenc pápa öt lélegeztetőgépet adományozott Románia koronavírusos betegei számára

Ferenc pápa imával kíséri a koronavírus betegeket világszerte – és Romániára is figyel. A pápa a keresztségben a Mario mellett a Jorge,...

Ima a családokért

Közzétették a családok X. világtalálkozójára írt imádságot. A felkészülést szolgálja a 2022-es nemzetközi nagy eseményre, amit a járvány miatt halasztottak el. A családi...

Püspöke kiközösítette az olasz papot, aki Ferenc pápát nem ismeri el...

Egy olasz katolikus papot kiközösítettek, mert nyilvánosan ,,skizmatikus jellegű cselekedetet" követett el a Livorno melletti plébániatemplomban szentmise keretében. Simone Giusti livornói püspök...

Hivatástudata okozta halálát

Mustafa Mohammed szabályosan kivégezte a mindössze 18 éves Michael Nnadi papnövendéket, mert az fogvatartója szemébe mondta, hogy meg kell térnie. A...

Jubiláló római magyar kápolna: fontos pont az erdélyiek számára is

A Szent Péter-bazilika altemplomában található Magyarok Nagyasszonya-kápolnát negyven éve, 1980. október 8-án szentelte fel Szent II. János Pál pápa. Ebben a kápolnában...

Különböző vallások képviselői a Vatikánban

Ferenc pápa november 3-án, csütörtökön a Vatikánban különböző vallások képviselőit fogadta – közöttük keresztényeket, zsidókat, muszlimokat, buddhistákat és hindukat –, akik karitatív munkát végeznek....

Dokumentumfilm készült Gabriele Amorth exorcistáról

Az ördög és Amorth atya címmel készült el William Friedkin, Az ördögűző című film rendezőjének új alkotása, amelyet a szeptember elején zajló Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon...

Teljes búcsú nyerhető a grecciói karácsony nyolcszázadik évfordulója alkalmából

A kisebb testvérek rendjének honlapja, az ofm.org arról adott hírt, hogy az Apostoli Penitenciária jóváhagyta a ferences család kérését, hogy Szent Ferenc...

XVI. Benedek visszatért a Vatikánba, teljesült a két Ratzinger testvér hő...

Június 22-én hétfőn kora délután az emeritus pápa ötnapos távollét után visszatért Németországból a Vatikánba, miután meglátogatta Regensburgban nagybeteg bátyját, Georg...