2024. április 19.

Boldogsággal tölt el, hogy részese lehettem ennek a munkának

A temesvári püspökség sajtóirodája a napokban kapta a hírt, hogy július 10-én, pénteken délelőtt Pál József Csaba megyés püspök találkozik Ruppert...

Megújul a temesvári piarista templom

A Teleki László Alapítvány a Rómer Fóris-terv keretében 9 millió forint, vagyis megközelítőleg 124 ezer lej értékű összeggel járul hozzá a temesvári...

Érettségi: katolikus iskolák és osztályok a számok tükrében

Eltelt az idei érettségi időszaka is, az eredmények pedig kinek milyenek. Van, aki elégedett, mások kevésbé, sok helyen elhangzik, hogy a tanár...

Vallási szolgálatokra vonatkozó rendelkezések a Temesvári Egyházmegyében

A koronavírus-fertőzések megnövekedett száma miatt több településén is szigorítások lépnek érvénybe a Temesvári Egyházmegyében, így az egyházi szertartásokra is új rendelkezéseket és...

Virtuálisan is látogatható lesz a Szent György-székesegyház

Múlt héten megkezdődött Temesvár legjelentősebb barokk épületének, a Szent György-székesegyháznak a felújítása. A katedrálisnak saját honlapot is készítenek, amelyen virtuálisan is...

Karácsonyi István minoritára emlékeztek Aradon

Karácsonyi István (1908—1963) minorita szerzetesre, az aradi minorita templom egykori zenei igazgatójára, egyházzenészre emlékeztek július 10-én, születésének 110. évfordulója alkalmából. A jelenlévők orgonakoncertet hallgathattak...

A máriaradnai kegyhely nemzetközi projekt része lesz

A festői szépségű németországi altöttingi zarándokhelyen, az idei, júliusi zarándoklat keretében született javaslat arról, hogy Máriaradna is csatlakozzon egy, az európai neves,...

Az önzetlenség a boldogság kulcsa

Február 15-én a Küttel Klub meghívottja Pál József Csaba temesvári püspök volt. Az önzetlenség fontosságáról, a mindig aktuális Szentírás szellemiségéről is...

Aranymisét ünnepeltek Aradon

Vasárnap az arad-belvárosi római katolikus templomban 10.30-kor kezdődött Sándor Tivadar arad-gáji, szentpáli és sofronyai plébánosnak a háromnyelvű aranymiséje – adta hírül a...

„A Szentírás legyen útmutató, iránytű a számotokra”

Május 24-én elballagtak a temesvári Gerhardinum Római Katolikus Teológiai Liceum végzős diákjai. Az iskolában megtartott hagyományos kicsengetési ünnepség után a két végzős osztály a...