A titok a jobbik rész következetes választása

A Gyulafehérvári Főegyházmegye Pasztorális Bizottsága szervezésében február 12-én Csíksomlyón főpásztoraik jelenlétében ünnepelték meg a főegyházmegye papjai, kispapjai és szerzetesei a hivatások...

A lélek mélyének dallama

EVANGÉLIUMAmikor a hét első napján (húsvétvasárnap) beesteledett, Jézus megjelent a tanítványoknak ott, ahol együtt voltak, pedig a zsidóktól való félelmükben zárva tartották...

Az online térbe is beköltözött és a Kárpát-medence felé is elindult...

Pontosan fél év telt el azóta, hogy ötvenegy évfolyam után a megszűnés helyett új útra lépés következett be a nyugat-európai magyar...

Kicsiben lenni nagy (1.)

Aki fiatalok közt van, az maga is megfiatalodik – vallotta Szent II. János Pál pápa. Külön öröm olyan fiatalok közelében lenni,...

Csanáloson a malenkij robotra elhurcoltakra emlékeztek

Arról emlékeztek meg szombaton Csanálos községben, amiről sok ideig még csak beszélni sem volt szabad. Személyes, lélekhez szóló beszámoló révén elevenítették meg a deportálás...

Kis Szent Teréz-búcsú a marosszentgyörgyi Kármelben

Október elsején, Lisieux-i Kis Szent Teréz napján tartotta búcsúünnepét a marosszentgyörgyi kármelita közösség. A különösen meleg és napsütéses délutánon a kolostor kápolnájában, előterében és udvarán...

„Bátorság, téged hív!”

Alig fejeződött be a tanév, június 18-án Főcze Bonaventura ferences szerzetes vezetésével útra indult a 2018-as hittantábor a dévai Szent Antal-plébánia hittanórát rendszeresen látogatók...

Szent Ferencet ünnepelték Tusnádon

A nagytusnádi templomban október 4-én, csütörtökön délután ünnepelték a Szent Ferenc-napi búcsút. A szentmise főcelebránsa Tamás József püspök, szónoka pedig Pál Vilmos-Barna alcsíki-kászoni főesperes,...

Vallás és nemzet a Bibliában és ma

Vallás és az emberi  jogok címen tartottak konferenciát a  kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem keretében működő Biblikus Intézetben. A hároméves, a vallás, nemzet, politika összefonódásait vizsgáló...

Karácsonyi otthon

A Vasárnap 52. lapszámában ünnepi történeteket is olvashatnak. Ferences nővérként tizenkét éve dolgozom az árkosi kismamaotthonban. Az elmúlt évek alatt nyolcvan anyukát és számos gyereket...