2024. április 19.

A hármas fonál nem szakad el egyhamar – Istent is be...

Hosszú időn keresztül naponta imádkoztunk egymásért: a kolozsvári Katolikus Egyetemi Lelkészség tagjaként György Zsolt és én is részt vettünk egy, a Mécses...

Magyar állami kitüntetéseket adtak át Csíkszeredában

Áder János magyar köztársasági elnök által a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából adományozott állami kitüntetéseket adtak át Csíkszeredában március 31-én. Az elismeréseket...

Karácsonyi hangverseny Nagyváradon

A nagyváradi székesegyházban 2017. december 17-én, advent 3. vasárnapján 19 órakor kezdődött a keresztény felekezetek közreműködésével megrendezett karácsonyi hangverseny. Kép és szöveg: Nagyváradi Római Katolikus...

„Köszönöm, hogy hiszel bennem”

A Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum adott otthont 2019. március 2-án a megyei hittanolimpiának, amelyre Bihar megye különböző iskoláiból érkeztek...

Formáld át életem, légy velem! – Boldog Özséb Ifi Tábor 2021

A kézdivásárhelyi Boldog Özséb-plébánia szervezésében az idei esztendőben is sor került a fiatalok nyári táborára. Az év folyamán, hétről-hétre tartott ifi órák...

A hit titka

Fábry Kornél kaposvári egyházmegyés pap a Budapesten szeptember 13-a és 20-a között megrendezésre kerülő 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus főszervezője tartotta a Szatmári...

Krisztus az Alfa és az Ómega

Krisztus Király ünnepére készülve, november 24-én világméretű szentségimádást tartanak több országban, így Románia-szerte is. Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus budapesti szervezői arra kérik a...

A Gerhardinum alapításának 30 éves jubileumát ünnepli

Olyan volt az egyház számára az 1989-es fordulat, mint a választott népnek hazatérni a babiloni fogságból, írja az iskola alapításának 30 éves...

Bérmálás a nagyváradi székesegyházban

Böcskei László váradi megyés püspök 34 fiatalnak és 6 felnőttnek szolgáltatta ki a bérmálás szentségét a székesegyházban Pünkösdvasárnap, 2018. május 20-án. A jelöltek felkészítését...

Kezdődik a pünkösdi búcsú

A pünkösdszombati fogadalmi búcsús szentmise fél 1-kor kezdődik a Kis- és Nagy-Somlyó közti nyeregben, a hármashalom oltárnál. Korareggel óta érkeznek, gyülekeznek a...