2024. március 29.

A nő, aki szép(et alkot) – lelki nap hölgyek számára (FOTÓRIPORT)

A (festő)művészet eszközeivel segítette az érdeklődő hölgyeket a március 9-én az Ad Lucem Zarándokházban a nagyváradi püspökség szervezésében megtartott nőknek szóló lelki...

Szlovák nemzetiségű katolikusok Szent László-találkozója

A Szent László-év negyedik regionális tematikus találkozóját Sólyomkőváron tartották 2017. június 22-én, a nagyváradi egyházmegye szlovák nemzetiségű híveinek jelenlétében. Egyben ez volt a harmadik...

Hiteles tanúságtételek, erős öröm

Több mint ezer fiatal keresztény vett részt az Ifjúsági Világtalálkozó budapesti kísérőrendezvényén, az Elek Gyula Sportarénában megszervezett Panama-napon január 26-án. A...

Nagyváradon találkozott az egyházmegye ifjúsága

A Nagyváradi Római Katolikus Püspökség szervezésében június 8-án és 9-én tartották az egyházmegyei ifjúsági találkozót. A  Minden forrásom belőled fakad! mottójú találkozó résztvevőinek szombaton a...

A megszentelt élet világnapja a Szent Miklós-székesegyházban

Nagyváradon minden évben Urunk bemutatásának ünnepén, február 2-án, vagy a legközelebbi hétvégén ünnepelik meg a megszentelt élet világnapját, a római katolikus, illetve a görögkatolikus...

Terepszemlés sajtótájékoztatót tartottak a nagyváradi püspöki palotában

A Püspöki Palotánál zajló felújítási munkálatokról tartott sajtótájékoztatót Böcskei László megyés püspök szerdán, 2018. május 9-én. Bejelentette: rendbe teszik a rezidencia körüli barokk parkot...

A Jézussal való találkozás az, ami továbbvihet bennünket is…

Igaz ugyan, hogy zuhogó esőben és nem a székesegyházban, de hosszú idő elteltével ismét hívek jelenlétében mutathatott be szentmisét vasárnap, 2020....

Nagyböjti időutazás Nagyváradon

A Szent László Római Katolikus Teológiai Líceumban folytatódott az a hagyomány, hogy lelkinappal hangolódik rá az iskolai közösség a feltámadás közelgő ünnepére.

Tanuljunk meg türelemmel szenvedni

Szent kenetben részesültek a hívek a betegek világnapját megelőző vasárnap Margittán, a szilágycsehi plébániatemplomban és annak filiáiban....

Egész télen folytatják az ételosztást Nagyváradon

A nagyváradi Caritas Catolica önkéntesei meleg ételt osztanak minden szerdán 14 órától a Barátok temploma Fő utcai oldalbejáratánál. Szeretettel várják nem csak...