2024. március 29.

Finanszírozás a Szent László-líceumnak

Második alkalommal nyert finanszírozást a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum a Közösségért Alapítvány 2017-ben kiírt pályázatán. Az elmúlt tanévben a jövő tudósaival foglalkoztunk,...

Filmvetítéssel is hangolódnak a pápalátogatásra Nagyváradon

A püspöki palota dísztermében mutatták be a Ferenc pápa – egy hiteles ember című filmet  február 28-án, csütörtök este. A filmben...

Textilszobrászat a váradszöllősi plébánián

A váradszöllősi plébánia vendége volt 2017. november 25-én Demény Gabriella paverpol textilműves oktató, aki a kézműves technikák érdekes világába vezette be a délelőtti foglalkozáson részt...

A gyermekek imája teszi fényesebbé világunkat

Minden év október 18-án, helyi idő szerint 9 órakor világszerte gyermekek imádkoznak a békéért. 2005-ben Caracasból (Venezuela) indult az Egymillió gyermek...

Egymillió gyermek imádkozik…

Caracasból indult 2005-ben a Egymillió gyerek imádkozik együtt az egységért és a békéért nevet viselő kezdeményezés. A nagyváradi Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum...

Holland látogatók nagyváradi rászorulóknál

A Caritas Catolica által támogatott szegényeket és betegeket látogatott meg az elmúlt hét folyamán egy tizenöt fős szponzorcsoport a hollandiai Uden városából. A főként...

A családokat ünnepeltük Székelyhídon

Szent Család-vasárnapon ünnepi szentmise volt a székelyhídi római katolikus templomban, amikoris együtt imádkoztunk  egyházközségünk „nagy családjáért”, köszöntöttük az öt-, tíz-, húsz-, huszonöt, ötvenéves évfordulót ünneplő házaspárokat. Ozsváth József plébános szentbeszédében...

„Alkalmazott tudást szereztünk, ami tényleg gyakorlatba ültethető”

Bevezető kinesztetikaképzésen vehettek részt a Caritas Catolica nagyváradi és margittai, idősgondozással, illetve betegápolással foglalkozó szakápolói, szociális munkásai 2017. június 7–9. között azzal a céllal,...

Ünnepi köszöntés és koncert Nagyváradon

A nagyváradi Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum tanárai és munkatársai 2017. december 18-án, hétfőn 17 órakor, meglátogatták Böcskei László megyés püspököt, hogy kölcsönösen...

A nagyváradi egyházmegye regionális Szent László-találkozója

Mezőbikácson tartották a harmadik Szent László regionális találkozót pénteken, 2017. június 9-én. A helyi plébániatemplomban találkoztak a Nagyszalontáról, Biharsályiból, Tenkéről, Bélfenyérről, Bélből, Belényesből és Rézbányáról...