2024. március 29.

„Hűséges” bibliatábor

Harmadik alkalommal vehettek részt Margittán kicsik és nagyok 2017. augusztus 28. – szeptember 1. között az egyhetes bibliatáborban, amelynek helyszíne a plébánián lévő ifjúsági központ volt. A...

Szentjobbra zarándokoltak a nagyváradi egyházmegye papjai és szerzetesei

Hat évvel ezelőtt erősítette meg zarándokhelyként a Boldogságos Szűz Mária születésének tiszteletére felszentelt szentjobbi plébániatemplomot Böcskei László megyés püspök: ekkor hirdette meg...

Tanuljunk Máriával és tanuljunk Máriától

A járványügyi intézkedések miatt, idén más formában zajlott a szentjobbi Kisboldogasszony búcsú, elmaradt ugyanis az elmúlt években erre az alkalomra hirdetett...

Veni Sancte a nagyváradi egyházmegye templomaiban

A nagyváradi székesegyházban mutatott be tanévnyitó szentmisét Böcskei László megyés püspök a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum diákjainak, tanárainak és a...

Szegedi zarándokok Nagyváradon

A szegedi Szent Gellért Szeminárium elöljárói mutattak be szentmisét vasárnap délben, 2017. augusztus 27-én a nagyváradi székesegyházban. Három papnövendék is elkísérte őket. A tanév elkezdése...

Röviden: Missio canonica az új tanévre

Böcskei László megyés püspök a püspöki palota dísztermében fogadta az egyházmegye hitoktatóit szeptember 5-én, szerdán 15 órakor, hogy az új tanév kezdetén Isten áldását...

Országos Kolping-találkozó volt Karánsebesen

A karánsebesi Kolping-központban november 16. és 18. között került sor az országos Kolping-találkozóra. Pénteken délután már megérkeztek a Kolping-családok képviselői és az újratalálkozás örömében...

Gasztronómia a kultúrában

A Magyar Kultúra Hete programsorozat alkalmából a nagyváradi Szent László Teológiai Líceum közélelmezés szakos osztályai neves személyiségek kedvenc ételeit készítették el...

Adventi fények Nagyváradon és az egyházmegyében

Imaláncra hívja Böcskei László nagyváradi püspök az egyházmegye papjait és híveit az idei adventi vasárnapok alkalmával. A kezdeményezés kelléke az adventi...

Szent Erzsébet-napi szentmise az idősek otthonában

A nagyváradi Szent Erzsébet Szociális Gondozó Központban az otthon névadója, Szent Erzsébet tiszteletére mutattak be szentmisét, amelyet Böcskei László megyés püspök celebrált november 19-én. Az otthon...