2024. április 19.

Táplálék

Még mindig meg tud lepni Ferenc pápa bölcsessége és emberi közelsége, pedig rendszeresen követem tevékenységét, beszédeit. Urunk megkeresztelkedése vasárnapján, január 7-én délelőtt...

A Betlehembe medvén siető pásztoroktól a magasságban elköltött uzsonnáig

Talán nincs is olyan katolikus hívő, aki kisgyerekként ne értette volna félre a felnőttek számára egyértelmű liturgikus vagy egyháziének-szövegek egy-egy részét....

Újév: békében és együttérzésben

„Az embereknek kell megjavulniuk, hogy jóra forduljanak az idők – ez az idők parancsa, és ez számunkra az újévi feladat” – mondta...

Ómega, alfa

Azt hiszem, társadalmunkból mindenhonnan kikopott a kezdet és a vég rituáléja, elfogytak a népszokások, vagy hát valamiféle alakoskodásban merülnek ki, tartalmuk alig...

Betlehem csodája

Pásztorok, csordapásztorok énekét énekeljük, a barlangistálló puszta falait szemlélve dicsérjük az egyszerűek egyenes és igaz hitét, amellyel – a kor nagyjaival, ismert...

Hála és köszönet

Karácsonykor, illetve év végéhez közeledve gyakrabban kerül előtérbe a hála és a köszönet. Hálát adunk az elmúlt évért, az emberekért, a fontos...

Várakozó életünk és a megtestesülés logikája

Advent a várakozás ideje. Ezt halljuk, olvassuk mindenhol ezekben a hetekben, napokban. És, ha kissé eltávolodunk a kényszer-bevásárlás örvénylésétől, talán komolyan is...

Az élet törékenysége

A tegnap délután már a harmadik halálhírt kaptam, amikor az udvarhelyi tragédia megtörtént... Mind azon gondolkodom: vajon ennyi az élet? Egy perc?...

Van-e hely a szívemben?

Emelkedj, ne foglalkozz a sárral, főleg ne a mások életében, a sajátodat porold le. Ne őrizz magadról olyan képet, melyben besarasodtál. Ahányszor...

Tükreink

„A zsiráf rosszul látott” – kezdődik lényegre törően az egyik mese, amit a fiaimnak szoktam felolvasni. A zsiráf ahelyett, hogy az állatok...