2024. március 28.

VoCE2017 kórusfesztivál Kolozsváron

A kolozsvári Visszhang kórus 2017. augusztus 21–28. között nyolc külföldi kórust lát vendégül a VoCE2017 kórusfesztiválon, amely a VoCE2014–2018 európai rendezvénysorozat része. A nemzetközi projekt az I. világháború centenáriumához kapcsolódik, és Franciaországból indult. A fesztiválon két francia, két lengyel, egy bosnyák, egy német, egy belga, egy magyar és a házigazda, a Visszhang kórus vesz részt. A nagyközönség számára nyitott programok között szerepel augusztus 23-án, szerdán délelőtt 11 órától a BBTE főépületében Az I. világháború Erdélyben címmel, Nagy József által tartott előadás, augusztus 24-én, csütörtökön délután 2–3 óra között villámcsődület a tömegközlekedési eszközökön, valamint délután 4 órától Örömóda Bábelben című flashmob a Iulius Mall bevásárlóközpontban. Augusztus 25-én este 7 órától a sétatéri Kaszinó előtt szabadtéri kóruskoncert lesz. A záró hangverseny, amelyen közel kétszáz kórustag fog együtt énekelni, augusztus 26-án este 7 órától kezdődik Bábel csendje címmel a Farkas utcai Egyetemiek Háza Auditorium Maximum termében.

Dátum

2017. augusztus 24., csütörtök - 2017. augusztus 28., hétfő

Helyszín

Kolozsvár