2024. március 29.

Találkozások a találkozásig

Május 31-én, közvetlenül a pápalátogatás előtti napon, a csíkszeredai templomok szentmisével várják a zarándokokat, és az este, éjszaka folyamán nyitva állnak, várva a megpihenni, felfrissülni vágyó zarándokokat.

A lelkiségi mozgalmak közös virrasztásra hívják a zarándokokat a Segítő Mária Gimnázium Kollégiumának kápolnájába. Ferenc pápa szorgalmazza a szentségi jelenlétben töltött időt. Felhívásban kérte a 24 órás szentségimádásokat. Mindezt ma, ebben a korban, amikor oly nagy szükség van a minőségi jelenlétre kapcsolatainkban, találkozásainkban. Konkrét elköteleződésre hív, kapcsolataink, figyelmünk megújítására. A zarándokok hajnalban a virrasztás után közösen indulnak a csíksomlyói Nyeregbe.

Június 1-jén, reggel 6 órától találkozásra hangoló fogadja a Nyeregben az érkezőket. Ennek célja előkészíteni, ráhangolni a jelenlévőket a találkozásra, az együtt ünneplésre, lehetőséget nyújtva egyházunk gazdagságát, sokszínűséget megtapasztalni és inspirációt kapni az együtt járásra, haladásra.

Ebben az időszakban szerepet vállaltak a csíksomlyói plébánia képviselői, a Szent Ferenc lelkiséget élő szerzetesek és világiak, a karizmatikus megújulás tagjai, a Fokoláre-mozgalom képviselőia jezsuiták, akik Szent Ignác lelkiségét élik, a Házas Hétvége képviselői, valamint az ifjúság.

A pápai szentmise után a Nyeregben a Mustármag Énekegyüttes előadja a Népemért vállalom zeneművet, melyből kicseng: Márton Áron élete, elkötelezettsége, konkrétsága, szolidaritása ma is követendő példa mindannyiunk számára. Vele, az ő példája nyomán megtanulhatunk újra együtt járni, haladni. A felnőtt, felelős kereszténnyé válás szentségében oly sokakat részesített bérmaútjain, ideje ma az elkötelezett, konkrétan tevékeny munkatársai legyünk közös otthonunk építésénél.

Dátum

2019. június 01., szombat

Idő

19:00