Szűz Mária mennybevétele (Nagyboldogasszony)

Ezen az ünnepen az Egyház Máriának a mennyországba történt csodálatos és diadalmas testi felvételét ünnepli.

Máriának sem kora, sem halálának ideje vagy helye nem határozható meg. A legvalószínűbb vélemény szerint Jeruzsálemben, még az apostolok elszéledése előtt halt meg. A szakadatlan, ősegyházig visszanyúló hagyomány szerint a Megváltó, édesanyjának, Máriának a holttestét nem engedte át a földi enyészetbe, hanem röviddel halála után feltámasztotta és magához emelte a mennyei dicsőségbe. Ezt a népi jámborságban is évszázadokon át öröklődő nézetet XII. Piusz pápa a Fulgens Corona kezdetű bullájában dogmai rangra emelte 1951-ben.

Már az 5. században Jeruzsálemben ünnepelték Máriát, mint Isten anyját. A 6. században ott már ünnepelték a Dormitio Sanctæ Mariæ (= Szűz Mária elszenderedése) ünnepét, ami a 7. században Rómában is elterjedt.

Az ünnepet Székesfehérvárott első szent királyunk is megülte. A Napbaöltözött Asszony nagy jeléről Gellért beszélt István és udvara előtt. Az Árpád-ház, Árpád megkeresztelkedett hada, nemzetsége így Nagyboldogasszony oltalmába ajánlotta magát, az országot. Saját uraságát, uralmát és a királyságot a Szűzanya szimbolikus tulajdonának, Mária örökségének érezte, vallotta.

Mária halálát eleinte január 18-án ünnepelték, de korán megkezdték augusztus 15-én liturgikusan megünnepelni Mária mennybemenetelét is. Krisztus mennybemenetelével (Ascensio Domini) szemben Mária ünnepét mennybevételnek (Assumptio Beatæ Mariæ Virginis) nevezzük. Régen Mária elszenderedése (Dormitio) vagy nyugalma (Pausatio) jelezte a naptárakban az Isten anyjának halálát.