2024. március 28.

Szent Péter

Szent Péter apostolnak Betszaida volt hazája, a Genezáreti-tó mellett, eredeti neve Simon volt, Jézustól kapta a Kéfás nevet, aminek görög megfelelője a Péter. Halász családból származott, maga is halász volt. Megházasodott és Kafarnaumban telepedett le. Lányát, Petronillát a hagyomány szentként tiszteli.

Az elsők közt csatlakozott Jézus tanítványai közé. Jézus bizalmasa volt, közvetlen tanúja Jairus lánya feltámasztásának, a dicsőséges színeváltozásnak és a Getszemáni kertben Jézus haláltusájának. Heves természetű volt, de Jézus szavára azonnal javított hibáin. Megtagadta ugyan háromszor az Urat, de ezt nagyon megbánta, és tanúságot tett Róla.

Megbízást kapott az egyházfőségre, gyakorolta is ezt kezdettől fogva: ő beszélt a főtanács előtt, tanított, döntött, utazott, mint ezt az Apostolok cselekedeteiben olvashatjuk.

Krisztus mennybemenetele után Antiochiába ment, annak hét évig püspöke volt. Rómában megalapította a püspökséget 42-ben. 50 körül Rómából a többi zsidóval együtt rövid időre elűzték, ekkor 52-ben Jeruzsálemben az első apostoli zsinatot vezette, majd visszatért Rómába.

Néró üldözése idején, 67-ben keresztre feszítették a Vatikáni dombon, saját kérésére fejjel lefelé, mivel nem tartotta magát méltónak Krisztushoz hasonlóan halni meg. Szent Péter ott nyugszik Rómában a Szent Péter bazilika kupolája alatt.

 

Dátum

2017. június 29., csütörtök - 2024. június 29., szombat

Idő

All of the day

Helyszín

Galócás
Kategóriák