2024. március 28.

Szent Márta

Márta Máriának és Lázárnak volt a nővére. Jézus Betániában vendégük volt. Míg testvére, Mária az Urat hallgatta, Márta buzgó lélekkel szolgálta az Urat. Igaz, elvesztette egy pillanatra türelmét, amikor Jézusra szólt: „Nem törődöl azzal, hogy a nővérem egyedül hagy szolgálni?” Jézus megértette és nem hibáztatta Márta fáradtságát, csak csöndesen állapította meg: „Mária a jobbik részt választotta, nem is veszti el soha.” (Lk 10, 38–42) Márta könyörgésére Jézus feltámasztotta a már négy napja halott Lázárt. (Jn 11, 17–44)

Későbbi életéről nem tudunk biztosat. Egy későbbi hagyomány szerint a keresztényüldözés idején kormány nélküli hajóra tették nővérével, Máriával együtt. A hajó azután Marseilles-nél ért partot. Életszentségben, a tevékeny szeretet apostolaként halt meg 80 körül. Sírját Tarasconban tisztelik.

A látszatra haszontalan hétköznapi munka szentje.

Életútjáról bővebben a Szentek élete című kötetben olvashatnak: http://www.katolikus.hu/szentek/0729.html

 

Dátum

2021. július 29., csütörtök - 2024. július 29., hétfő

Idő

All of the day

Helyszín

emléknap - fehér
emléknap - fehér
Kategóriák

Szervező

RomKat.ro > Kalendárium
Email
07coio7u9mvf4je1j2nasjqpss@group.calendar.google.com