2024. március 29.

Szent István-napi búcsúk

Gyulafehérvári főegyházmegye:

Direktórium összesítése szerint a következő helységekben szenteltek templomot vagy kápolnát Szent István tiszteletére: Piski, Hátszeg: Puj, Sepsiszentkirály, Mikóújfalu, Árkos, Kovászna, Bethlen, Mezőszengyel, Mikháza, Szörcse, Csicsókeresztúr, Csöb, Csíkszentkirály: plébániatemplom, Ajnád, Székelykocsárd, Ákosfalva, Mezőbánd, Disznajó, Borszék, Hargitafürdő, Bükkhavas, Borzont, Gyergyóbékás, Kicsibükk, Székelyszentkirály, Kapnikbánya, Medgyes: Szent István-templom, Kolozsvár: Szent István-templom, Hidegség, Kézdiszentlélek: Perkő.

  • Ákosfalván augusztus 17-én, szombaton délelőtt 11 órakor kezdődik a búcsú. A szentmise szónoka Korom Imre, a gyergyószentmiklósi Munkás Szent József egyházközség plébánosa.
  • Hargitafürdőn augusztus 18-án, vasárnap a délután fél 1 órakor kezdődő szentmise keretében ülik meg Szent István király ünnepét és a templom búcsúját a pálos atyák. A szentmisét bemutatja és szentbeszédet mond Bereczki Attila újmisés, gelencei káplán. Az ünnepen részt vesz Csóka János tartományfőnök atya is.
  • Augusztus 18-án, vasárnap fél 1 órakor tartják a csíkszentkirályi plébániatemplom búcsúját. A szentmise szónoka Kovács Zsolt csíkszentmártoni plébános.
  • borzonti Szent István-napi búcsús szentmisét is augusztus 18-án, vasárnap délután fél 1 órától ünneplik.
  • Augusztus 18-án, vasárnap délután fél 1 órától ünneplik a kapnikbányai templom névadóját. A búcsús szentbeszédet Gríz László aknasugatagi plébános tartja.
  • Székelyszentkirályon ugyancsak vasárnap fél 1 órakor kezdődik a Szent István napi búcsús szentmise. A szentbeszédet Jánosi Gellért székelyvarsági plébános mondja.
  • Vasárnap délután 1 órakor Gyergyóbékáson, a gyergyószentmiklósi Munkás Szent József, az anyaegyházközség plébánosa, Korom Imre prédikál a búcsús szentmisén.
  • Mezőszengyelen, Marosludas filiájában ugyancsak vasárnap fél 1 órakor kezdődik a szentmise. Az ünnep szónoka Ambrus Vilmos főesperes-plébános.
  • Nyárádköszvényes filiájában, Mikházán szintén vasárnap délután 1 órától ünneplik a templombúcsút, Birton Róbert-Attila székelykáli plébános szónoklatával.
  • Vasárnap délután 4 órakor Székelykocsárdon, a felvinci anyaegyházközség plébánosa, Mihály Imre prédikál a búcsús szentmisén.
  • Perkőn augusztus 20-án, kedden tartják a Szent István-napi búcsút. Az ünnepség délelőtt 10-kor a kézdiszentléleki templommal szemben lévő téren található Szent István szobornál kezdődik. Utána elindul a zarándokok körmenete. Útközben elvégzik a keresztúti ájtatosságot. Az ünnepi szentmise, melynek szónoka Berszán Lajos tiszteletbeli kanonok, a gyimesfelsőloki Árpád-házi Szent Erzsébet Római Katolikus Teológiai Líceum alapítója és jelenlegi lelki igazgatója, déli 12 órakor kezdődik. A liturgikus zenei szolgálatot a kézdiszentléleki egyházi énekkar biztosítja, Dávid István kántor vezénylése alatt.
  • Csíkszentmihály filiájában, Csíkajnádon augusztus 20-án, kedden 11 órakor várják a híveket Szent István-napi búcsús szentmisére. Az ünnep szónoka Ilyés Imre, a brassói Szent Kereszt felmagasztalása plébánia segédlelkésze.
  • A mezőbándi búcsút Szent István király tiszteletére augusztus 20-án, kedden délelőtt 11 órakor ünneplik. A szentmise főcelebránsa és szónoka Oláh Dénes marosvásárhelyi főesperes-plébános.
  • mikóújfalvi templomnak is Szent István király a titulusa. A búcsús szentmise, amelynek szónoka Bátor Botond hargitafürdői pálos szerzetes, kedden délelőtt fél 11 órakor kezdődik.
  • Szent Istvánnak ajánlott templomot szenteltek 2018-ban Szörcsén, az imecsfalvi egyházközség filiájában. A kedden déli 12 órakor kezdődő búcsús szentmisén Farkas Alajos a kézdivásárhely-kantai plébánia segédlelkésze prédikál.
  • A vicei egyházközség filiájában, Bethlenben kedden délután 3 órától mutatják be a a búcsús szentmisét és Pál Áron diakónus hirdeti az igét.
  • Árkoson, Sepsikőröspatak filiájában, Szent István király emléknapján délután 4 órakor kezdődik a búcsú. A szentmise főcelebránsa és szónoka Fülöp Sándor Szabolcs újmisés, a sepsiszentgyörgyi Krisztus Király plébánia segédlelkésze.
  • Kolozsváron, a Donát úti Szent István-templom búcsúünnepe kedden délután 5 órakor kezdődik. A szentmise főcelebránsa Jakubinyi György érsek, szónoka pedig Takó István egyetemi lelkész, a kolozsvári Szent Péter és Szent Pál egyházközség plébánosa. A liturgia keretében megáldják az új mechanikus orgonát, amelynek készítője Bors László csíktusnádi orgonaépítő mester.
  • A csíksomlyói kegytemplomban augusztus 20-án, kedden Szent István király ünnepén a szentmisék a kegytemplomban reggel fél 8 és este 7 órától lesznek. Az esti ünnepi szentmisén, amelyet P. Urbán Erik tartományfőnök mutat be, kezdődik az Erdélyi Ferences Rendtartomány továbbképzője.

  • gyergyószentmiklósi Szent István ereklyéinek átvitele egyházközség augusztus 20-án, kedden a délután 5 órakor kezdődő szentmisén a plébániatemplom felszentelésének tizenegyedik évfordulóját ünneplik. A szentmise főcelebránsa Kovács Szabolcs újmisés.
  • Augusztus 20-án, délután 5 órakor kezdődik a Szent István király ünnepére tartandó szentmise a Tógátnál, a gyergyóhódosi eltérőnél lévő keresztnél. Mindenkit szeretettel hívnak és várnak az ünnepi szentmisére. Szentbeszédet mond: Oláh Dénes marosvásárhelyi főesperes-plébános.
  • medgyesi Szent István-templom búcsúját kedden délután 6 órakor ünneplik. A szentmisén Drócsa László nyárádszeredai plébános prédikál.
  • A borszéki plébániatemplom búcsúját szintén kedden délután 6 órakor ünneplik. A szentbeszédet Pál Vilmos gyergyóhodosi plébános tartja.
  • kovásznai Szent István tiszteletére épült templom búcsúját augusztus 25-én, vasárnap déli 12 órától tartják. A szentmisén Oláh Zoltán gyulafehérvári teológiai tanár mondja a homíliát.

Szatmári egyházmegye:

A Szatmári egyházmegyében Csomaköz, Ilobahandal és Józsefháza templomainak titulusa Szent István király.

  • Szent István a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye fővédőszentje. Ünnepén, kedden reggel 9 órától szentmisét mutat be Schönberger Jenő püspök a szatmárnémeti székesegyházban.
  • Nagybányán, a Szentháromság egyházközségben búcsús szentmisét mutatnak be a Szent István Napok keretében.
  • Józsefházán szintén az ünnep napján, délelőtt 11 órától kerül sor a búcsúmisére, melynek szónoka idén Jakkel Tamás diakónus lesz.

Temesvári egyházmegye:

  • A zimándújfalui római katolikus plébániához tartozó zimándközi közösség augusztus 18-án, vasárnap a déli 12 órakor kezdődő szentmise keretében ünnepli a Szent István templom felszentelésének évfordulóját, amely alkalommal 12 fiatal részesül a bérmálás szentségében. A szentmise főcelebránsa Pál József-Csaba temesvári megyés püspök.

 

Dátum

2019. augusztus 18., vasárnap - 2019. augusztus 20., kedd